72 ÉVE ÖNÖKKEL
29.05.2008.
Fővárosi szinten a radikálisok, szocialisták és a népnemzetiek koalíciós szerződést írtak alá, közli a mai sajtó, majd pedig annak elemzésével foglalkozik, hogy az újonnan alakult koalíció valóban hatalomra kerül-e Belgrádban. Cameron Munter, a Danas lapnak adott exkluzív interjúban elmondja, az USA segíteni fog Szerbiának Unió felé vezető útján. A statisztikai adatok szerint Szerbiában félmillió szegény van. Mirjana Nikolić sajtószemléjét adjuk közre.Annak ellenére, hogy az SZSZP a népnemzetiekkel és a radikálisokkal kíván Belgrádban hatalmi koalíciót alkotni, továbbra is érvényben van a szocialistáknak tett ajánlat, hogy a Demokrata Párttal együtt kormányt alkossanak, nyilatkozta a POLITIKA lapnak Dragoljub Mičunović, a DP politikai tanácsának elnöke. Emlékeztetett továbbá arra, hogy a polgármestert immár nem közvetlenül a szavazópolgárok választják, hanem a városi képviselő-testület, tehát bármely ülésen leváltható.Cameron Munter, az Egyesült Államok belgrádi nagykövete, a DANAS napilapnak adott interjúban reményét fejezte ki, hogy a szerb politikusok és vezetők tudják, mit kívánnak az ország polgárai, ez pedig, értékelése szerint, az európai irányultságú kormány. Optimista vagyok Szerbia hosszú távú perspektívájával kapcsolatban, emelte ki Munter nagykövet. Megismételte továbbá, hogy országa több módon is segítségére tud lenni Szerbiának. Támogatást nyújtunk az intézményeknek, például a bíróságoknak, a rendőrségnek, továbbá azoknak a személyeknek, akik saját vállalatot kívánnak alakítani, vagy községi vezetőknek, hogy minél hatékonyabban kielégíthessék a polgárok szükségleteit. Az Egyesült Államok arra kívánja bátorítani Szerbia polgárait, hogy bízzanak kormányintézményeikben. A második terület, amelyen az USA segítséget ajánl, a katonai viszonyok. Segítségére lehetünk az országnak abban, hogy a térség biztonsága és stabilitása védelmében vezető szerephez jusson. A harmadik terület a nyugati beruházók országba csalogatása, ez pedig a siker szempontjából kulcsfontosságú, hangsúlyozta Cameron Munter amerikai nagykövet. Annak ellenére, hogy 2002. óta Szerbiában sikerült felére csökkenteni a szegények számát, továbbra is félmillióan élnek a létszükségleti minimum alatt, tehát 8.888 dinárból, ami alig haladja meg a 100 eurót. A munkanélküliség csökkent, ám a térségben még mindig nálunk legtöbb a munkát hiába keresők száma, írja a VEČERNJE NOVOSTI. Szerbiában a munkaképes lakosság 18,8 százaléka munkanélküli. A cikk szerzője megállapítja, hogy a kormány szegénységcsökkentési stratégiája eredményes volt, a javulás a legszegényebb rétegeknél érezhető leginkább, a legkevésbé pedig a középosztály köreiben. A FIAT alkatrész-beszerzőinek képviselői tegnap Kragujevacon a tervezett új gyár lokációjáról tárgyaltak, írja a BLIC. A tervek szerint 2009. végéig évi 200 000 gépkocsit gyártsanak le, 2011-ig e számnak 300 000-re kellene növekednie. A legtöbb gépkocsit kivitelre gyártanák, ezért az Európai Unió igen szigorú követelményeinek kell megfelelniük.
A Szerbiai Radikális Párt, a Szerb Szocialista Párt és a Szerbiai Demokrata Párt közötti, belgrádi hatalmi koalíció megalakítására vonatkozó megállapodás egyféle mutatónak számít a köztársasági kormány megalakításával kapcsolatban is, habár ez még nem teljesen bizonyos, nyilatkozta rádiónknak Bogdana Koljević, az Új Szerb Politikai Godolat folyóirat egyik szerkesztője, a Politikai Tudományok Intézetének elemzője.A beszélgetést Senka Kuder jegyezte le.Az SZSZP ilyen döntése némileg várható is volt, ami pedig igen fontos, a városi, köztársasági valamint a tartományi hatalom összeköttetése, szögezte le Bogdana Koljević. Véleménye szerint, az SZSZP körül tömörülő koalíció egyik lehetséges forgatókönyve pontosan a különböző szinteken való különböző koalíciók kialakítása volt. A Demokrata Párt köré tömörülő koalíció azonban arra törekszik, hogy a hatalom minden szintén kapcsolat álljon fenn, tehát az SZSZP-vel való koalíciót csak úgy tartja lehetségesnek, ha arra fővárosi szinten is sor kerül. Koljević asszony úgy értékelte azonban, hogy habár a belgrádi hatalmi koalíció kialakítása már bizonyos értelemben mutatóként szolgál arra is, hogy mely pártok szerezhetnék meg a parlamenti többséget, a kormányalakítási folyamat mégsem lesz könnyű, sem pedig rövid folyamat. Nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy ez hosszabb időt fog igénybe venni, természetesen, a helyzet alakulásától függően, különösen a különböző pártok által képviselt szilárd álláspontokra való tekintettel, valamint azt is szem előtt tartva, hogy a Szerbiai Szocialista Pártnak sem könnyű döntenie, melyik oldalt válassza. Bogdana Koljević úgy véli továbbá, hogy az uniós közeledési és csatlakozási megállapodáshoz való hozzáállás különösen fontos elemét képezi az új hatalmi koalíció kialakításának. Annak ellenére ugyanis, hogy a Szerbiai Demokrata Párt több ízben is hangsúlyozta, hogy a megállapodás semmissé nyilvánítását fogja követelni, az utóbbi napokban az ezzel kapcsolatos kompromisszum lehetősége is felmerült, hangsúlyozta az elemző asszony. Politikailag teljesen normális jelenség a kompromisszum, különösen új kormány alakításakor, ám az mégsem foglalja magába azoknak az elveknek az elvetését, amelyek egy politikai párt számára lényegesek. Bogdana Koljević leszögezte, hogy a külső tényező kihat a tárgyalási folyamatra, s a szocialistákra gyakorolt nyomást nehezíti, véleménye szerint pedig egyúttal a szerbiai politikai színtéren levő már meglévő szakadékot mélyíti.
29. maj 2008. 19:16
Anni Podimata görög Európai Parlamenti képviselőnő, aki fellépett a koszovói zászló EP-beli ülésén való kitűzése ellen, bejelentette, hogy hivatalos tiltakozást fog benyújtani Hans-Gerth Peteringhez, az Európai Parlament elnökéhez, a fenti botrányos és teljességgel törvénytelen eljárás miatt. Szándékomban áll, hogy a kérdést a görög kormány elé vigyem, amelynek követelnie kell a helyzet világossá tételét, nyilatkozta Podimata asszony. Úgy értékelte továbbá, arra történt kísérlet, hogy az Európai Parlamentben a kiskapun át érjék el Koszovó függetlenségének elismerését. Elvetette továbbá Doris Pack asszony azon indoklását, hogy a zászlót azért tűzhették ki, mivel az EP tavaly támogatta Martti Ahtisaari tervét. Ez teljesen téves tolmácsolás, mivel az EP határozata leszögezi, az Ahtisaari-tervnek előbb mindenképpen meg kell szereznie az ENSZ Biztonsági Tanácsa támogatását, hangsúlyozta Podimata asszony.
Ursula Plasnik osztrák külügyminiszter asszony Belgrádban úgy nyilatkozott, hogy Szerbiának helye van az Európai Unióban és csak tőle függ, hogy mikor foglalja el. Plasnik asszony Oliver Dulić szerb parlamenti házelnökkel folytatott beszélgetése során kiemelte, Ausztria támogatja Szerbia további európai integrációját, mivel egyedül ez a folyamat vezethet a térségbeli helyzet megszilárdításához, továbbá új közvetlen külföldi beruházásokhoz. Dulić házelnök meggyőződését fejezte ki, hogy Szerbiában rövid időn belül meg fog alakulni a szociális felelősségű kormány, amely meg fogja szilárdítani a politikai viszonyokat és gyorsított ütemben irányítja az országot az uniós tagság felé. Valós elvárás, hogy ebben az esetben, Szerbia az év végéig vagy a következő év kezdetén uniós tagjelöltté válik és teljes vízummentességet fog élvezni, értékelte Oliver Dulić, hozzáfűzve, ennek előfeltétele, hogy a parlament új ülésszaka minél hamarabb becikkelyezze az uniós közeledési és csatlakozási megállapodást.
Az Európai Parlament (EP) és Koszovó Képviselőháza együttes brüsszeli összejövetelén elvetettek a tanácskozás együttes nyilatkozatának szövegére tett minden olyan módosítási javaslatot, amely tagadja Koszovó függetlenségét. A módosítási javaslatokat Anni Podimata görög képviselőnő nyújtotta be, hogy megkérdőjelezze a dokumentum azon részeit, amelyek azt sugallják, hogy Koszovó független állam. Elégedettek vagyunk az első találkozó kimenetelével, amelyre a Nyugat-Balkán térsége szempontjából igen érzékeny pillanatban, Koszovó függetlensége kihirdetését követően, került sor, áll a nyilatkozatban. Az EP és Koszovó Képviselőházának küldöttsége továbbá hangsúlyozza, hogy az ENSZ és az Európai Unió missziója nem rendelkezhet egyidejűleg ugyanazon meghatalmazással, ezért felhívták az ENSZ-főtitkárt, hogy könnyítse meg a tranzíciót és ismerje el az EULEX-et a tartománybeli nemzetközi jelenlét részeként. Támogatjuk az Unió szlovén elnökségének kezdeményezését, valamint a következő, francia elnökség szándékát, amelyek Koszovó európai távlatainak erősítését célozzák, állapítja meg a nyilatkozat.