SZERBIAI POLITIKAI SZÍNTÉR Nyomtatás

28.06.2008

Az Európai Szerbiáért koalíció és a Szerbiai Szocialista Párt köré tömörülő koalíció hivatalosan is megkezdte kormányalakítási tárgyalásait. Szerbia Képviselőháza új elnököt kapott. A kormányalakító Mirko Cvetković lett. Erről ír bővebben Jelica Tapušković mai politikai színtérelemzésében.

A hét végén az SZSZP – SZENYP – ESZ koalíció hivatalos tárgyalásokba kezdett az Európai Szerbiáért - Boris Tadić koalícióval. Az első megbeszélés során azokat az elveket hangolták össze, amelyeken az új kormány tevékenységének alapulnia kell. A szocialisták ilyen irányú döntését a Szerb Radikális Párttal és az SZDP – ÚSZ koalícióval folytatott tárgyalások hivatalos megszakítása előzte meg. A népnemzetiek emiatt azzal vádolták meg a szocialistákat, hogy egész idő alatt mindkét csoportosulással tárgyalást folytattak. Az SDP -ÚSZ ezt követően bejelentette, ellenzékbe vonul. A kormányalakítási tárgyalások tehát folytatódnak és a bejelentések szerint, a kabinet megalakítására a következő hét derekán sor kerülhet.
Az új koalíció kialakította képviselőházi többségét, majd pedig Slavica Đukić-Dejanović, az SZSZP alelnöke személyében, megválasztotta a képviselőház elnökét. Ez ismét az ellenzék tiltakozását váltotta ki, ami azonban inkább az alakuló ülés összehívásának módjára összpontosult. Számos kifogás érkezett ugyanis Jovan Krkobabić elnöklő számlájára, aki az ülés folytatásáról telefonon és SMS-üzenettel tájékoztatta a képviselőket, mégpedig anélkül, hogy a képviselői frakciók vezetőivel előzetes megbeszélést folytatott volna. Emiatt az ülést berekesztette és másnapra halasztotta. Szerdán került sor tehát a házelnök, Slavica Đukić-Dejanović megválasztására, aki 128 képviselői szavazattal került a tisztségbe. Csütörtökön megválasztották hat helyettesét, négyet az ellenzék, kettőt pedig a hatalmi párt soraiból. A hét során egyetlen váratlan esemény történt csak, az hogy a G17 Plusz külön képviselői frakciót alakított, a médiák szerint azért, mert nem pártjának jelöltje lett a házelnök.
E történések miatt halasztásra került a kormányalakítás, mivel ahhoz a parlamentnek előzőleg el kell fogadnia a kormányról és a minisztériumokról szóló törvényeket. Úgy tűnik azonban, hogy erre a következő hét derekáig nemigen kerülhet sor, mivel az ellenzék képviselői elhúzódó parlamenti vitával igyekeznek majd elodázni meghozatalukat.  Amíg a parlamentben viharos vita folyt, a szerb közvélemény azt találgatta, ki lesz a kormányfő. Szombaton este aztán Boris Tadić államfő bejelentette, a kormányalakítást Mirko Cvetković eddigi pénzügyminiszterre bízza.
A médiák a héten a minisztériumok felosztásának is nagy teret szenteltek. A hírek szerint az új kormánynak, az előzővel ellentétben nem egy, hanem négy alelnöke lesz, továbbá 24 minisztériuma.
A hét végén a G17Plusz és a Demokrata Párt koalíciós megállapodást írt alá, amelyben összehangolta az új kormány alapvető célkitűzéseit, ezek: a gyorsított európai integráció, a gazdaságfejlesztés, a munkanélküliség csökkentése, a korrupció elleni harc, a Koszovó megőrzése érdekében folytatandó diplomáciai tevékenység, valamint a déli szerb tartományban élő szerbek életfeltételeinek javítása. Meghatározták azokat a törvényeket is, amelyeket a szerb képviselőháznak elsők között kellene elfogadnia és becikkelyeznie.   

 
Jelena Janković győzött Nyomtatás

2008. június 28. jun 2008. 18:46

Jelena Janković szerb teniszezőnő a wimbledoni torna harmadik fordulójában 2:1 arányban legyőzte a dán Karolina Voznijackit, a világ 30. legjobb teniszezőnőjét.

 
Hétfőn kerül a parlament elé a kormányról szóló törvény Nyomtatás

2008. június 28.

Slavica Đukić-Dejanović, a szerb parlament elnök asszonya, június 30-ára, hétfőre, rendkívüli ülést hívott össze, amelynek napirendjén a kormányról és a minisztériumokról szóló törvények szerepelnek. A kormányról szóló törvény módosítása és kiegészítése az első alelnöki, illetve a kormányfő-helyettesi tisztség bevezetését irányozza elő, mivel ez eddig nem szerepelt a jelenleg érvényben levő törvényben. Újdonság továbbá az ún. aranyszavazat bevezetése is, ez azt jelenti, hogy ha a kabinet tagjainak száma páros, az a döntés érvényes, amelyre maga a kormányfő is szavazott.
A minisztériumokról szóló törvény 24 minisztériumot irányoz elő. Új minisztérium a környezetvédelmi és tértervezési, ismét lesz emberi jogi és kisebbségi jogi minisztérium, amelyet a szövetségi állam széthullását követően leépítettek. A módosított törvény is előirányozza továbbá a Koszovóért felelős minisztériumot. 

 
Mirko Cvetković lesz a kormányfő Nyomtatás

2008. június 28.

Boris Tadić szerb köztársasági elnök Mirko Cvetković eddigi pénzügyminisztert bízta meg az új szerb kormány megalakításával. Mirko Cvetković a közgazdaságtudományok doktora. Karrierjét a gazdasági és pénzügyi intézményekben tevékenykedve alakította, hazai bankokban és a Világbankban is dolgozott. A gazdasági szakértők békés technokrataként írják le, olyan személyként, aki jól ismeri Szerbia gazdaságát és pénzügyeit is, ám hangsúlyozzák, hogy talán túlságosan is toleráns kormányfői szerep betöltéséhez.

 
Víd-napi ünnepség Koszovóban Nyomtatás

2008. június 28.

A Víd-napi megemlékezés Koszovóban reggel nyolc órakor a gračanicai kolostorban kezdődött, ahol Artemije raška-prizreni püspök tartott ünnepi liturgiát.
Ezt követően került sor a Gazimestanon a rigómezei csata 619. évfordulójáról való megemlékezésre.
Slobodan Samardľić, Koszovó kérdésében illetékes szerb miniszter, Gračanicában a koszovói többgyermekes anyáknak átnyújtja a Kilenc Jugović Anyja Érdemrendet. A Víd-napi költői szentáldozás elnevezésű rendezvény tegnap esti gračanicai megnyitója alkalmával, a miniszter kiemelte, Koszovót oly módon és olyan eszközökkel kell védeni, amelyekkel mi magunk rendelkezünk, és amelyeket mi magunk választunk. Ha pedig valaki azt állítja, hogy Koszovó ismét a miénk lesz, ha azzal a feltétellel csatlakozunk az Európai Unióhoz, hogy ideiglenesen másoknak engedjük át, ez a valaki mélyen hisz abban a jövőbeni koszovói szent helyre vonatozó metaforában, amelyet Bondstilnek neveznek, jelentette ki Slobodan Samardľić.    

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 19 - 27 / 250