72 ÉVE ÖNÖKKEL
11. 7. 2.008.
Oli Ren, európai biztos, a Kosovo és Metohia megsegítésére szervezett adományozási értekezleten kijelentette: Azt várja, hogy összegyűjtik a megígért 1 milliárd eurót a tartomány fejlesztésére, s kiemelte, hogy a pénz költését külön figyelemmel fogják ellenőrizni. Ren a brüsszeli összejövetelen elmondta, hogy az Európai Únió hajlandó 500 millió eurót kiválasztani, melyet a kosovói energetika és közlekedés fejlesztésére, valamint az intézmények és az adminisztráció erősítésére fordítják. Elvárások szerint, Amerika 400 millió eurót, a többit pedig egyes Úniós-beli országok, nemzetközi pénzintézetek, valamint az ENSZ ügynökségek adják. Ren kiemelte: Fontos az, hogy az adományt Kosovo valamennyi polgára megsegítésére fordítsák, beleértve a szerb közösségeket is. Hasim Tacsi, kosovói kormányfő, az összejövetelen megerősítette, hogy Kosovo és Metohia tegnap kérte felvételét a Világbank valamint a Nemzetközi Alap tagságába.
Ugyanakkor az Észak-Kosovó-i Szerb Nemzeti Tanács bejelentette, hogy ellenzi az ’Új Gracsanica’ elnevezésű lakónegyed kiépítését a tartomány középső részében, melyet az adományozási összejövetel eszközeiből építenének.Az olyan projektum, melyet a nem legális Kosovo állam kormánya lát elő, nem képez semmi mást, mint új etnikai tisztogatást Kosovo középső részében – olvasható a tanács közleményében. Véleményük szerint, ezzel nem oldódik meg az elmenekült szerb polgárok visszaköltöztetési problémája, mert elősegítik azt, hogy visszatérjenek azok az albánok, akik nem legális módon Nyugat-Európában élnek. A többnemzetiségű közösségeket a szerbeknek a szerb városokba való visszatelepítésével lehet kiépíteni, ahonnan elűzték őket, valamint az infrastruktúrák kiépítésével ott, ahol élnek – áll az Észak-Kosovo-i Szerb Nemzeti Tanács közleményében.
Tegnap este a péterváradi várban elkezdődött az ’Exit’, a térség legnagyobb nemzetközi zenei fesztiválja. A szervezők, a négy napig tartó zenei szemlére, mintegy 150.000 – 190.000 látogatót várnak. Újvidékre, az elmult napokban, már 50 országból megérkeztek a vendégek, többek között a távoli Panamából, Szingapurból és Japánból is. A július 13-ikáig tartó ’Exziten’ 25 színpadon kb. 600 zenész és énekes lép fel.
Ivan Lendjer, szerb úszó, ezüstérmet szerzett 100 méteres delfinúszásban a mexikói Monterej városban tartandó ifjúsági úszóvilágbajnokságon. Lendjer 52,62 század másodperc alatt úszta le a távot, amely 20 századdal gyorsabb a pekingi olimpiai játékok átlagánál. Az aranyérmet a holland Daniel Bel szerezte meg 52,52 század másodperccel.
10.07.2008.Naser Oric és Ramus Haradinaj felszabadító ítélete után a hágai bíróságon, nagyon nehéz lesz megmagyarázni a szerb polgároknak azt, hogy ez az intézmény nem politikai, hanem jogi célt szolgál – vélik az elemzők. Arról, hogy a Nemzetközi Büntető Bíróság a háborús évek igazságának a felfedésén dolgozik-e, vagy pedig a háborús bűnösök esetében kétféle mércét alkalmaz, nemzetközi rádiónknak Miroslav Lazanski és Sasa Gajic politikai elemzők nyilatkoznak.
A hivatalos Belgrád élesen elítélte a Hága-i Törvényszék döntését, hogy Naser Oric, bosznia és hercegovinai muzulmán személyt felmenti bűnössége alól, s úgy véli, hogy Ramus Haradinaj, egykori kosovói kormányfő felmentése után ez még egy csapás a nemzetközi jogra, amely megkérdőjelezi a hágai törvényszék kredibilitását.
Miroslav Lazanski és Sasa Gajic egyetért abban, hogy a hágai törvényszék politikai bíróság, amely nem alkalmaz egységes mércét a háborús bűnösök esetében. A hágai törvényszék elvben az igazságos ítéletekért száll síkra, valamint azért, hogy minden háborús bűnös feleljen tettéért, azonban a tények azt mutatják, hogy eddig szerb polgárokat ítéltek el többségben, ami azt mutatja, hogy a szerbek a legfelelősebbek a 90-es években történtekért. Eddig mintegy 700 szerb polgárt ítélt el a hágai bíróság, s csak 38 más nemzetiségűt, ami arra utal, hogy megpróbálja egyoldalúan bemutatni a jugoszláv térségben történt háborús eseményeket.
Az alanyok úgy vélik, hogy Haradinaj és Oric felszabadító ítélete után, a szerb közvéleményben negatív hozzáállás alakult ki Hágával szemben, ami most nagy kihívást jelent, mert Szerbiától maradéktalan együttműködést kérnek. Ez alapfeltétel ahhoz, hogy az ország haladhasson az európai integrációk felé. Azonban, Lazanski véleménye szerint, a szerb hatalomnak teljesítenie kell azt, amit a nyugat kér tőle. Hogy valósul ez meg Karadzic, Mladic és Hadzic esetében – majd elvállik – tekintettel arra, hogy az új kormányban ezzel a Szerbiai Szocialista Párt vezetőit bízták meg, Slobodan Milosevic egykori pártbeli társait. Azonban, világos az is, hogy a liszaboni megállapodás ratifikálása nélkül, nem lehet gyorsan bejutni az Európai Únióba. Sasa Gajic úgy véli, hogy a feltételezések politikája a szerb közvéleményben méginkább megerősíti azt a hitet, hogy Szerbia felett állandó jellegű erőszakot végeznek, s az ország nemkívánatos helyzetbe kerül. Nagy esély van arra is, hogy a Hágával való együttműködés megosztottsághoz vezet a kormányban a koalíciós partnerek között, amely leállíthatja az euroatlanti integrációt.
A Háborús Bűnökkel Foglalkozó Szerbiai Közvádlóság úgy véli, hogy elég bizonyítóanyag van Naser Oric esetében. Ennek ellenére nem valószínű, hogy Bosznia és Hercegovinában újabb bírósági eljárást kezdenek ebben az ügyben, mert ezzel akarják bebizonyítani azt, hogy a háború, melyet az ottani nép folytatott, igazságos és felszabadító volt. Sasa Gajic azon a véleményen van, hogy ettől függetlenül, mindent el kell követni annak érdekében, hogy bebizonyítsuk Oric bűnösségét, mert a szerb és a muzulmán lakosok között is vannak tanúk, akik közvetlen vagy közvetett bizonyítékokkal rendelkeznek háborús bűneiről.