72 ÉVE ÖNÖKKEL
2008-07-09
Mirko Cvetković szerb miniszterelnök kijelentette, hogy az új kormány soha nem fogja elismerni a független Koszovót. A Szerb Katonaság Nemzetvédelmi Iskolája vezérkari továbbképzésben részesülő 51. évfolyamának végzős hallgatói tiszteletére rendezett parlamenti székházi ünnepségen, Cvetković elnök elmondta, kormánya, a többi állami intézménnyel karöltve, minden lehetséges intézkedést meg fog tenni a Koszovó Szerbia keretében való megőrzésére folytatott diplomáciai harcban. A Balkán biztonsága prioritást fog képezni, fűzte hozzá még a miniszterelnök, aki Boris Tadić köztársasági elnök nevében a végzős tiszteknek átnyújtotta a hagyományos katonai Tiszti Kard Érdemjelet.
Vuk Jeremić szerb diplomáciai vezető úgy nyilatkozott, hogy Szerbiának fokoznia kell Koszovó kérdésének megoldására irányuló diplomáciai erőfeszítéseit, ám hangsúlyozta, hogy egyelőre nem fognak tisztségükbe visszatérni a nagykövetek, akiket a déli szerb tartomány függetlenségét elismerő országokból rendeletek haza. Jeremić miniszter a belgrádi Politika napilapnak adott interjúban elmondta, oda kell figyelnünk, nehogy az a látszatot keltsük, hogy Szerbia lemondott Koszovó egyoldalúan és illegálisan kihirdetett függetlensége elismerése elleni küzdelemről. Hangsúlyozta továbbá, hogy mindenképpen megbeszéléseket kell folytatni az UMNIK átalakításáról, majd pedig bejelentette, hogy az új kormány egyik prioritása mihamarabb tárgyalást kezdeni az ENSZ-szel arról, milyennek kellene lennie a koszovói nemzetközi polgári erők optimális szerkezetének.
Az UMNIK szerkezeti átalakításának, továbbá illetékessége egy részének az uniós misszióra való átruházása jóváhagyásával, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár túllépett hatáskörén, nyilatkozta Vitalíj Csurkin, állandó orosz ENSZ-nagykövet, megismételve, hogy az EULEX koszovói tevékenysége megkezdéséhez hiányzik a jogi alap. Mindaddig, amíg, azoknak az új lehetőségeknek a fényében, amelyeket a belgrádi új kormány megalakítása teremtett, nem alakulnak ki a feltételek a szerb féllel való konzultációk felújításához, nem kellene olyan jellegű tevékenységbe kezdeni, amely alááshatná az UMNIK illetékességét és jelenlétét, idézi az Itar-TASSZ Hírügynökség az orosz nagykövetet.
8.07.08. Szerbia és Szlovákia között nincsenek nyitott kérdések, jelentette ki Vuk Jeremić szerb és Jan Kubiš szlovák külügyminiszter mai belgrádi eszmecseréjét követően. Dušica Maticki jelentését közöljük.
Jeremić miniszter leszögezte, hogy a megbeszélés fő témája a kétoldalú kapcsolatok kérdése volt, hozzáfűzve, hogy a szlovák üzletemberek nagy érdeklődést mutatnak a szerbiai beruházások iránt. A szerb diplomáciai vezető kiemelte, hogy Szerbia és Szlovákia azonos állásponton van Koszovó jövőbeni jogállásával kapcsolatban, majd pedig emlékeztetett, hogy Szlovákia nem ismerte el Koszovó függetlenségét. Vuk Jeremić hangsúlyozta, hogy azt Szerbia sem fogja soha elismerni, mivel Koszovó az ország területéhez tartozik, a déli szerb tartomány jogállásának meghatározását pedig kompromisszum útján kell elérni. Elmondta továbbá, hogy az Európai Uniónak valóban a legfontosabb szerepet kell játszania a nyugat-balkáni helyzet megszilárdításában, leszögezve, hogy az Európai Uniót szívesen látjuk Szerbia területén bárhol, Koszovó területét is beleértve. Jelenlétének azonban legitimnek kell lennie, ezt pedig csakis az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata teheti lehetővé. A szerb kormány kész megbeszélést folytatni a világszervezet képviselőivel minden tényezőnek, beleértve az Európai Uniót is, a koszovói helyzet megszilárdítására irányuló törvényes jelenléte módjának kialakításáról. Jeremić miniszter kiemelte továbbá, Szerbia soha nem fog ráállni, hogy a déli szerb tartományban bármiféle jelenlét Martti Ahtisaari tervének végrehajtásához kötődjék, továbbá, Szerbia számára elfogadhatatlan, hogy bármely civil misszió feladata Koszovó függetlenségének elfogadtatása és az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1244-es határozatának semmibe vétele legyen, hiszen az szavatolja Szerbia területi épségét. Az Interpol által vörös listára helyezett Miladin Kovačević szerb fiatalemberrel kapcsolatos kérdésre kitérve, Jeremić miniszter elmondta, Szerbia azon igyekszik, hogy minden alapvető téren, amelyen a két ország között nincs lényeges szemléletbeli eltérés, jó kapcsolatokat építsen az Egyesült Államokkal. Elmondta, hogy Szerbia és az Egyesült Államok közötti legnagyobb nézeteltérés Koszovó jogállására vonatkozik, ez nagy gondot okoz a két ország közötti viszonyban, Kovačević esete pedig, akinek az USA kiadatását követeli, tovább bonyolítja a helyzetet. Jan Kubiš szlovák külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy országa támogatja az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1244-es határozatának, valamint a nemzetközi jognak a tiszteletben tartását, ugyanígy azonban Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár döntéseinek tiszteletben tartását is, beleértve az UMNIK meghatalmazásának az EULEX misszióra való árvitelét is. Szlovákia kész arra, hogy a szerb féllel együtt részt vegyen a koszovói uniós jelenlét új módjának kialakításában. Vuk Jeremić és Jan Kubiš egyetértettek abban, hogy Szerbia és Szlovákia kapcsolatai kitűnőek, ezt bizonyítják a mai belgrádi megbeszélések is. Hozzáfűzték, hogy az együttműködés intenzívebbé tételéhez hozzá fog járulni szlovák miniszterelnök és egy gazdasági küldöttség őszre tervezett belgrádi látogatása is.