Kosovo: A szerbek kikültöztek Nyomtatás

6. 6. 2.008.             16,10

Három szerb nemzetiségű polgár, akik nemrégen tértek vissza a Kosovo és Metohia nyugati részében lévő Decsaniba, félelmükben kiköltöztek ebből a városból – jelentik a pristinai médiák, a Polgári Misszió forrásaira hivatkozva. Közlésük szerint, a szerbek attól féltek, hogy az albánok tüntetéseket kezdenek Joakim Riker, a Polgári Misszió vezetőjének döntése miatt, hogy a községi igazgatásnak vissza kell adnia a Visoki Decsani kolostortól elkobzott vagyont. A Beta hírügynökség emlékeztet arra, hogy az albánok, az elmult hónapban, megtámadták Bozidar Tomic szerb lakost.

 
Konuzin: Az illetékesség átvitele Nyomtatás

6. 6. 2.008.          15,45

Aleksandar Konuzin, Oroszország szerbiai nagykövete, élesen kritizálta az ENSZ kosovói civil köldetés  vezetőségét, amiért át akarja ruházni illetékességét az Európai Únió küldetésére, annak ellenére, hogy az EULEX a Biztonsági Tanács jóváhagyása nélkül tartózkodik Kosovón. Változtatás a tartományban csak a Biztonsági Tanács hatarozata értelmében lehetséges – mondta Konuzin Pristinában, a Polgári Misszió és a KFOR tisztségviselőivel folytatott megbeszélésén. Arra figyelmeztetett, hogy az illetékesség átruházása, bármilyen formában is történjen az, a rezolúció 1.244-es szakaszának a megsértését jelentené. Leszögezte, hogy Joakim Riker, a Polgári Misszió vezetője, sérti a felállított szabályokat és illetékességeket, ezért arra figyelmeztette, hogy a Polgári Misszió munkájának bármilyen megváltoztatása, csak Belgrád beleeggyezésével lehetséges.

 
Oroszország szeretné ha figyelembe vennék Szerbia állásfoglalását Nyomtatás

6. 06. 2.008.            14,50

Oroszország nézete az, hogy Kosovo és Metohián nem lehet átszervezni a Polgári Missziót Szerbia beleeggyezése nélkül – közli a pristinai ’Zeri’ újság. A napilap kiemeli, hogy a Polgári Misszió Kosovón a jövőben, az ENSZ-főtitkár javaslatával összhangban, többek között foglalkozna a nemzetközi megállapodások ellenőrzésével, az ezekről szóló jelentéskészítésekkel, ezenkívül
foglalkozna a határkérdéssel valamint a Belgrád és Pristina közötti megbeszélések megkönnyítésével. A lap, diplomáciai forrásokra hivatkozva kiemeli, hogy az ENSZ-főtitkár javaslata a Polgári Misszió munkájának átszervezéséről azt a világos célt mutatja, hogy Kosovón többször vegyék figyelembe a valós helyzetet, különösen a Nemzetközi Civil Irodával, valamint az Európai Únió küldetésével az igazságszolgáltatás és a rendőrség terén. Ban Ki-moon elmondta, hogy kosovói különképviselője, ellenőrzi majd a nemeztközi civil jelenlétet az 1.999-ben hozott rezolúció 1.244-es szakaszával összhangban.

 
Medvedev szünetet javasol Nyomtatás

 06. 06. 2.008.           14,20

Dmitrij Medvedev, orosz elnök, tegnap Berlinben szünetet javasolt Kosovo kérdésében, a NÁTO terjeszkedésében, valamint a rakétavédelem európai elhelyezésében. A német tisztségviselőkkel folytatott megbeszélése után elmondta, hogy szünetre van szükség ahhoz, hogy leálljanak az egyoldalú lépésekkel. Oroszországnak a mai világban nincs szüksége káoszra, bizonytalanságra. Emlékeztetve arra, hogy Moszkva gyakran tartózkodásra szóllít fel, az orosz elnök rámutatott arra, hogy másoknak is tartózkodást kell mutatniuk annak érdekében, hogy megakadályozzuk az összetűzéseket különböző kérdésekben. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek abba kell hagyni a próbálkozást, hogy a késztények politikáját alakalmazza, s kezdetnek nem lenne rosz szünetelni, hogy lássuk, hol vagyunk amikor Kosovo jogállásáról, a NÁTO terjeszkedéséről vagy pedig a rakétavédelem elhelyezéséről van szó – mondta Medvedev. Megismételte, hogy Oroszország arra törekszik, hogy kieggyensúlyozott viszonyt alakítson ki a világban. Ezen az alapon kész békés és őszinte tárgyalásokat folytatni minden felemrülő kérdésben. Az orosz elnök Berlinben, a német külpolitikai társaság vendégeként, előadást tartott.

 
A KÖRNYEZETVÉDELEM VILÁGNAPJA Nyomtatás

05.06.2008.

A Környezetvédelmi Világnapot ma Szerbiában és világszerte mindenütt az ENSZ Közgyűlése 1972-ben hozott döntése alapján ünneplik. Ekkor került sor a környezetvédelmi program kialakítására is. Aleksandra Novakovic összeállítását közöljük.

A Környezetvédelmi Világnapról való idei megemlékezés az éghajlatváltozások jegyében történik. Az ENSZ kezdeményezésére e napról a világ több mint 100 államában emlékeznek meg, ám folyamatosan növekszik azon szervezetek, államok és egyének száma, akik részt vesznek megünneplésében.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár idei beszédében az ember felelősségét hangsúlyozta a bolygónkon bekövetkezett éghajlatváltozások következményeiért. Kiemelte, hogy a globális felmelegedésnek vitathatatlanul súlyos károkat okozhat a környezetünkben, a világgazdaságban és politikai vonzatai is vannak. Felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy környezetkímélő technológia alkalmazásával kellene gazdasági fejlődést elérni, továbbá hangsúlyozta, hogy minél nagyobb mértékben kell hasznosítani a megújuló energiaforrásokat. A világ közvéleményéhez azt az üzenetet igyekezett eljuttatni, hogy része vagyunk a kérdés megoldásának. Attól függetlenül, hogy egyénről, szervezetről vagy állami szervről van-e szó, számos különböző lépés van, amelyet mindannyian megtehetünk az energiatakarékosságban, a tisztább, ún. „zöld” gazdaság fejlesztésében, hangsúlyozta Ban Ki Mun.
A Szerbiai Természetvédelmi Intézet idén is  számos szervezetben járult hozzá a Környezetvédelmi Világnapról való megemlékezéshez. Ez alkalomból a Kinotéka Múzeumában bemutatón került vetítésre a Síkságom fehér gólyái c. természeti dokumentumfilm. A Srbijasume Közvállalat a Kosmaj természeti terület rendezésével járult hozzá a mai napról való megemlékezéshez.
Sasa Dragin környezetvédelmi miniszter rádiónknak nyilatkozva kifejtette, hogy Szerbiának is csatlakoznia kell ahhoz a globális erőfeszítéshez, amely az éghajlatváltozás és az üvegház-effektus kialakulásának megoldására irányul. Emlékeztetett továbbá arra, hogy csökkenteni kell az energiafogyasztást, kevesebbet használni a gépkocsit, többet gyalogolni és minden lehetségest megtenni, hogy földünket minél jobb állapotban adjuk át gyermekeinknek.     

 
<< Első < Előző 21 22 23 24 25 26 27 28 Következő > Utolsó >>

Eredmények 208 - 216 / 250