A külföldi tisztségviselők üdvözölték a szerb kormány megalakítását Nyomtatás
08.07.2008.

 Javier Solana uniós külpolitikai és biztonsági főképviselő üdvözölte az új szerb kormány megalakítását, majd bejelentette, hogy az Európai Unió teljességgel támogatni fogja azon törekvésében, hogy az európai jövőről alkotott vízióját politikai valósággá változtathassa. Az Unió a szerb kormánytól a reformok felgyorsítását, valamint az uniós közeledés feltételeinek teljesítését várja, jelentette ki Solana főbiztos, hozzáfűzve, hogy Brüsszel szoros együttműködést kíván folytatni Belgráddal a regionális stabilitás és fejlesztés terén. Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szintén üdvözölte az új szerb kormány megalakítását, kiemelve, hogy együttesen kell tevékenykedni az Európai Unió és Szerbia kapcsolatainak erősítésén.
Cameron Munter, az USA belgrádi nagykövete gratulált Szerbia polgárainak az új kormány megalakítása alkalmából, majd pedig azon várakozását fejezte ki, hogy az USA-nak sikerül jó együttműködést kiépítenie vele. Stephen Wordsworth, belgrádi brit nagykövet üdvözölte az új szerb kormány európai irányultságát, hangsúlyozva, hogy a térség stabilitására, prosperitására és európai integrációjára való egységes törekvés, valamint a két ország Koszovó kérdéséhez való eltérő viszonyulásához való nyitott hozzáállás, jó alapot képez Nagy-Britannia és Szerbia együttműködéséhez. Wolfram Maás belgrádi német nagykövet hangsúlyozta, meggyőződése, hogy Szerbia új kormánya szilárd lesz és hosszú életű, úgy értékelve, hogy Szerbia előtt ígéretes távlatok nyílnak olyan kormánnyal az élén, amely Szerbia Európához való közeledését támogató erőkre támaszkodik.
 
Tadić: Csak az egységes kormány lehet hatékony Nyomtatás
2008-07-08
 Boris Tadić szerb köztársasági elnök szerint az új szerb kormány alapvető célja, a társadalom reformja és modernizálása, csakis akkor érhető el, ha a kormány egységes lesz a közös elvek és értékrendszer kialakításában. Az uniós tagság csak formális célja az új kormánynak, az alapvető cél a társadalmi reformok végrehajtása és a társadalom modernizálása, nyilatkozta Tadić elnök a Tanjug Hírügynökségnek az új szerb kormány megalakítását követően, amelynek élére Mirko Cvetković került. Szerbia elnöke úgy értékelte, a kormánynak nagy rugalmasságra lesz szüksége ahhoz, hogy gazdaságpolitikáját és európai integrációs törekvéseit érvényesíthesse, Koszovó kérdésében pedig igen kreatívnak kell lennie.
 
Megalakult az új szerb kormány, élén Mirko Cvetković áll Nyomtatás
08.07.2008.

 A szerb parlament képviselői hétfőn este megválasztották az új szerb kormányt, amelynek élén Mirko Cvetković miniszterelnök áll, tagjainak száma 27, minisztériumainak száma pedig 24. A kormányra az Európai Szerbiáért lista, az SZSZP – SZENYP – ESZ koalíció, az Európai Sandľakért lista és a Magyar Koalíció összesen 127 képviselője szavazott. A szavazáskor jelen levő 164 képviselő közül 27 a kormány ellen adta le voksát, a szavazástól senki sem tartózkodott, tízen nem szavaztak. Ezt követően a kormány tagjai hivatali esküt tettek, amelynek során nem voltak jelen a Szerb Radikális Párt és a Liberális Demokrata Párt képviselői.
A kormánynak 27 tagja van, a Demokrata Pártnak jutott a kormányfői és 12 miniszteri hely, a G17 Plusznak 6 miniszteri hely jutott, az SZSZP-nek négy, az SZENYP-nek, a Sandľaki Demokrata Pártnak, a Szerb Megújhodási Mozgalomnak és a Sandľaki Demokratikus Akciópártnak egy-egy. A kormánynak négy alelnöke van. Az első alelnök, Ivica Dačić, az SZSZP elöke, egyben miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter is. Boľidar Đelić (DP) alelnök egyben tudományügyi és műszaki fejlesztési miniszter is, Mlađan Dinkić (G17Plusz) alelnök és gazdasági valamint térségfejlesztési miniszter, alelnöki tisztsége van még Jovan Krkobabićnak az SZENYP, elnökének. A külügyminiszter Vuk Jeremić (DP)  eddigi miniszter maradt, a védelmi miniszteri tisztséget továbbra is Dragan Šutanovac (DP) látja el, a pénzügyminiszter pedig Diana Dragutinović (DP).
 
Szerbiai Képviselőház Nyomtatás

7. 7. 2.008.          17,15

Az uralkodó koalíció képviselői a vitában támogatták a kormányalakító elképzelését a jövőbeni szerb kormány programjáról és céljairól, míg az ellenzék erősen kritizálta Cvetkovic beszámolóját és programját. Nada Kolundzija, az ’Európai Szerbiáért’ elnevezésű koalíció vezetője kijelentette, hogy az új kormány alaptevékenységét az európai integrációk képezik majd, s ez az egyetlen út, amely a szerb polgárok számára jobb életet tud biztosítani, fejleszteni tudja a gazdaságot, fel tudja állítani az európai értékeket, míg Suzana Grubjesic, a ’G-17 Plusz’ párt vezetője kifejezte elvárását, hogy az új kormány stabil lesz, s mandatuma végéig működni fog. Dusan Bajatovic, a ’Szerbiai Szocialista Párt’ – A ’Szerbiai Nyugdíjasok Szövetsége’ és az ’Egyesült Szerbia’ nevű párt nevében szólva elmondta, hogy a jövőbeni kormányról számos állami problémák megoldása és az eredmények kell hogy beszéljenek, megoldva a sok nemzeti, gazdasági és szociális problémát. Bálint Sándor, a kisebbségek küldöttségi vezetője elmondta, hogy csoportja támogatja az új  kormányt ilyen összeállításban és programmal. Tomislav Nikolic, a ’Szerb Radikális Párt’ elnökhelyettesének véleménye szerint, Cvetkovic kormányalakító felsorolta a szép kívánságokat, s kijelentette: Nem hiszi, hogy az új kormánynak lesz kapacitása arra, hogy teljesítse a felsoroltakat. Nikolic hozzátette, hogy Cvetkovic elmondta mit tesz majd a kormány, de azt nem hogyan? Milos Aligrudic, a nemzeti képviselők vezetője szerint, Cvetkovic beszámolójában nem válaszolt arra a kérdésre, mi lesz kabinettjének állami politikája, s kijelentette, hogy magának a kormányalakítónak nincs akkora tekintélye, hogy vezesse a kormányt. ’A Liberális Demokrata Párt képviselői tartózkodnak majd az új kormány összetételéről szóló szavazáson, mert Cvetkovic beszámolójában nem hozott fel egyetlen egy konkrét tervet vagy projektumotsem, mellyel megváltozna Szerbia’ – jelentette ki Cedomir Jovanovic, e párt vezetője.

 
A Szerb Nemzeti Tanács védelmet kér Nyomtatás

7. 7. 2.008.           17,05

Észak-Kosovo Szerb Nemzeti Tanácsa a Polgári Missziót és a KFOR-t arra kérte, hogy azonnal nyújtson segítséget a Suvi Dolban élő szerb polgárok számára, akik ma is az albánok támadásának voltak kitéve. ’Ebben a ki tudja hanyadik támadásban, megsérült az 52 éves Predrag Jevtic, aki a Kosovska Mitrovica-i kórházban fekszik’ – olvasható a tanács közleményében. Véleményük szerint, a Polgári Missziónak és a KFOR-nak ügyeletet kell tartania Suvi Dolban, vagy pedig be kell ismerniük, hogy a szerbek védelme nem érdekli őket, s akkor a szerb rendőrséget és katonaságot hívják majd a szerbek megvédésére.

 
<< Első < Előző 21 22 23 24 25 26 27 28 29 Következő > Utolsó >>

Eredmények 208 - 216 / 261