72 ÉVE ÖNÖKKEL
2008. július 3.
A hágai törvényszék jogerős ítélettel felmentette Naser Orićot, a srebrenicai muzulmán erők háborús parancsnokát, a fenti városban 1992-ben és 1993-ban, szerbek felett elkövetett bűntettek vádja alól. A Törvényszék Fellebbviteli Tanácsa ezzel módosította a 2006. nyarán hozott első fokú ítéletet, amely Naser Orićra két évi börtönbüntetést szabott ki, amiért nem akadályozta meg a szerbek feletti bűntettek elkövetését. Orić fellebbezésének részben helyt adva, továbbá az Ügyészség fellebbezését elvetve, a Fellebbviteli Tanács úgy ítélte meg, hogy az első fokú bíróság bírái tévedtek, amikor a vádlottat bűnösnek nyilvánították, mivel előzetesen nem állapították meg, hogy a bűntetteket kik követték el, Naser Orić alárendeltjei-e, továbbá, hogy ő tudott-e a bűntettek elkövetéséről. Wolfgang Schomburg elnöklőbíró, az ítélet kihirdetése során elmondta, megállapítást nyert, hogy Srebrenicán kétségkívül súlyos bűntetteket követtek el a szerbek felett, ám nem állt rendelkezésre bizonyíték, amely alapján Naser Orićot elítélhetnék. A Boszniai Szerb Köztársaság Harcos Szervezetének, a Fogolytáborlakók Szövetségének, a háborús áldozatok családjai egyesületének és a szerb nép feletti bűntettek kivizsgálásával foglalkozó központ birtokában levő adatok szerint, Srebrenicán és környékén 1992. és 1995. között 3287 szerbet öltek meg. A fenti időszakban több mint ötven szerb települést égettek fel és semmisítettek meg. Naser Orićon kívül, e bűntettek elkövetésével még csak meg sem vádoltak senkit.
Igor Dancsenko, a washingtoni Brookings Intézet külpolitikai főmunkatársa úgy értékelte, reális a koszovói jogállási tárgyalások folytatásának elképzelése, mivel kevés ország ismerte el a déli szerb tartomány egyoldalúan kihirdetett függetlenségét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1244-es határozatával összhangban, a Koszovóval kapcsolatos tárgyalások folytatása igen reális, ha tudatában vagyunk annak, hogy a Világszervezet csaknem 200 tagállama közül csak 40- 45 állam ismerte el csak Koszovó függetlenségét, nyilatkozta az Amerika Hangjának Dancsenko úr. Kiemelte továbbá, hogy a tárgyalások lehetséges formájának meghatározása kihívást jelenthet.
Oroszország kivételesen veszélyesnek és sikertelennek tartja a koszovói precedenst, nyilatkozta Moszkvában Dmitríj Medvegyev orosz elnök, csodálkozását fejezve ki, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, a Biztonsági Tanács döntése nélkül közölte, a világszervezet koszovói erőit le kell cserélni. Az ilyen döntéseket a főtitkár nem hozhatja meg önhatalmúlag, hiszen a kérdés a Biztonsági Tanács illetékességébe tartozik, hangsúlyozta Medvegyev elnök. Rámutatott továbbá, hogy a békefenntartó erők kontingensét az ENSZ Alapokmányával és a Biztonsági Tanács 1244-es határozatával összhangban kell jóváhagyni. Koszovóban a fő illetékességgel az ENSZ-erőknek kell rendelkezniük, részletezte az orosz elnök, hozzáfűzve, hogy ezekre különösen abban az esetben van szükség, amikor olyan szembenálló felekről vagy államokról van szó, amelyek semmi áron sem értenek egyet Koszovó egyoldalúan kihirdetett függetlensége elismerésével. Ilyen államból pedig sok van, hangsúlyozta Medvegyev elnök, emlékeztetve arra, hogy a tartomány egyoldalúan kihirdetett függetlensége elismerésének folyamata sokkal lassabban halad a terv megalkotói által tervezettnél. Medvegyev elnök szerint, teljesen nyilvánvaló, hogy a koszovói precedenst a világszerte jelen levő számos szeparatista rezsim arra fogja kihasználni, hogy a világ előtt igazolja saját jogi alanyiságát.
2. 7. 2.008.
Rómánia számára Szerbia hagyományosan baráti ország, amely a jövőben az egyesült Európa része lesz, amiért még jobban meg kellene ismerni a két népet közös projektumok és partnerségen keresztül – mondta Eugen Cozocariu ( Ezsen Kozsokariu) a román nemzetközi rádió főtitkára, a szerbiai nemzetközi rádióval megkötött megállapodás aláírása után. Sandra Pekic melléklete.
Kozsokariu véleménye szerint, a világ tájékoztatásának egy ország tájékoztatási rendszere keretében, világos jövője van. Szavai szerint, a külföld számára sugárzó rádióknak a közös fejlesztési stratégia meghatározása a legfontosabb. A közös műsorkészítések mellett, lehetőség nyíllik arra, hogy a hazai hallgatók számára készített műsorokat hallhassák a diaszpórában élő emberek is. Ez mód arra, hogy hallják egy ország politikai, társadalmi, művelődési és gazdasági éltét, megtudjanak valamit egy ország történelméből vagy turisztikai kínálatából. A román és szerb médiaeggyüttműködés fejlesztésével lehetőség nyillik az időszerű témák feldolgozására, valamint szólni lehet a gazdasági befektetési lehetőségekről, és munkatevékenységekről – mondta Kozsokariu.
A román nemzetközi rádió (RRI) a román rádió része, amely műsorát a rádió hullámhosszán, szateliten, interneten és más eszközökön keresztül sugározza. A műsorokat 10 világnyelven hallható.
Kozsokariu kiemelte, hogy az ukrajnai és szerb szerkesztőségekkel azért is jelentős az együttműködés, mert a térségben kisebbségek élnek, ezért nemrégen megállapodást írtak alá az újvidéki televízióval.
Jonel Konstantin, a belgrádi román nagykövetség politikai viszonyokkal és médiákkal foglalkozó első tikára leszögezte, hogy Románia az Európai Únió tagja, Szerbia pedig vezető szerepet játszik Nyugat-Balkán térségi együttműködésében. Hozzátette, hogy minden ország jövője az egyesült Európában van, a médiáknak pedig követniük kell ezt az irányvonalat.
A hazai politikai színtéren történő események továbbra is a belgrádi napilapok érdeklődési körében vannak. A minisztériumokról szóló törvényjavaslat, amely előlátja azt, hogy az új szerb kormányban 24 miniszteri hely legyen, kettővel több mint az előbbiben, éles vitát váltott ki az állami aparátus működéséről a pozíció és az oppozíció között. Másfelől, amikor a minisztériumok felosztásáról van szó, ellentét tapasztalható az európai beállítottságú koalíció keretén belül is. Ebben a helyzetben az újságírók azt vizsgálgatják, vajon Mirko Cvetkovic kabinetjének lesz-e teljes mandátuma? Bővebben minderről mai sajtószemlénkben szóllunk, melyet Ivana Subasic készített.
A következő kormánynak sokkal több esélye van arra, hogy kitöltse az egész mandátumot, mint bármelyiknek korábban – írja a ’Blic’ belgrádi napilap. Az újság kiemeli, hogy a jövőbeni szerb kormány különbözik minden előbbitől, márcsak azért is, mert az első, mely az ’európai irányultságú’, valamint a ’szociálisan felelős’ jelzőt viseli. Ebből az újságíró leszögezi, hogy a jövőbeni kormány a gazdaság fejlesztésére helyezi majd a fő hangsúlyt. Emellett, már a kezdet-kezdetén a jövőbeni kormány az egyik legnagyobb földrengést élte túl, mert a koalícióba az egykor legnagyobb ellenfelek tömörültek. Másfelől, a kormányt világos elvek elfogadása után alakítják, melyben a pártok megeggyeztek, ez pedig az Európai Únióba való belépés, valamint a szociális felelősség.
A ’Politika’ belgrádi napilap a minisztériumokról szóló új törvény bizonytalan sorsáról ír, amely elfogadása elengedhetetlen ahhoz, hogy működhessen az új szerb kormány. A lap kiemeli, hogy a két minisztérium, mellyel több lenne az új kormányban, a kisebbségi és emberi jogokkal foglalkozó, valamint a nemzeti befektetési tervvel foglalkozó minisztérium lenne. Azonban, e törvény elfogadását erősen ellenzik az ellenzéki pártok, mert véleményük szerint, az ilyen kormány nem lenne hathatós és működőképes. Nem lehet szociálisan felelős sem, mert túlméretezett és túlságosan drága lenne. Erre az uralkodó koalíció úgy reagált, hogy az ember és kisebbségügyi minisztériumot az igazságügyminisztériumhoz csatolja, amely meglepte a parlamentben lévő kisebbségi képviselőket, akik azonnal bejelentették, hogy az ilyen megváltoztatott törvényjavaslatra nem fognak szavazni.
A ’Vecernje Novosti’ újság arról ír, hogy a demokraták, valamint a szocalisták köré tömörülő koalíció megállapodott abban, hogy ők alkotnak hatalmat Belgrád városban. A Demokrata Párt több meg nem nevezett forrására hivatkozva, a lap arról tudósít, hogy teljesen bizonyos az, hogy őket támogatja majd Cedomir Jovanovic ’Liberális Demokrata Pártja’ is, mert ez a párt közölte, hogy támogatja ezt a belgrádi hatalmat.