|
Koszovón csaknem 331 szerb cég eladására került sor |
|
2009-03-01
A múlt év derekáig Koszovó területén 331 szerb cég eladására került sor, az ebből származó jövedelem, mintegy 350 millió euró pedig, jobbára külföldi bankszámlákra került, írja a belgrádi Politika. A napilap által közölt adatok azt mutatják: Szerbia, valamint az egykori Jugoszlávia telekkönyveiből és egyéb okirataiból származó adatok szerint, Koszovóban, a szerb tulajdonban levő földterület, az összterület 58,79 százalékát tesz ki, ebből 43 százalék állami és társadalmi, valamint a Szerb Pravoszláv Egyház tulajdonában van, 15 százalék pedig magántulajdonú. Az UNMIK, 2002-től kezdődően, Koszovói Ügynökségén keresztül, megkezdte a koszovói cégek magánosítását, a tartomány függetlenségének egyoldalú kihirdetését követően pedig, ezt az illetékességet a Koszovói Privatizációs Ügynökségre ruházta át. Az pedig folytatta a szerbiai társadalmi és állami tulajdon eladását, anélkül, hogy megállapította volna a tulajdonviszonyokat. 2008. októbere óta az ügynökség 10,5 millió euró értékben még további 18 vállalatot adott el. |
|
|
Batić: Az államnak vádat kell emelnie és körözőlevél kiadását követelnie |
|
2009-03-01
A hágai törvényszék Szerbia volt állami, katonai és belügyi vezetőinek ügyében hozott ítéletét követően, Szerbiának reagálnia kell, vagyis vádat kell emelnie és nemzetközi körözőlevél kiadását kell követelnie a Koszovói Felszabadítási Hadsereg egykori vezetői ellen, értékelte Vladan Batić, a Szerbiai Kereszténydemokrata Párt vezetője. „ A hazai közvélemény és vezetés megrökönyödését kiváltó hágai törvényszéki ítéletet követően, valamint attól az aggodalomtól vezérelve, hogy ez negatív hatással lehet a hágai Nemzetközi Igazságügyi Bíróságnak a tartomány függetlensége törvényességének megítélésére vonatkozó döntésére, úgy vélem, itt az ideje, hogy Szerbia bizonyos lépések megtételére szánja magát”, szögezte le Batić úr. Hozzáfűzte: véleménye szerint, az országnak a hágai törvényszék főügyésze és elnöke, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa és főtitkára, továbbá a NATO főtitkára, az EBESZ, az Európai Unió, az Egyesült Államok, valamint Oroszország elnökéhez és az EULEX, valamint más fontos nemzetközi intézmények vezetőiéhez el kell juttatnia a KFH egykori, Koszovó jelenlegi vezetői által elkövetett bűncselekményekre vonatkozó bizonyítékokat. Szintén el kell juttatni a fenti címekre az emberi szervekkel való kereskedelemre vonatkozó bizonyítékokat is, a következő indoklással:” Nem a koszovói albánok állítólagos nemzeti felszabadítása érdekében folytatott harcról volt szó, hanem bűntettek elkövetéséről és terror bevezetéséről. Az országnak követelnie kell továbbá, hogy a bűntettek elkövetői ellen mihamarabb bírósági per induljon, hangsúlyozta Vladan Batić. |
|
|
<< Első < Előző 21 22 23 24 25 26 27 28 29 Következő > Utolsó >>
|
| Eredmények 253 - 254 / 254 |