72 ÉVE ÖNÖKKEL
28. novembar 2007. 19:35
A Koszovóval kapcsolatos helyzet aggodalmat keltő, jelentette ki Szergej Lavrov orosz diplomáciai vezető az Egyesült Államokban tett látogatását követően. Kiemelte továbbá, hogy azok közül, akik eddig támogatták Koszovó függetlenségének mielőbbi kihirdetésére szóló felhívást, mind többen döbbennek rá, hogy az milyen következményekkel járna a térségben. Ezért, hogy Koszovó kérdése, valamint az amerikai rakétaelhárító rendszer, vagy az európai hagyományos fegyverzetekről szóló megállapodás kérdése ne váljék világproblémává, Oroszország azt javasolja partnereinek, így Washingtonnak is, hogy elemezzék a helyzetet, hangsúlyozta Lavrov miniszter. Codoleeza Rice amerikai kolléganőjével folytatott tegnapi találkozóját követően az orosz miniszter kijelentette, Moszkva arra fog törekedni, hogy egy közelítse egymáshoz Belgrád és Pristina álláspontját, annak érdekében, hogy megállapodáson alapuló rendezésre kerülhessen sor. Úgy értékelte továbbá, hogy csakis olyan státuszrendezés lehetséges, amelyhez tárgyalások útján jutnak el, és amely mindkét fél számára elfogadható. Az ilyen megoldást pedig csakis az ENSZ Biztonsági Tanácsa hagyhatja jóvá, egyetlen más szervnek sincs felhatalmazása arra, hogy e kérdésben döntést hozzon, fűzte hozzá végezetül Szergej Lavrov.
28. novembar 2007. 19:32
Vojislav Koštunica kormányfő részt fog venni az ENSZ Biztonsági Tanácsa december 19-ére tervezett, Koszovó kérdésének szentelt ülésén, tájékoztatta a Tanjug Hírügynökséget a szerb kormányhivatal. Ezen az ülésen kerül ugyanis megvitatásra az Összekötő Csoport közvetítő hármasának a Belgrád és Pristina közötti közvetlen jogállási tárgyalások négy hónapját felölelő jelentése. A ma befejeződött háromnapos badeni tárgyalási fordulót követően a közvetítő hármas, vagyis Wolfgang Ischinger, Frenk Wiesner és Alexandr Bocan – Harcsenko, december 3-án Belgrádba látogat, ahol még egyszer megbeszélést tart a szerb állami tárgyalócsoporttal.
28. novembar 2007. 19:26
A koszovói albánok képviselői kijelentették, hogy a Belgráddal folytatott koszovói jogállási tárgyalásokat befejezettnek tekintik, hozzáfűzve, hogy Pristina tiszteletben fogja tartani a nemzetközi határidőnaptárban feltüntetett december 10-ei időpontot és csak azt követően hozza meg, az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval összehangolt, további döntéseket. Fatmir Sejdiu koszovói elnök a Bécs melletti Badenben folyt háromnapos találkozót követően kijelentette, hogy a tárgyalások további lehetőséget nyújtottak Marti Ahtisaari tervének tökéletesítésére. Sajnálatát fejezte ki továbbá, hogy a megbeszélések során nem sikerült megállapodásra jutni, ezért a nemzetközi közösséggel fogunk együttműködést kialakítani, nyilatkozta. Hangsúlyozta emellett, hogy a pristinai küldöttség bebizonyította, a koszovói jogállás vízója a függetlenséggel kezdődik és azzal is végződik. Fatmir Sejdiu bejelentette továbbá, hogy a döntéshozatalra konzultációkat követően kerül majd sor.Hashim Thaqi, a koszovói küldöttség tagja, szintén sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Szerbiával nem sikerült megállapodásra jutni Koszovó státuszáról. A mai nappal befejeződtek a Belgráddal folytatott tárgyalások, jelentette ki Thaqi úr, megismételve, hogy Pristina tiszteletben fogja tartani a nemzetközi közösség által kijelölt decemberi határidőt, további tevékenységét pedig Washingtonnal és Brüsszellel fogja egyeztetni.
28. novembar 2007. 19:12
Boris Tadić államfő és Vojislav Koštunica miniszterelnök, a ma befejeződött badeni megbeszéléseket követően kijelentették, hogy sajnálatos módon, a küldöttségeknek nem sikerült kompromisszumos megállapodásra jutniuk, ám ez nem jelenti azt, hogy a kompromisszum lehetetlen. A szerb vezetők elmondták továbbá, a tárgyalások során folyamatosan hangoztatták, tovább kell kutatni a kompromisszumon alapuló megoldás után, rámutatva, hogy csakis az ilyen megoldás szavatolhatná a térség fejlődését, békéjét és stabilitását. Szerbia nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét, hiszen az a térségben, sőt szélesebb körben is, dominó-effektust váltana ki, emelte ki Tadic elnök. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a nemzetközi intézmények tisztségviselői szem előtt fogják tartani Szerbia javaslatait, majd emlékeztetett arra, hogy Belgrád el fog vetni a tartomány függetlenségére vonatkozó bármiféle aktust. Tadić elnök kiemelte emellett, hogy Szerbia nem szándékozik és nem is fog erőszakhoz folyamodni, ám mindenképpen ki fogja használni a rendelkezésére álló jogi és diplomáciai eszközöket, hogy a Koszovó jogállására irányuló egyoldalú aktusokra reagáljon.Koštunica kormányfő arra emlékeztetett, hogy Szerbia különböző lehetőségeket vetett fel Koszovó lényegi autonómiájára vonatkozóan, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a tartomány függetlenségének kihirdetése a nemzetközi jog durva megsértése lenne. Kiemelte továbbá, hogy Szerbia nemzetközileg elismert demokratikus ország, amely nem fogja megengedni, hogy ezeket a tényeket egyoldalú aktussal kétségbe vonják. Kísérlet történt arra is, hogy a koszovói jogállásról folytatott megbeszélések során egyéb kérdések is megvitatásra kerüljenek, mint például, a két Németország egykori kapcsolatainak mintájára, a két önálló állam közötti kapcsolat. Ez, természetesen, a Biztonsági Tanács 1244-es határozatának, valamint a nemzetközi dokumentumok megszegését jelentené, emlékeztetett Vojislav Koštunica, hangsúlyozva továbbá, hogy az említett javaslat nem a közvetítő hármas összehangolt javaslataként hangzott el. Úgy értékelve, hogy a koszovói jogállási tárgyalások újra a kiindulópontra érkeztek vissza, a szerb kormány elnöke rámutatott, a tárgyalási folyamat az ENSZ Biztonsági Tanácsában kezdődött ezért ott is kell befejeződnie.
27.11.2007.
Nagyon fontos az, hogy a Szerbiai Képviselőház s az állami szervek bekapcsolódjanak a nők felett elkövetett erőszak elleni harcba, valamint, hogy ne mutassanak toleramciát semmilyen erőszakkal szemben sem – mondta Oliver Dulic, a képviselőház elnöke. Bővebben erről Jelica Tapuskovic írásából. Az egész világon megemlékeztek november 25-ikéről, a nők felett elkövetett erőszak elleni harc napjáról. Az erőszak e formája ismert az egész világon, s minden társadalmi rétegben jelentkezik. Szerbiában rendezvényekkel emlékeztek meg erről a napról, amely december 10-ikéig tart. A Szerbiai képviselőház illetékes bizottsága kerekasztalmegbeszélést tartott erről a témáról, melyen Oliver Dulic, házelnök elmondta, hogy ez a probléma mindig is jelen volt a társadalomban, csak nem beszéltek róla. Szerinte, az egész társadalomnak és valamennyi állami szervnek be kellene kapcsolódnia e negatív jelenség kiküszöbölésébe.Elena Bozic Talijan, az illetékes bizottság elnöke elmondta, hogy az erőszakot, fizikai, pszihikai vagy szekszuálist, ritkán jelentik fel, ezért elmaradnak a büntetések. Szerinte, fontos az, hogy a Szerbiai Kormány valamennyi minisztériuma érdeklődést mutasson e probléma iránt, s megfelelő törvényt hozzon.Sasa Jankovic, köztársasági ombudszmán kijelentette: legfontosabb, segítségben részesíteni az áldozatokat, mert minden nem kielégítő lépés az ország szégyene, amely azt mutatja, hogy jogi rendszerében valami nem működik. A társadalom és minden állami szerv feladata az, hogy megfelelően reagáljon e emberi jogok megsértésére.