72 ÉVE ÖNÖKKEL
28.02.2008.
Az orosz föderáció állami küldöttségének látogatása globális jelentőségű médiaeseménnyé nőtte ki magát. Nehezen hihető, hogy a világ egyetlen fontosabb hirügynöksége is elszalasztotta volna az alkalmat, hogy a nap legfontosabb hirei között közre adja azt, ami hétfőn a szerb fővárosban történt, irja a POLITIKA Dušica Maticki összeállitását közöljük.A POLITIKA lapnak adott nyilatkozatában Alekszandr Alekszejev belgrádi orosz nagykövet úgy értékelte, hogy Medvegyev orosz kormányfő-helyettes belgrádi látogatása különösen nagy jelentőségű. Állitása szerint, az utóbbi időben igen sok szó esik Szerbia elszigetelődéséről, ezért, az adott helyzetben kiváltképpen fontos, egy ilyen magas szintű küldöttség belgrádi látogatása, a szerb vezetéssel folytatott megbeszélése, valamint a további együttműködési irányvonalalk világos kijelölése. A nagykövet szerint ez a Koszovóval kapcsolatos szerb pozició támogatását jelenti, valamint Oroszország közös politikai fellépésre való készségét. Alekszejev nagykövet kiemelte, az oroszországi helyzet jelenleg lehetővé teszi, hogy Szerbiának ne csak erkölcsi és politikai támogatást nyújtsunk. Készek vagyunk gazdasági segitség nyújtására is, jelentette ki a nagykövet, hozzáfűzve, hogy e tekintetben fontos a Szerbián áthaladó gázszállitó vezeték épitése is. Kiemelte továbbá, hogy az együttműködésnek nem kellene csupán az energetika területére szoritkoznia. Az orosz tőke kész a szerbiai beruházásokra. Barátként jövünk, hogy segitsünk, most, Szerbia történetének talán legnehezebb pillanatában, hangsúlyozta az orosz nagykövet a POLITIKA lapnak adott nyilatkozatban.Nebojša Radmanović, Bosznia-Hercegovina Elnökségének szerb tagja a VEČERNJE NOVOSTI lapnak nyilatkozva elmondta, igen meglepte a Boszniai Szerb Köztársaság képviselőházának Koszovó egyoldalúan kihirdetett függetlenségére vonatkozó határozatára való éles uniós reagálás. A határozat politikai döntés és nem törvényi előirás, ezért az arra való reagálás sem lehet ugyanolyan mértékű, mint az alkotmány, illetve a Daytoni Szerződés módositására való esetleges reagálás. Ezért vélem úgy, hogy az Európai Unió reagálása túlságosan is éles volt, fejti ki Radmanović úr.Dragan Simić, a Belgrádi Egyetem politikai tudományok karának tanára, az USA belgrádi stratégiai tudományok központjának elnöke, a BLIC lapnak elmondta, nem reális az elvárás, hogy az USA semmissé nyilvánitsa Koszovó függetlenségének elismerésére vonatkozó döntését, ám ez, Szerbia legrangosabb politikusai egy részének éles birálata ellenére sem jelenti a diplomáciai kapcsolatok megszakitását. Simić professzor állitása szerint, ez nem fogja azt jelenteni, hogy országunk diplomáciája kizárólag Oroszországra, Kinára és Indiára fog támaszkodni, továbbá, hogy a világ első számú nagyhatalmával való kapcsolat megszakitása igen rossz lépés lenne. Arra figyelmeztet továbbá, hogy semmiképpen sem kell lemondani arról a diplomáciai tevékenységről, amely a Koszovora vonatkozó amerikai álláspont enyhitésére irányulna, mivel még mindig nem merültek ki azok a lehetőségek, amelyek az USA és Szerbia közötti jobb megértéshez vezethetnek, emellett pedig Amerika sem teljesen egységes Koszovó kérdésében, adja hirül a BLIC.
27. februar 2008. 19:32
Dmitríj Medvegyev, az orosz kormány első elnökhelyettese, Alsó-Novgorodban úgy nyilatkozott, hogy a Szerbiának nyújtott orosz támogatásnak nemcsak erkölcsinek, hanem gyakorlatinak is kell lennie, majd pedig emlékeztetett arra, hogy Szerbiának a Déli Áramlat elnevezésű gázszállító vezetékre való rákapcsolása jelentősen hozzá fog járulni az ország gazdasági problémáinak megoldásához. A választókkal való találkozó alkalmával, a március 2-án tartandó orosz elnökválasztások első számú jelöltje, kifejtette, Oroszország támogatni fogja Szerbiát azon követelésében, hogy a Koszovó függetlenségére vonatkozó törvénytelen határozatot semmissé nyilvánítsák, és nem is csak az ENSZ-ben. Medvegyev elnökjelölt szavai szerint, Koszovó függetlenségének törvénytelen kihirdetése az egész térség biztonságát és stabilitását veszélyezteti. Az amerikaiak, természetesen, semmit sem kockáztatnak, mivel az USA messze van, Európában azonban ez a kérdés az instabilitás forrása, Koszovó kérdése a mi országunkra is kihat, mutatott rá Medvegyev úr.
27. februar 2008. 19:29
Irena Vujičić, a szerb kormányfő kabinetjének tájékoztatás kérdésére illetékes tanácsosa megerősítette, hogy Vojislav Koštunica és Nicholas Burns amerikai segédállamtitkár február 21-én este, a belgrádi zavargások idején, telefonbeszélgetést folytatott, ám kétségbe vonta Burns segédállamtitkár Amerika Hangja műsorában elhangzott állítását, amely szerint a szerb rendőrség csak a beszélgetést követően avatkozott volna be. A valóságban a beszélgetésre este kilenckor került sor, amikor a Milos fejedelem utcában már megszűnt a zavargás, nyilatkozta Vujičić asszony.
27. februar 2008. 19:31
Vojislav Koštunica szerb miniszterelnök támogatásáról biztosította a Kosovska Mitrovica-i egyetemi hallgatókat, akik már napok óta Koszovó jogtalan és egyoldalúan kihirdetett függetlensége ellen tiltakoznak, megismételve egyúttal, hogy Szerbia sohasem fog lemondani Koszovóról. A kormányfő, az egyetemi hallgatókhoz intézett üzenetben arra figyelmeztetett, az USA történelmi jelentőségű felelősséget vállat magára azzal, hogy megingatta a világ békéjének és stabilitásának alapját képező nemzetközi jog alapelveit. Még az 1938-as müncheni megállapodás, amellyel Hitler a Szudéta-vidéket elcsatolta, nem mérhető a most végrehajtott jogi erőszakhoz, mivel akkor, Csehország elfogadta a megállapodást. Szerbia azonban nem járult hozzá és soha egyetlen okiratot nem fog aláírni Koszovó átengedéséről, hangsúlyozta Koštunica elnök. Kifejtette továbbá, hogy ebben a megpróbáltatásokkal teli időszakban a szerb nemzet nagy nemzethez illő erőt és méltóságot tanúsít, hiszen tudatában van, mi a jog, az igazság és a szabadság. Ezekben a napokban Szerbiát a szabad nemzet büszkesége hatja át, azé a nemzeté, amely soha nem fogja az erőszaknak és az igazságtalanságnak alárendelnie magát. Népünk és országunk nap-nap után ellenállást fog tanúsítani, mindaddig, amíg az Egyesült Államok nem győződik meg arról, hogy a Balkánon ismét a joguralomnak kell érvényesülnie, továbbá semmissé kell nyilvánítani az ál-állam jogellenes kikiáltását, mutatott rá Vojislav Koštunica. Lehetséges, emelte ki a kormányfő, hogy Amerika, nagyhatalmi erejének tudatában, úgy vélte, a szerb kicsiny nemzet, ezért bármit tehet vele. Washington azonban idővel be fogja látni, folytatta, hogy Szerbia nagyságának titka a jogérvényesítésért és az igazságért vívott harcában rejlik. Országunk e harcában, lépésről lépésre haladva, végül győzni fog. Mégpedig azért, mert Koszovó Szerbia, így volt és így is marad, üzente Vojislav Koštunica a Kosovska Mitrovicán tiltakozó fiataloknak, hozzáfűzve, hogy ők az irányjelző, amelyet Szerbia követni fog.
27. februar 2008. 19:27
A Fájnánsönál tájmsz kéthavonta megjelenő amerikai folyóirat szakértői csoportjának válogatása alapján, a külföldi beruházásokra legalkalmasabb 25 európai város között, Amszterdam, Varsó, Madrid, Frankfurt és Budapest társaságában, Indjija a 18. helyet foglalja el. A pályázat alapvető kritériuma a gazdasági potenciál, a legjelentősebb beruházások, valamint a munkahelyek száma, a gazdasági reformok és a prioritások volt. Indjija községben az eltelt két évben csaknem 200 millió értékű külföldi beruházásra került sor.