Koszovóban nagymennyiségű fegyvert koboztak el, elfogták a csemészeket is Nyomtatás
28.04.2008.          

Ismet Hashani, a Koszovói Rendőri Szolgálat regionális szóvivője ma megerősítette, hogy a rendőrség, a macedón határ melletti Zegra falu környékén, őrizetbe vett négy koszovói albán személyt, annak alapos gyanújával, hogy fegyvercsempészettel foglalkoznak. Ezzel egyidejűleg, a Kfor kötelékébe tartozó amerikai erők, ugyanezen akció során, nagymennyiségű fegyverzetet foglaltak le. A KRSZ szóvivője kiemelte, hogy az akció során harckocsi-elhárító rakétavetőre, automata fegyverre és eléggé nagy mennyiségű, különböző kaliberű lőszerre bukkantak. Három személygépkocsit és egy tehergépkocsit is lefoglaltak. Az ENSZ adatai szerint, a koszovói lakosság birtokában, illegálisan, még mindig 330 – 440 ezer fegyver van.
 
Tárgyilagos vizsgálatot várok el az ENSZ-től a koszovói incidensekről Nyomtatás
28.04.2008.                 

Boris Tadić köztársasági elnök meggyőződését fejezte ki, hogy az ENSZ vizsgálócsoportja tárgyilagos vizsgálatot fog folytatni a Koszovón március 17-én történt események kapcsán. Tadić elnök Belgrádban, újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy az ENSZ-ben, valamint a világszervezet képviselői között számos igen tárgyilagos személy van, mint például Gerardo Gallucci, az UMNIK regionális adminisztrátora, aki annak idején azzal vádolta meg a Kfor-t és az UMNIK-ot, hogy Kosovska Mitrovicán, a szerbek által elfoglalt, bírósági épületbe való behatoláskor, túlságosan keményen léptett fel. A köztársasági elnök hozzáfűzte továbbá, a vizsgálattal kapcsolatosan megbeszélést folytatott több állam képviselőjével is, azok pedig arra kérték, hogy kijelentéseiket ne terjessze a nyilvánosság elé. Az ENSZ különleges négytagú vizsgálócsoportja ma kezdte meg tevékenységét Koszovón.
 
Tadić elnök nem kíván találgatásokba bocsátkozni az uniós megállapodás aláírásának időpontjáról Nyomtatás
28.04.2008.        

Boris Tadić köztársasági elnök, a Demokrata Párt elnöke, ma úgy nyilatkozott, hogy jelen pillanatban nem tudja megítélni, mikor fogja Szerbia aláírni a közeledési és csatlakozási megállapodást, úgy véli azonban, hogy annak mihamarabb meg kellene történnie. Szinte naponta változik annak az eshetősége, hogy aláírható lesz-e a megállapodás, ezért nem szeretnék én is találgatásokba bocsátkozni arról, mikor kerül rá sor, jelentette ki Belgrádban, újságíróknak Tadić elnök. Úgy értékelte továbbá, teljesen értelmetlen, hogy bizonyos pártok azzal rémisztgessék az embereket, hogy az uniós megállapodás aláírása Koszovó elvesztését jelentené, kiemelve, hogy éppen ezzel a dokumentummal kerül megerősítésre az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es határozata. Boris Tadić leszögezte még, nem az a fontos, hogy ő maga vagy pedig Boľidar Đelić miniszterelnök-helyettes lesz-e, aki a megállapodást aláírja, a fontos, hogy mihamarabb aláírásra kerüljön.  
 
Húsvét hétfője Nyomtatás
28.04.2008.

A pravoszláv templomokban Szerbia-szerte folytatódott a feltámadás ünneplése. Atanasije, Pál pátriárka Őszentségének vikárius püspöke mutatott be ma, húsvét hétfőjén, főpapi misét a belgrádi Szent Márk templomban. A feltámadás a legnagyobb keresztény ünnep, az ünnepek ünnepe, ezért az egyház három napon át ünnepli. A Szerb Pravoszláv Egyház naptára piros betűs ünnepként tünteti fel. A Krisztus feltámadásába vetett hit megerősíti az élet halál feletti győzelmébe, valamint az élet állandó újjászületésébe vetett hitet. A pravoszláv hívők a feltámadás ünnepén a hagyományos Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt! köszöntéssel üdvözlik egymást.
 
Sz. Rjabkov: Visszatérni a törvényes keretekbe Nyomtatás
28.04.2008.

Szergej Rjabkov, az orosz külügyi tárca európai együttműködési osztályának igazgatója szerint, Koszovó függetlenségének önkényes kikiáltása, valamint annak elismerése jogellenes, majd pedig azért szállt síkra, hogy a helyzet alakulását a törvényes keretekbe tereljék vissza. Reményét fejezve ki, hogy ezt az Európai Unió is meg fogja érteni, az orosz külügyi tisztségviselő kijelentette, hogy két lehetőség nyílik, az első, hogy a missziót, amelyet az Unió Koszovón szándékozik állomásoztatni, önálló misszió helyett alakítsák át „az ENSZ-jelenlét egyik pillérévé”, a második pedig, hogy Brüsszel nyújtson segítséget a Belgrád és Priština közötti tárgyalásfolyamat felújításához. Hiszen csakis az a megoldás, amelyben a két fél megállapodik, tekinthető legitimnek, ezt egyébként nemzetközi jogi doktrína szögezi le, amely minden alap alapját, tehát a nemzetközi jog elveit tartalmazó nyilatkozat és a Helsinki Záróokmány alapját képezi, mutatott rá az orosz diplomata.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 28 - 36 / 299