72 ÉVE ÖNÖKKEL
04.12.2008. 19:19
Reju Thomas tekintélyes amerikai egyetemi tanár értékelése szerint, ha a nyugati államok lehetővé teszik Koszovó függetlenné válását, az csak alátámasztaná a feltételezést, hogy az erőszakos szecesszió kifizetődő. Ebben az esetben pedig a világnak fel kellene készülnie arra, hogy a koszovói stratégia másutt is alkalmazásra kerülhet, írta a belgrádi Politika napilapban megjelent cikkében Thomas úr, a Market Egyetem tiszteletbeli tanára. Kiemelte továbbá, hogy el kellene kerülni az ilyen koszovói forgatókönyv alkalmazását, mert az nemcsak a Balkánon, hanem a világ minden olyan országában, amelyben kisebbségek élnek, az egyensúlyi helyzet megingásához vezetne. Szerbia területi épségét és szuverenitását az ENSZ Alapokmánya, valamint az európai határokat szavatoló 1975-ös helsinki megállapodás és a jelenlegi szerbiai határok sérthetetlenségét biztosító 1244-es BT-határozat szellemében meg kell őrizni, szögezte le Thomas professzor.
04.12.2008. 19:18
A Biztonsági Tanács és a nemzetközi közösség elsődleges feladatának a Koszovó jogállását rendező folyamat folytatásának kell lennie, mivel a status quo aligha tartható fenn, áll Ban Ki-moon ENSZ-főtitkárnak, az UMNIK-misszióra vonatkozó legújabb negyedévi jelentésében. A jelentés többek között arra figyelmeztet, hogy a koszovói rendezési folyamatban tapasztalható elbizonytalanodás, valamint lendületvesztés magában a tartományban, ám a térségben is az egyensúlyi helyzet megbomlásának kockázatát hordozza magában, emellett pedig veszélyes lehet az ENSZ-személyzetre nézve is. Ezért arra szólítja fel, az albánokat és a szerbeket is, hogy tartsák be ígéretüket és tartózkodjanak az erőszaktól.
04.12.2008. 19:07
Vuk Jeremić szerb diplomáciai vezető, New Yorkba érkezését követően, úgy értékelte, a Biztonsági Tanács ülésének 9-éről 16-ára való halasztása a helyzet pozitív alakulását jelzi. Így az ENSZ legfőbb szerve tagjainak több idejük lesz a Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár és koszovói kiküldötte, Joachim Rücker által kidolgozott koszovói helyzetjelentésre vonatkozó szerb válasz áttanulmányozására. Ezzel Belgrádnak is több idő áll majd rendelkezésére ahhoz, hogy a válaszjelentésről részletekbe menően tárgyalhasson a BT-tagállamokkal, fűzte hozzá a miniszter. Emlékeztetett továbbá arra, hogy a szerb kormány válasza eléggé terjedelmes, mivel úgy ítélte meg, hogy Rücker úr jelentése hemzseg a ténybeli pontatlanságoktól.Vuk Jeremić az ENSZ székhelyén a Biztonsági Tanács tagállamainak nagyköveteivel a koszovói rendezési tárgyalások folytatásának szükségességéről tárgyal, továbbá a BT elé terjeszti a szerb kormány Joachim Rücker jelentésére vonatkozó válaszjelentését.
03.08.2008.
A Köztársasági Választási Bizottság a január 20-ára kitűzött köztársasági elnökválasztásokra kilenc jelölést fogadott el. A Választók Tomislav Nikolić, a radikálisok jelöltje, Cedomir Jovanović, a Liberális Demokrata Párt, Boris Tadić, a Demokrata Párt, Milutin Mrkonjić, a Szerbiai Szocialista Párt jelöltje, valamint Milanka Karić, a Szerbia Ereje - Bogoljub Karić Mozgalom, Pásztor István, a Magyar Koalíció, Jugoslav Dobričanin, a Népi Parasztpárt és Velimir Ilić, az Új Szerbia jelöltje között választhatnak.VÁLASZTÁSI KRÓNIKA rovatunkat Djuro Malobabić állította össze.
A jelöltek nevének szavazólapi sorrendjéről a Bizottság a parlament csütörtök esti ülésen sorshúzással dönt. A jelöltek január 4-én éjfélig léphetnek vissza a jelöléstől, mivel ekkor kell a Választási Bizottságnak a jelöltek listáját véglegesítenie. Ez az elnöki választás sokban emlékeztet a 2004-esre, mivel jelenleg is, az elemzők becslései szerint, a legtöbb szavazatra Boris Tadić jelenlegi államelnök, a Demokrata Párt jelöltje, valamint Tomislav Nikolić, a Szerb Radikális Párt jelöltje számíthat. Újdonságnak számít Pásztor Istvánnak, a három vajdasági magyar pártnak a jelölése, hiszen kisebbség most először állít elnökjelöltet nálunk köztársasági elnöki tisztségre. Milanka Karić annak a Bogoljub Karić üzletembernek a felesége, aki a legutóbbi választáson a harmadik helyen szerepelt. Először jelölteti magát Cedomir Jovanović , az LDP vezetője, Milutin Mrkonjić, az SZSZP tisztségviselője, valamint Velimir Ilić, az ÚSZ és a nisi Jugoslav Dobričanin.A jelölteknek, az év eleji ünnepek leteltével még 14 nap áll rendelkezésére a kampány lebonyolítására, mivel január 17-e éjféltől lép életbe a választási csönd. Boris Tadić jelenlegi köztársasági elnök, a Demokrata Párt jelöltje, Szerbia déli részén levő szárazföldi biztonsági övezetben tett látogatása alkalmával kijelentette, a jövőben a Szerb Katonaság mindig csak a nemzetközi és a hazai jogrendszer rendelkezéseivel összhangban kerülhet bevetésre. Soha többé nem fogjuk katonáinkat értelmetlen háborúba hajszolni, hangsúlyozta Tadić elnök.Tomislav Nikolić, a Szerb Radikális Párt elnökjelöltje, kampánya keretében Szabadkára, valamint a györgyéni mezőgazdasági birtokra látogatott. Györgyénben, amelyet leginkább horvátok és bunyevácok laknak, a polgárokkal a naponta felmerülő kérdésekről beszélgetett. Ennek során hangsúlyozta, minden rendelkezésre álló politikai eszközzel küzdeni fog Koszovó függetlensége ellen.Milanka Karić szabadkai gyűlésén kijelentette, megválasztását követően arra fog törekedni, hogy Szerbia korszerű, régiókra felosztott állam legyen. Velimir Ilić a zlatibori körzet látogatásával kezdte meg kampányát. Uzice városában tartott gyűlésén kijelentette, Szerbiának emelt fővel, szuverén, egész országként kell belépnie Európába.Zoran Loncar, a Szerbiai Demokrata Párt tartományi bizottságának elnöke úgy nyilatkozott, hogy pártja dönteni fog, Boris Tadićot, vagy Velimir Ilićet fogja-e támogatni a választásokon. Az erre vonatkozó döntés annak a Koszovóra vonatkozó határozatnak az alapján fog megszületni, amely nemrégiben került elfogadásra a szerb parlamentben.Röviden kívánunk csak emlékeztetni arra, hogy az államelnököt öt évre választjuk. Köztársasági elnöké az a jelölt választható meg, aki az első fordulóban a szavazatok több mint felét magáénak mondhatja. Ellenkező esetben, a második fordulóra február 3-án kerül sor. Elnökké az a jelölt választható, aki a legtöbb szavazatot kapja. A választások eredményét január 24-én 20 órakor kell közzétenni.
03.01.2008.
Szerbia-szerte, a helyi szervek tereken szervezett gazdag programjai mellett, vendéglőkben, leginkább azonban családi körben töltötték legtöbben a Szilveszter-éjszakát. Az új év első napjától kezdve pedig, csaknem harminc órán át egyfolytában havazott. Idén a legnagyobb kívánság az, hogy országunk gyorsított ütemben haladjon az Európai Unió felé, valamint, hogy folytatódjanak a koszovói jogállási tárgyalások. Sajtószemlénket Mirjana Nikolic állította össze.Szerbia polgárainak többsége ez alkalommal is a tereken és utcákon vigadva búcsúztatta az ó- és köszöntötte az új évet. Volt tűzijáték és petárda-dobálás is, szerencsére nagyobb incidensre nem került sor. Több tízezer belgrádi polgár, ám igen sok külföldi is, az éjfélt a parlament előtti téren várta be. Az Idegenforgalmi Szervezet adatai szerint rekordszámú vendég érkezett városunkba a környező, valamint a nyugat-európai országokból is. A belgrádi szilveszterezés regionális rendezvénnyé nőtte ki magát, szervezése pedig igen jelentősen hozzájárul a turizmus fejlesztéséhez, írja a DANAS napilap.A 2008-as sorsdöntő évnek ígérkezik Szerbia számára sok okból kifolyólag is, jelentette ki a VECERNJE NOVOSTI napilapnak adott interjúja kezdetén Bozidar Đelić, a szerb kormány alelnöke. Mindenekelőtt azért fogunk harcolni, hogy idén megerősítésre kerüljön Szerbia területi egysége, valamint, hogy Koszovó kérdése kompromisszum útján oldódjon meg az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Várakozásaim szerint január 28-án alá fogjuk írni az uniós közeledési és csatlakozási megállapodást, az év végén pedig uniós tagjelölti státuszt kapunk. Ezzel az európai integrációs folyamat visszafordíthatatlanná válik és többé senki sem fogja kétségbe vonni Szerbia lakossága 70 százalékának elhatározását, az uniós taggá válást, állítja Đelić alelnök. Kiemelte továbbá, hogy idén mintegy 3 – 4 milliárd eurós külföldi befektetésre számít. Ennek feltétele pedig, hogy aláírjuk az uniós közeledési és csatlakozási megállapodást, valamint világos jelzést adjunk arról, hogy Szerbia jogi és rendszerbeli üzletviteli keretet kínál a beruházóknak.A BLIC körkérdést intézett a gazdálkodókhoz, arról faggatva őket, mit várnak ettől az esztendőtől. Egy dolog bizonyos, a politika, a küszöbönálló elnöki és helyhatósági választások, a koszovói rendezés jelentős hatást fognak gyakorolni a gazdasági folyamatokra. Azzal a feltétellel, ha az elkövetkező években marad a jelenlegi hatalmi garnitúra, és amennyire csak lehetséges enyhít azokkal az országokkal való kapcsolatainak kiélezésén, amelyek elismerik Koszovó függetlenségét, még magával Koszovóval is – gazdasági téren-, Szerbia gazdasági értelemben eléggé jó évre számíthat. Az ipari termelés, az építőipar és a kereskedelem hatékonyan járulhatna hozzá a társadalmi össztermék növekedéséhez, a mezőgazdaság pedig valóban jelentősen, hangsúlyozza Goran Nikolic magiszter, a Szerb Gazdasági Kamara Tudományos Központjának munkatársa. A közgazdászok idén a közvetlen külföldi beruházások beáramlására számítanak, elsősorban a bejelentett privatizáció miatt.A nyáron megkezdődött a kampány a világ legérdekesebbnek számító természetes fenoménjének meghatározására. Ebben a versenyben külön helyet foglal el a szerbiai Ördögváros elnevezésű hely, írja a POLITIKA napilap. Egyik régebbi mellékletünkben mi is bemutattuk az Ördögvárost. A szavazni kívánók az alábbi címen adhatják le voksukat: www.djavoljavaros.com.