72 ÉVE ÖNÖKKEL
27. februar 2008. 19:17
Mintegy száz szerb nemzetiségű személy tiltakozott ma is Kosovska Mitrovica északi részén, a járási és községi bíróság épülete előtt, munkahelyébe való visszahelyezését, valamint azt követelve, hogy a fenti két bíróság a szerb igazságügyi minisztérium hatáskörébe kerüljön. A volt igazságügyi foglalkoztatottak, akiket 1999-ben, az UMNIK tartományba érkezését követően eltávolítottak munkahelyükről, szerb állami zászlót lobogtattak, valamint Igazságot a szerbeknek!, UMNIK igen, EULEX nem! feliratú transzparenseket hordoztak. Milan Bigović járási ügyész közölte, a múlt héten kezdett tiltakozás már némi eredménnyel járt: azzal, hogy a Zubin Potok-i és a leposavići községi bíróságok közeledtek a szerb igazságügyi rendszerhez, valamint azzal, hogy az albánok nem járnak be a Mitrovica északi részén levő járási és községi bírósági munkahelyekre.
26.02.2008.
A mai szerbiai újságok legnagyobb teret a magas beosztásban lévő orosz tisztségviselők tegnapi látogatásának szentelik, akik Belgrádban Boris Tadic elnökkel és Vojislav Kostunica kormányfővel folytattak megbeszélést, s támogatásukról biztosították őket a Kosovo önálósága elleni harcban. A lapok írnak az energetikai megállapodás aláírásáról Szerbia és Oroszország között, valamint a tüntetésekről, melyeket Szerbia különböző részeiben szerveztek. Bővebben minderről mai sajtószemlénkben, melyet Jelica Tapuskovic állított össze.
Vuk Jeremic, Szerbia diplomáciai vezetője kijelentette, hogy Szerbia célja az, hogy Kosovo önálóságának egyoldalú kikiálltása ne kapjon legitimitást. A ’Vecernje Novosti’ belgrádi újságnak adott interjújában kijelentette, hogy Szerbia azért fog harcolni, hogy minél kevesebb ENSZ tagország ismerje el Kosovo önálóságát, hogy Kosovo ne legyen a nemzetközi szervezetek teljesjogú tagja. Az a célunk, hogy Kosovo nemzetközi vákumban találja magát, s hogy utánna visszatérjünk a tárgyalóasztalhoz. Szavai szerint, Szerbiának, mint EBESZ tagországnak, joga lesz vétót emelni Kosovo felvétele ellen, s tevékenységével megakadályozhatja azt, hogy felvegyék más nemzetközi szervezetekbe is.
A ’Danas’ újság ma közli Dragan Todorovic, a Szerb Radikális Párt alelnökének a kijelentését, hogy a radikálisok a Szerbiai Képviselőház rendkívüli ülésének az összehívását kezdeményezik majd, ahol a képviselőkkel ismertetnék a Kosovóra vonatkozó állami akciótervet. A radikálisok várják a szerb kormány és a képviselői csoportok válaszát. Amennyiben egy ilyen értekezletre sor kerül, az valúszínűleg zárt ülés lesz, mert állami titkokat tartalmaz.
A ’Politika’ belgrádi napilap beszámol arról, hogy a Foglalkoztatással Megbízott Nemzeti Hivatal nyilt felhívást tesz közzé 130.000 dináros egyszeri segély odaítéléséről azoknak a munkanélküli személyeknek, akik saját maguk munkába tudják állítani magukat. Pénzsegélyben azok részesülnek, akik munkanélküliek, s akik elvégezték a Hivatal önfoglalkoztatásáról szóló tanfolyamot.
A ’Blic1 napilap arró számol be, hogy a penicilin injekciót, melyből pillanatnyilag hiány van, csak akkor írja elő az orvos, amikor arra nagy szükség van, s ahol a gyerekek élvezik az elsőbbséget. Az orovosok mégis azt mondják, hogy a helyzet nem veszélyes, mert márciusban normális folyósítást várnak. Egyelőre a tartalékból van a legszükségesebb esetekre.
26. 2. 2.008. 17,20
Sergej Lavrov, orosz külügyminiszter, ma telefonbeszélgetést folytatott Javier Solanával, az EU magas beosztásban lévő Biztonsági és Külpolitikai képviselőjével, akivel közölte, hogy Kosovo jogállását a nemzetközi joggal összhangban kell megoldani, az ENSZ Biztonsági Tanácsának vezető szerepével. Lavrov és Solana megvitatták az időszerű kosovói helyzetet az önálóság egyoldalú kikiálltása után.
26. 2. 2.008. 17,05
Dmitrij Medvedev, az orosz kormány alelnöke, aki az orosz elnökválasztások egyik legnagyobb esélyese, megismételte, hogy Oroszország kategórikusan ellenzi Kosovo önálóságának egyoldalú kikiálltását, melyet a nemzetközi jog, az ENSZ-Alapokmány, és más nemzetközi konvenciók megsértésének tart. Oroszország már régen kifejezte saját állásfoglalását Kosovóról, amely nem változott meg – jelentette ma ki az Urálban lévő Ufában.
26. 2. 2.008. 16,50
Dejan Bodiroga, egykori neves szerb kosárlabdázó kijelentette: Szerbia integrálódni akar az Európai Únióba, de nem Kosovo és Metohia lemondása árán. Boris Tadic győzelme a nemrégi elnökválasztásokon még egy szemmellátható bizonyítéka annak, hogy Szerbia be akar lépni az EU-ba, azonban, ha az EU megcsonkított Szebiát akar, területének 15 sázaléka nélkül, ez olyan ár, melyet Szerbia sohasem fizet meg – mondta Bodiroga egy római lapnak. Az egykori kosarazó arra emlékeztetett, hogy a mostani helyzet a nacionalizmus felébredéséhez vezethet, amiért azok a felelősek, akik a jog helyet az erőt alkalmazzák. Szerbiát ismét szíven találták, erkölcsileg sebzett, de nem ölték meg. Az emberek haragja érthető, mert ez már ki tudja hanyadik igazságtalanság a szerb nép ellen – mondta Dejan Bodiroga.