Értekezlet Szerbia külpolitikájáról Nyomtatás
28. 5. 2.008.            14,25

Szerbia külpolitikájában elsőbbséget élvez az ország Európai Únióhoz való csatlakozása – jelentette ki Cedomir Radojkovic, a szerb diplomácia vezetőjének helyettese, megnyitva Belgrádban a Szerbia külpolitikájának stratégiájáról szóló értekezletet. Radojkovic elmondta: Elvárja, hogy Szerbia az év végéig, vagy pedig a jövő év elején, az Únió tagságába jelölteti magát, s emlékeztetett arra, hogy ennek egyetlen akadálya a hágai törvényszékkel való nem kielégítő eggyüttműködés. Ezért minden szervnek e nemzetközi kötelezettség teljesítés00000én kell dolgoznia. Radojkovic elmondta, hogy Szerbiának kieggyensúlyozott viszonya van Vashingtonnal és Moszkvával is, mert nem akar eggyik oldalhoz sem tartozni, s eredményesen fejleszti viszonyait a szomszédos országokkal, de a világ minden tájával. Kosovo önálóságának egyoldalú kikálltásáról szólva, Radojkovic megismételte, hogy Szerbia nem fogadhatja el területének erőszakos leszakítását, ezért az egyedüli megoldás a tárgyalások folytatása a déli tartomány jogállásáról mindaddig, amíg nem születik kompromisszumos megoldás, amely alapot képez majd a szerbek és albánok megbékéléséhez a tartományban.
 
MŰVELŐDÉSI KRÓNIKA Nyomtatás
27.05.2008.
Szibériában megemlékeztek Desanka Maksimovic nagy szerb költőnőről. A ’Harang’ elnevezésű belgrádi Galéria, Bécs és Moszkva után, az olasz Bolcano városban is bemutatta a fiatal művészek munkáját. Dejan Kaludjerovic, belgrádi művész, Szlovéniában önáló kiállításon mutatkozott be. A mai művelődési szemlét Milena Gluvacevic készítette.
Krasnojarskban, nemrégen, megemlékeztek Desanka Maksimovic, neves szerb költőnő születésének 110-ik évfordulójáról. Ez alkalommal bemutatták Sergej Sceglov fordító könyvét, amely az ’Egy szót hagyok Önöknek’ címet viseli. Ebben az író, aki magiszteri disszertációját Desanka Maksimovicnak szentelte, bevezeti az olvasót a szerb művészetbe és költészetbe. Ezt a könyvet, a bejelentés szerint, bemutatják Szerbia oroszországi nagykövetségén is, Belgrádban pedig az ’Orosz Otthonban’, a ’Desanka Maksimovic’ nevet viselő belgrádi iskolában, valamint Brankovinán, Desanka szülőfalujában.
A belgrádi ’Harang’ elnevezésű Galéria, a Szerbiai Művelődési Minisztérium hathatós támogatásával, Bécs és Moszkva után, bemutatta a fiatal művések alkotásait az olasz Bolcano városban is. A látogatók megismerkedhettek Nikola Koljo Bozovic, Nikola Pesic, Nikola Savic, Igor Marsenic, Boris Kandolf, Simonida Rajcevic, Ana Adamovic, Goran Jures, Danijela Mrsulja és Davor Dukic munkáival.
Dejan Kaludjerovic, belgrádi művész, aki már bemutatta munkáit Európa-szerte, először állított ki Szlovéniában, Ljubljanában. Művészetének kezdete a gyerekek és gyermekkor ismertetését ölelte fel, ma pedig különös hangsúlya a gyerekek és felnőttek közötti viszonyon van, a mai fogysztói társadalomban, s a tömegmédiák korszakában.
 
LAPSZEMLE Nyomtatás
27.05.2008.

Az ’Euroszong’ befejezése után a szerbiai napilapok visszatértek a mindennapos témákhoz – az új kormány megalakításának kérdéséhez, az iskoláskor előtti időszakhoz, az egyetemistákhoz. A mai lapszemlét Mirjana Nikolic állította össze.
Brüsszelben tegnap az Európai Únió diplomáciai vezetői azt üzenték Szerbiának, hogy akkor közeledhet gyorsított ütemben a európai 27-ek csoportjához, s akkor kap jelölést az Únióba, ha Belgrádban az új, európai irányultságú kormány világos, európai programot dolgoz ki – közli a ’Danas’ belgrádi napilap. Az európai miniszterek üdvözölték s erős tamogatásukban részesítették az európai beállítottságú szerbiai erőket. A miniszter-tanács reméli, hogy az új kormányt hamar megalakítják, amely munkajellegűen viszonyul majd a társuláshoz. A lap leszögezi, hogy a szocialisták, a radikálisok és a néppárt közötti megállapodás nem végleges, s hogy mindkét blokkból azt üzenték, hogy a törvényes határidőben megteremtik a szükséges parlamenti többséget.
Aleksandar Aleksejev, Oroszország eddigi szerbiai nagykövete, a ’Politika’ napilapnak elmondta, hogy Oroszország és az Európai Únió, mint két stratégiai irányvonal Szerbia külpolitikájában, megférhet egymás mellett. Aleksejev most az orosz külügyminisztériumban  balkáni kérdésekkel foglalkozik, s kiemeli, hogy Oroszország állásfoglalása a kosovói jogállásban nem fog megváltozni. Továbbra is erősen ellenezzük majd a nemzetközi jog megsértését – mondta Aleksejev a ’Politika’ belgrádi napilapnak.
Közeledik a felvételi vizsga az egyetemeken. Minden ötödik középiskolai végzős a Közgazdasági Egyetemre szeretne beíratkozni, mert magukat könyvelőinek, vagy egy nagy munkaszervezet menedzserének képzelik el. A ’Vecernje Novosti’ belgrádi napilap azt írja, hogy a megkérdezett középiskolások 21 százaléka ezt szeretné. A szerbiai középioskolások 67 százaléka másik városban folytatja tanulmányait, legtöbben Belgrádban, Újvidéken és Nisben’ – írja a ’Vecernje Novosti’.
A ’Blic’ napilap beszámol arról, hogy Belgrádban 143 romák lakta település létezik, melyekben 58.000 ember él. Ez a szám nem végleges, mert a romák gyakran költöznek. A városi szociálvédelmi titkárság akciót indítot iskolás előtti programok elsajátítására, mert a roma gyerekek közül sokan 8-9 évesek, de még be sem íratkoztak az általános  iskolába. Az alapproblémát az ösztönzés hiánya, valamint a nyelvtudás hiánya képezi, ezért Belgrád ezt a problémát íly módon próbálja megoldani.
 
Dulic: Európai irányultságú kormánnyal Nyomtatás
27. 5. 2.008. 

Oliver Dulic, a Szerbiai Képviselőház Elnöke Brüsszelben kijelentette, hogy az európai tisztségviselők közölték vele: Abban az esetben, ha Szerbiában stabil, európai irányultságú kormányt alakítanak, akkor az ország nagyon gyorsan jelöltetheti magát az Európai Únió tagságába. A szerb polgárok vízum nélkül utaznának Európában, Szerbia pedig olyan ország lenne, amely gazdaságilg sokat fejlődne – mondta a szerb tisztségviselő, a Nyugat-Balkán országai parlamenti képviselőinek kétnapos értekezlete után. Dulic hozzátette még: Azt várja, hogy az új kormány gyorsan befejezi a hágai törvényszékkel való eggyüttműködést.
 
Horvátország tiltakozása Nyomtatás
27. 5. 2.008.

Gordan Jandrokovic, Horvátország diplomáciai vezetője, Zágrábban éles tiltakozását fejezte ki Vuk Jeremic, szerb hivatalbeli kollégájának beszéde miatt, aki szólt az elmult háborús évekről, s kritizálta Horvátországot azért, mert elismerte Kosovo és Metohia önálóságát. Jeremic szerint, a térség jövője Európában lesz. ’Gondoljanak Vukovárra, s azokra a borzalmas eseményekre, melyek ott történtek. Gondoljanak az 1.995-ben történt etnikai tisztogatásra, amikor 1.995-ben, a ’Vihar’ elnevezésű hadműveletben, 250.000 szerb polgárt űztek ki a Knin-i Krajinából – mondta Jeremic. Véleménye szerint, Kosovo elismerése egyedi dolog, mellyel veszélybe került az egész térség biztonsága.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 37 - 45 / 270