Dulić: A szerb kormány érvényesíti prioritásait Nyomtatás

2008-07-28

 Radovan Karadľić elfogásával a szerb kormány megmutatta, hogy fontos számára a célul tűzött prioritások megvalósítása, jelentette ki Oliver Dulić környezetvédelmi miniszter. Az egyik kulcsfontosságú feladat az európai integráció folytatása, amely a hazai és nemzetközi jog következetes tiszteletben tartását és a hágai törvényszékkel való együttműködés lezárását jelenti, nyilatkozta a miniszter a belgrádi Večernje novosti lapnak. Emlékeztetett arra is, hogy a kormány az utóbbi két hétben több tíz törvényt utalt a képviselőház elé, amelyek a Szerbia uniós taggá válására irányuló akcióprogram részét képezik. Célunk az, hogy eleget tegyünk a politikai és a normatív követelményeknek egyaránt,  annak érdekében, hogy Szerbia 2008. végéig uniós tagjelölti státuszt szerezhessen, és az ország a schengeni fehér listára kerüljön, szögezte le Oliver Dulić.

 
Tadić gratulált a röplabdázóknak a Világligán elért ezüstéremhez Nyomtatás

2008-07-28     

Boris Tadić köztársasági elnök gratulált a szerb röplabda-válogatottnak a Rio de Janeiró-i Világligán elért második helyezéshez. Kitűnően játszottak, méltón képviselték hazánkat. Az Olimpiai Játékokon is sikeres szereplést kívánok a csapatnak, áll Tadić elnök üzenetében.
A szerb válogatott tegnap a Rio de Janeiró-i Világliga döntőjében 1:3 arányú vereséget szenvedett az Egyesült Államok válogatottjától.

Bővebben sportmagazinunkban tájékoztatunk.

 
NEMZETKÖZI GAZDASÁGI KRÓNIKA Nyomtatás

27. 07 2008.

Radovan Karadzic letartóztatása után, aki a legkeresettebb hágai vádlott, Belgrádot csak egy lépés választja el a ’zöld fénytől’, hogy alkalmazza az ideiglenes megállapodást, illetve, hogy kihasználja az Európai Únióval kötött Stabilizációról és Társulásról szóló megállapodásból eredő kereskedelmi kedvezményeket – jelentette ki Nemzetközi Rádiónknak Milan Kovacevic, kölföldi befektetésekkel foglalkozó tanácsadó. Karadzic letartóztatásával az új szerb kormány megmutatta eltökéltségét, hogy teljes egésszében teljesíti kötelezettségeit a hágai törvényszék iránt, s hogy az európai jövő felé fordul – tette hozzá Kovacevic. Bővebben erről rendszeres nemzetközi krónikánkban szóllunk, melyet Zorica Mijuskovic készített.

Szerbia, Radovan Karadzic letartóztatása után, felgyorsított ütemben halad az Európai Únió felé – mondta Kovacevic. Brüsszel mindent megtesz annak érdekében, felgyorsítsa a Stabilizációról és Társulásról szóló megállapodás hatályba lépését, azonban figyelmezteti majd Belgrádot arra, hogy a hátramaradt hágai vádlottakat is ki kell szolgáltatnia. Várhatólag a hónap végén, amikor összeülnek az Európai Únió tagországainak a nagykövetei, pozitív döntést hoznak majd a Szerbiával kötött ideiglenes megállapodás alkalmazásának az elkezdéséről.

A belgrádi hatalom számára, a ’zöld fény’ különösen jelentős, mert ezáltal az év végéig, vagy pedig a jövő év elejéig, Szerbia megkaphatja a jelöltország státusát az Európai Únióba. Az ideiglenes megállapodás elősegíti az Únió piacára való szabad belépést minden szerbiai árú esetében, s ezért Szerbia fokozatosan megnyithatja piacát az Európai Únió termékei és szolgáltatásai előtt.  Ugyanakkor, ez fontos üzenet is a külföldi befektetőknek, hogy félelem nélkül befektethetnek a hazai gazdaságba. Kovacevic úgy véli, hogy Karadzic letartóztatása a legjobb időpontban történt a szerb gazdaság számára, mert az meglelhetősen leállt a bizonytalan politikai helyzet miatt. Az utóbbi időben jelentősen lelassult a közvetlen külföldi tőke beáramlása. Kovacevic szerint, Szerbiának még sokat kell tennie az Európai Únióba való integráció útján. Az első lépés Cvetkovic kormányának az, hogy felerősítse a gazdaságot, s hogy fenntartsa a makrogazdasági biztonságot. Ez nehéz feladat lesz, mert a nyár végére bejelentették a büdzsé újabb felülvizsgálását. A kormányintézkedéseknek most kétirányúaknak kell lenniük: – hogy biztosítsák a közpénzelés működését, de ugyanakkor, hogy megakadályozzák a külkereskedelmi hiány és a közfogyasztás növekedését – mondta Kovacevic.

A kormány előtt komoly feladatok is állnak, mint pl: összehangolni sok törvényt az európai normákkal, mert ezeket teljesíteniük kell azoknak az országoknak, melyek az Únió tagjai akarnak lenni. A parlament munkájának kéthetes megszakítása, az ellenzék viselkedése miatt, nem a legjobb megoldás, tekintettel arra, hogy egyes megreformálásra váró törvények már képviselőházi eljáráson vannak, s elfogadásra várnak – véli Kovacevic.

Radovan Karadzic letartóztatása nem kellene, hogy újabb vihart verjen a szerb politikai életben, habár egyes ellenzéki pártok, leginkább a Szerb Radikális Párt, tüntetéseken mutatja ki elégedetlenségét. Az amit az elmult napokban lehetett látni Belgrád utcáin, azt mutaja, hogy a polgárok kisebb csoportosulásáról van szó. Kovacevic szavai szerint, az Európai Únió még egy ideig a ’Bot és sárgarépa’ elvet alkalmazza majd, azonban várjuk azt, hogy a hivatalos Brüsszel serkentse és megjutalmazza Belgrádot a jó lépésekért, mint amilyen a hágai törvényszékkel való egyre fokozódó együttműködés.

 
Cvetkovic: Akarat van, a többi technikai kérdés Nyomtatás

27. 7. 2.008.          

Mirko Cvetkovic, szerb kormányfő, Szalcburgban kijelentette, hogy kormánya, Radovan Karadzic letartóztatásával bebizonyította eltökéltségét, hogy tiszteletben tartja a nemzetközi jogot. ’Karadzic letartóztatása a szerb kormány akaratát mutatja, hogy együttműködik a hágai törvényszékkel. Azt hiszem, a Hágával való együttműködés szükséges, s azt bizonyítja,  hogy elismerjük és tiszteletben tartjuk a nemzetközi jogot, s ezt a hozzáállásunkat alkalmazzuk Koszovó megvédésében is. A nemzetközi jog az ország legfontosabb eszköze ebben a harcban’ – mondta a kormányfő újságíróknak.

 
Vujacic és Luka Karadzic Nyomtatás

27. 7. 2.008.       

Radovan Karadzic fivére Luka, valamint védőüdjvéde Svetozar Vujacic, ma is meglátogatták a napokban letartóztatott hágai vádlottat a belgrádi különleges bíróság cellájában, ahol két óra hosszáig beszélgettek vele. Amikor kijöttek tőle, nem akartak semmit sem nyilatkozni az újságíróknak. ’Radovan Karadzic külön felhívására, semmit sem mondhatok’ – mondta Vujacic ügyvéd, s azt sem közölte, benyújtotta-e a fellebbezést a kivizsgáló bíró döntésére, hogy megértek a feltételek Karadzic Hágának való kiszolgáltatására.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 37 - 45 / 261