72 ÉVE ÖNÖKKEL
25. 12. 2.007. 16,00
Dragan Sutanovac, Szerbiai Véderőminiszter megismételte, hogy nincs semmilyen tudomása arról, hogy Ratko Mladic, hágai vádlott Szerbiában bújkálna, s hozzátette, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy mégis az országban van, a Szerbiai Katonaság a törvény szerint jár majd el. Hozzátette, hogy nemrégen Rafi Gregorijan, a Bosznia és Hercegovina-i magasrangú képviselő helyettesének hasonló kijelentésére, aki azt állította, hogy Mladic és Karadzic is Szerbiában van, felszóllította arra, hogy az erről szóló adatokat küldje el az illetékeseknek.
25. 12. 2.007. 16,10
Kosovo nem kaphat helyet az ENSZ-ben, még akkor sem, ha önálóságát elimerik az európai országok és Amerika – jelentette ki Aleksandar Jakovenko, orosz külügyminiszterhelyettes. Moszkvai sajtóértekezleten elmondta: Lehetelen az, hogy Kosovo és Metohia széket kapjon az ENSZ-ben a Biztonsági Tanács rezolúciója 1.244-es szakaszával összhangban, amely továbbra is érvényben van. Ez a rezolúció alapdokumentum a kosovói probléma megoldásában – mondta Jakovenko, s kiemelte, hogy egyetlen egy javaslat sem, amely egyoldalúan oldaná meg a tartomány jogállását, nem vihető keresztül az ENSZ Biztonsági Tanácsán. Ha az események az egyirányú forgatókönyv alapján történnek, akkor az a tartomány destabilizációjához vezet, s felkelti a szeparatisták étvágyát a világ több részében. Az orosz külügyminiszterhelyettes megismételte, hogy csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa hozhat végső döntést Kosovo jogállásáról, mégpedig Belgrád és Pristina kompromisszumos megállapodása alapján.
25. 12. 2.007. 16,25
Kosovo és Metohia esete új kivételt képez majd a nemzetközi politikában – jelentette ki Sergej Samba, Abházia külügyminisztere, amely Grúziától elszakadt el nem ismert köztársaság. Samba az abházi televízióban elmondta, hogy Kosovo önálóságának az elismerése azt jelentené, hogy Szerbia autonóm tartománya önálóságot kap. Abházia akkor számíthat arra, hogy Kosovo esetleges önálósága, pozitív kivétel lesz saját önálóságának az elismeréséhez – emelte ki Samba. Oroszország helyzetéről szólva elmondta, hogy Moszkva következetesen védi Szerbia területi egységét, s hogy ragaszkodik a nemzetközi jogszabályokhoz.
25. 12. 2.007. 16,40
Kosovo önálóságának egyoldalú elismerése esetén, Oroszországnak joga lesz arra, hogy megváltoztassa hozzáállását az u.n. el nem ismert köztársaságai iránt, mint amilyen Dél-Oszétia, Abházia és Pridnjestrovlje – jelentette ki Sergej Mironov, az Orosz Parlament Felsőházának Elnöke. Moszkvai értekezleten arra figyelmeztetett, hogy Kosovo önálóságának az elismerésével, első ízben változtatják meg a határokat Európában a II. világháború óta, a következmények pedig beláthatalanok lesznek. A helyzet domino-rendszer alapján fejlődik majd, s akkor fel lehet tenni Abházia, valamint Dél-Oszétia önálóságának a kérdését is, melyek Grúiától szakadtak el. Ismét jelentkezik majd a ciprusi probléma, Baszk-föld és Skócia esete – mondta Mironov.
25. 12. 2.007. 17,00
A Kosovóról szóló rezolúció megerősíti az egységes állami politikát, mellyel Szerbia szuverenitását és területi integritását védi, valamint további haladását az európai integrációkban – közölték Boris Tadic, szerb elnök kabinettjében. A közlemény megemlíti, hogy elvárások szerint, 2.008. januárjában, Szerbia aláírja majd a Stabilizációról és Társulásról szóló megállapodást az Európai Únióval, s akkor kivételesen jelentős gazdasági és ipari perspektívák nyíllnak a polgárok előtt. A szerb elnök világos és reális politikájával összhangban, az állami vezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy Kosovo Szerbiában maradjon, Szerbia pedig Európában. Mindkét elvet békés, diplomatikus úton kell megvalósítani, nem pedig a szerb polgárok elszigetelésével a világtól – olvasható a közleményben.