72 ÉVE ÖNÖKKEL
26. 2. 2.008. 14,55
Rada Trajkovic, a Szerb Nemzeti Tanács alelnöke úgy véli, hogy Kosovo felosztása nem jó ötlet, mert azok a szerb polgárok, akik a tartomány déli enklávéiban élnek, erőszakhullámnak lennének kitéve. Ha felosztanák Kosovo és Metohiát a szerbek és albánok között, akkor az albánoknak nem lenne semmilyen kötelezettségük, hogy életfeltételeket biztosítsanak a szerbek számára, s akkor intézményeken keresztül, de anélkül is, piszkálnák őket, amely további menekülésükhöz vezetne – jelentette ki Trajkovic, az újvidéki ’Gradjanski List’ napilapnak. Szavai szerint, a nemzetközi közösség sem akarja Kosovo felosztását, továbbá az ilyen tett megnehezítené az elűzött szerb polgárok visszatérését - mondta.
26. 2. 2.008. 14,45
A Kosovska Mitrovica északi, szerbek lakta részében, ma is békés tüntetést tartottak a Körzeti és Községi Bíróság előtt, azt követelve, hogy vegyék vissza ezekbe az intézményekbe azokat a szerb dolgozókat, akiket nyolc évvel ezelőtt bocsájtottak el, valamint, hogy a szóbanforgó igazságszolgáltató intézményeket helyezzék a Szerbiai Igazságügyminisztérium hatáskörébe. A tüntetésen felolvasták a nemzetközi erők tisztségviselőihez intézett levelet, melyben kérik, hogy a szerbek számára tegyék lehetővé azt, hogy visszatérhessenek Szerbia igazságszolgáltató szerveibe. A tüntetés békésen, incidens nélkül zárult.
25.02.2008.
A belgrádi napilapok címoldalán ma a legnagyobb figyelmet az országunkba érkező magas rangú orosz küldöttségnek szentelték. Természetesen a lapok fő helyen tájékoztatnak az országban és a diaszpóra által világszerte szervezett, Koszovó függetlenségét ellenző, tiltakozó gyűlésekről is. Mai sajtószemlénket Zorica Regeljac válogatásában hallgathatják.A szerb médiák nagy teret szentelnek a ma Belgrádba érkező magas rangú orosz küldöttségnek, amelynek élén Dmitríj Medvegyev, az orosz kormány alelnöke, valamint Szergej Lavrov, orosz diplomáciai vezető áll. A rangos orosz vezetők Koszovóval kapcsolatos kérdésekről fognak megbeszélést folytatni a szerb vezetéssel, valamint a Szerbián áthaladó gázvezetékre vonatkozó megállapodásról. A VECERNJE NOVOSTI ezzel kapcsolatban kiemeli, a Kreml döntése, hogy most indítson ilyen rangos küldöttséget Szerbiába, azt bizonyítja, hogy Oroszország teljes politikai és erkölcsi támogatást nyújt a szerb vezetésnek az ország területe védelméért folytatott küzdelmében. Az orosz vezetés több alkalommal is nyíltan a Nyugat tudomására hozta, hogy nem hajlandó alkuba bocsátkozni Koszovó kérdésében, és továbbra is támogatni fogja Szerbia elvi álláspontját.A POLITIKA címoldalán is Koszovó témája dominál. A lap többek között Vojislav Koštunica kormányfő Washingtonhoz intézett felhívását közli, amelyben a kormányfő arra szólítja fel az Egyesült Államokat, nyilvánítsa semmissé Koszovó függetlensége elismerésére vonatkozó határozatát, hogy ismét lehetővé tegye a nemzetközi jogi normák alkalmazását. Ellenkező esetben, az erőpolitikai további alkalmazásával, tovább fog mélyülni a világrend alapjait aláásó válság. Az USA Szerbiában folyamatban levő programjai nem torpannak meg, ez a DANAS napilapban közzétett cikk címe, amely tulajdonképpen Kamerun Munterrel, az USA belgrádi nagykövetével készített interjút vezeti be. A nagykövet csalódásának adott hangot az amerikai nagykövetség felgyújtása miatt,valamint üdvözölte a szerb kormány azon döntését, hogy nagyobb erőkkel biztosítsa a nagykövetséget. Munter nagykövet hangsúlyozta, az Egyesült Államok továbbra is támogatja Szerbia európai útját.