A LASTA PRIVATIZÁCIÓRA KÉSZ Nyomtatás

26/05/2008

A szerb piacon a közúti személyszállításban vezető helyet elfoglaló belgrádi Lasta közlekedési vállalat készen áll a privatizációra. Az EUROLINES európai közúti utasszállító szervezet első hazai tagja, e vállalat Európa minden részével bejáródott nemzetközi járatokat tart fenn. Ebből kifolyólag tehát, nem meglepő, hogy a Lasta megvételére legnagyobb érdeklődést a vezető európai közlekedési vállalatok tanúsítottak. Rádiónknak Velibor Sovrović, a vállalat igazgatója nyilatkozott. A beszélgetést Biljana Blanuša jegyezte le.

A Lasta közlekedési vállalat privatizációs tenderét a múlt év végén tették közzé, az ajánlattételre kiszabott határidő azonban több alkalommal is módosításra került, a végső június 30-a, mondta el Sovrović igazgató. Várakozásai szerint, az új kormány megalakítása lehetővé fogja tenni, hogy a stratégiai partnerek szilárd kormánnyal tárgyaljanak. Rámutatott, hogy a privatizáció folyamata 2009. folyamán befejeződhet.
Három komoly ajánlattevő van, egy francia, egy angol és egy izraeli cég. Ezek a cégek, e területen, Európa legismertebbjei közé tartoznak.
Nehéz a Lasta piaci értékét meghatározni, állítja az igazgató, mivel ez tőkéje értékével mérendő. Itt, az alapeszközökön kívül, amelyet a 800 autóbusz, számos épület alkot, számba kell venni a szellemi tulajdont is. Sovrović igazgató szerint ide tartozik a menetrend is, amely felmérhetetlen értékű, különösen most, amikor a nyugat-európai és a volt Jugoszlávia államai piacaira való terjeszkedés is kilátásba került.
A Lasta tevékenysége, az alapvetőn kívül, több ún. melléktevékenységet is magában foglal, mint pl. az idegenforgalom, vendéglátóipar, kereskedelem. Az igazgató meggyőződését fejezte ki, az új tulajdonos érdekelt lesz abban, hogy a Lasta keretében, a fenti tevékenységeket tovább folytassa.
A beruházási terv előirányozza, hogy az elkövetkező négy évben az új tulajdonosnak mintegy 40 millió eurót kell befektetnie új járművek vásárlásába. Az igazgató a befektetési tervet jónak minősítette, mivel ily módon a vállalat szilárd marad és megőrizheti a közlekedési szolgáltatások piacán elfoglalt vezető helyét.
A szociális program keretében, a szakszervezettel egyetértésben az a javaslat született, hogy a technológiai feleslegnek minősülő dolgozóknak, minden szolgálati évre 500 euróig terjedő végkielégítést fizessenek ki.

 
SAJTÓSZEMLE Nyomtatás

26/05/2008

A mai sajtót szó szerint ellepték a belgrádi Eurovízióról szóló hízelgő kommentárok, fényképek és a szervezőket dicsérő cikkek. Már régóta nem került sor olyan rendezvényre nálunk, amely napok óta osztotta volna a címoldalt a kormányalakításról szóló hírekkel. Mirjana Nikolić sajtószemléje következik.

A médiák világszerte kiemelik, hogy Belgrád, az Eurovízió története eddigi legnagyobb versenyének tökéletes megszervezéséért, minden elismerést megérdemel. A belgrádi vetélkedőre úgy fognak visszaemlékezni, mint egy fenségesen megtervezett és szervezett rendezvényre, amelybe nem kis erőt fektettek, jelenti az orosz Itar –TASSZ Hírügynökség, hozzáfűzve, hogy világszerte, tehát Európában, Ausztráliában és Új-Zélandon is, csaknem százmillió televíziónéző kísérhette figyelemmel és lehetett az orosz trió győzelmének tanúja. A német médiák a szerb fővárosban uralkodó jó légkörre hívják fel a figyelmet, amely érzelmi csúcspontját Jelena Tomašević Arany c. dala előadása közben érte el. A Der Spiegel politikai hetilap elmondja, hogy a belgrádi rendezvény hatalmas tűzijátékkal ért véget, miközben a város utcáin ezrek ünnepeltek. Az Eurovízió döntőjének valódi győztese, Oroszország mellett, Belgrád és egész Szerbia, kommentálják a lengyel és a cseh médiák, azzal a kritikus megjegyzéssel, hogy a szavazás rendszerében nagyobb szerep jutott a politikának, mint a jó zenének, írja a VEČERNJE NOVOSTI.
A BLIC arról tájékoztat, hogy a fesztiváli szavazás, mint ez ideig igen gyakran, most is tömbjellegű volt, hiszen azon hat ország közül, amely a legtöbb szavazatot Oroszországnak ítélte, öt az egykori Szovjetunióhoz tartozott. Kiemelik azonban azt is, hogy az orosz Dima Bilan győzelme és fellépése igen fontos Oroszország számára, ezt mutatja az a tény is, hogy az oroszok, a médiák szerint, Bilan belgrádi fellépésébe 10 millió eurót fektettek. Ez az összeg fedezte Bilan fesztivál előtti európai promóciós turnéját, Stradivari-hegedűs kíséretét, valamint az orosz korcsolyabajnok fellépését is, írja a BLIC.
A politikai témák közül válogatva a DANAS az Európai Vajdaságért lista tartományi parlamenti választások második fordulóján elért elsöprő győzelmét emeli ki. A tartományi parlament új ülésszakában a Demokrata Párt köré tömörülő pártok többséget szereztek, ez pedig a polgárok uniós integráció folytatása melletti elkötelezettségét mutatja, szögezi le a lap.
A bejelentések ellenére, még mindig nem sikerült megállapodásra jutni a köztársasági parlamenti többség kialakítása kérdésében. Ivica Dačić, az SZSZP vezetője, hangsúlyozta, még csak két hét telt el a választások óta, tehát még bőven van idő. Ezzel egyidejűleg azonban, pártja, fővárosi szinten, mégis kész a radikálisokkal és a népnemzeti koalícióval a megállapodás aláírására.  
A POLITIKA arra emlékeztet, hogy Szerbia elnöke ajánlja a kormányalakítót. Nem hathat azonban a kormányfőről való döntésre, hiszen az ajánlásról a parlamenti képviselők szavaznak, így dől el, hogy az új kormányfő élvezi-e a parlament támogatását. A köztársasági elnök a csütörtöki megbeszélések során megállapította, hogy egyelőre egy csoportosulás sem rendelkezik a 126 képviselős többséggel, írja a POLITIKA. 

 
Erjavec: Az ENSZ-nek és az EU-nak feltétlenül egyetértésre kell jutniuk az EULEX-ről Nyomtatás

26. maj 2008. 20:25                         

Az ENSZ-nek és az Európai Uniónak feltétlenül egyetértésre kell jutnia az EULEX-misszióval kapcsolatban, hogy az működhessen, jelentette ki Brüsszelben Karel Erjavec szlovén védelmi miniszter az uniós védelmi, valamint külügyminiszterek együttes találkozóját követően. A szlovén miniszter elmondta, az uniós miniszterek és Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár együttes értekezletén kiemelték, hogy az Európai Unió és a NATO koszovói együttműködése jó, ám tovább tökéletesíthető. A Tanács elégedett az Unió koszovói missziójának elrendezésével és üdvözli az Unió tervezési csoportjának munkáját, amelynek mandátumát június 14-éig meghosszabbították, hangsúlyozza a miniszteri tanácskozás záró határozata.    

 
Jeremić: Az uniós miniszterek készek az európai integrációk folytatására Nyomtatás

26. maj 2008. 20:24        

Vuk Jeremić szerb diplomáciai vezető Brüsszelben, az Európai Unió tagállamai diplomáciai vezetőinek megbeszélését követően kijelentette, az Unió Minisztertanácsa készségét fejezte ki, hogy az új szerb kormánnyal mihamarabb megkezdje az uniós közeledési és csatlakozási megállapodás folyamatának, valamint a vízummentesítési menettervnek a megerősítését. Jeremić miniszter hangsúlyozta, hogy az Unió Minisztertanácsának vitáját elsősorban a május 11-ei szerbiai parlamenti választások, valamint az új kormány megalakítása kérdésének szentelték. Meggyőződését fejezte ki továbbá, hogy az új kormány a polgárok demokratikus úton kifejezett akarata eredménye, valamint azon elhatározása alapján kerül megalakításra, hogy Szerbia tovább haladjon a teljes jogú uniós tagság felé vezető úton. Szerbia hágai törvényszékkel való együttműködéséről szólva Jeremić miniszter elmondta, Szerbia jelenleg vákuum-helyzetben van, mivel leszűkült az ügyvezető kormány manőverlehetősége, e téren azonban nem kerül sor politikai változásra. Kiemelve, hogy a mai találkozón nem került szóba az Európai Unió koszovói EULEX-missziója, Vuk Jeremić hangsúlyozta, Szerbia álláspontja ebben a kérdésben nem fog megváltozni az új kormány megalakítását követően sem, mivel a nemzetközi polgári jelenlét Koszovón csakis az ENSZ mandátuma alapján létezhet. Mindaddig, amíg az ENSZ Biztonsági Tanácsában nem születik új idevágó határozat, Szerbia az UMNIK-on kívüli minden más nemzetközi jelenlétet törvénytelennek fog tekinteni, figyelmeztetett Jeremić miniszter.  

 
Samardľić: Legfeljebb tíz napon belül megalakulnak a szerb községek Nyomtatás

26. maj 2008. 20:24       

Slobodan Samardľić, Koszovó kérdésre illetékes szerb miniszter, a Priština közelében levő Gračanicában kijelentette, hogy legfeljebb tíz napon belül megalakulnak a szerb községek Koszovó azon részeiben, amelyekben május 11-én a szerb polgárok szavaztak. Samardľić miniszter Gračanicában találkozott a közép-koszovói községek koordinátoraival, tudomásukra hozva, hogy feltétlenül meg kell alakítaniuk a képviselő-testületeket és a végrehajtó tanácsokat, amelyek átveszik az új helyi hatalmat. A miniszter megbeszélést folytatott a Koszovói Rendőri Szolgálat azon tagjaival is, akik Koszovó függetlenségének egyoldalú kihirdetését követően elhagyták a szolgálatot. Slobodan Samardľić elmondta, munkaviszonyuk rendezésével meg kell várni a KRSZ-beli szolgálatból való felfüggesztési határidő leteltét. Ezt követően, június elejétől, a szolgálatból felfüggesztett szerb rendőröket a szerb belügyminisztérium veszi át, erősítette meg a miniszter.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 46 - 54 / 270