74 ÉVE ÖNÖKKEL
25. 6. 2.008. 15,55
Lamberto Zannieri, a Polgári Misszió új kosovói vezetője, ’satl diplomáciát’ jelentett be Belgrád és Pristina között a gyakorlati terepi kérdések megoldásában. Amint megalakítják az új szerb kormányt, kapcsolatba lépünk megfelelő szinten, hogy elkezdjük a megbeszéléseket a praktikai kérdésekről – mondta Zannieri, Pristinában tartott sajtóértekezletén. Kijelentette, hogy a jogálláshoz semlegesen fog viszonyulni, s hogy a rezolúció 1.244-es szakasza továbbra is életben marad. Szavai szerint, a Polgári Misszió még nem kapott utasítást az átszervezésről, azonban hozzátette, hogy e küldöttség átformálása radikálisan megváltoztatja annak összetételét, s a terep követelményeihez alakítják majd. Az EULEX-nek a Polgári Missziótól eltérő szerepe lesz, de az EULEX az ENSZ esernyője alatt marad, munkájának pedig összhangban kell lennie a Polgári Misszió munkájával.
25. 6. 2.008. 14,50
Terry Devis, az Európa-tanács főtitkára, Stastbourgban kijelentette: Jó hír az, hogy Kosovo és Metohián marad az ENSZ-adminisztráció, mellyel ez a szervezet a rezolúció 1.244-es szakasza keretében működik eggyütt. Válaszolva Ban Ki-moon javaslatára, hogy megváltoztaja a nemzetközi jelenlét hatáskörét Kosovón, Devis sajtóértekezleten elmondta, hogy a Világszervezet első embere a belgrádi és pristinai hatalomhoz intézett levelében megmagyarázott bizonyos dolgokat, habár nem mindent. Hátramaradt az, hogy lássuk, hogyan alkalmazzák ezeket a változásokat a terepen, s mit jelent ez a mi terepen történő tevékenységünkre nézve, amely rendkívül jelentős – hangsúlyozta Devis. Szavai szerint, az Európa-tanács folytatja tevékenységét Kosovo és Metohián a szerb szenthelyek felújjításában és védelmében.
25. 6. 2.008. 16,30
Joseph Ljoveras, az Európa-bizottság szerbiai küldöttségvezetője kijelentette, hogy a következő szerb kormánynak minél előbb el kell kezdenie a Stabilizációból és Társulásból eredő megállapodás adta gazdasági kedvezményeket. Ljoveras, a Szerbiában lévő Amerikai Gazdasági Kamara társaságainak képviselőivel tartott összejövetelen elmondta, hogy ezeket a kedvezményeket közvetlenül a polgárokkal kell ismertetni, az új európai alapok és új munkahelyek megnyitása útján. Reméljük, hogy hamarosan megalakul az új szerb kormány, melynek világos európai beállítottsága lesz, s követi majd a térképet, melyet a technikai kormány készített – mondta Ljoveras. Hozátette: azt várja, hogy a jövőben kevesebbet beszélünk majd a politikáról, többet a gazdaságról, a reformokról és a konkrét lépésekről, melyek az európai integrációba vezetnek. Dejan Cvetkovic, a Szerbiában lévő Amerikai Gazdasági Kamara elnöke elmondta, hogy Szerbiában a befektetők számára fontos stabil légkörhöz, a reformok folytatása képezi az alapot. A Szerbiában lévő Amerikai Gazdasági Kamarában 180 hazai és külföldi társaság van, melyekben több mint 60.000 szerb polgár dolgozik.
24.06.2008
Fausto Pokar, a hágai törvényszék elnöke, azzal vádolta Szerbiát az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy nem működik eggyütt a Nemzetközi Büntető Bírósággal.
Pokar megvádolta Szerbiát azért, mert nem működik eggyütt a törvényszékkel Milan Milutinovic, egykori szerb elnök, és még öt egykori magas beosztásban lévő szerb tisztségviselő hágai perében. Azt is közölte, hogy a szerbiai kormány megkérdőjelezi a törvényszék autoritását. Pokar azért jelentette fel a szerb hatalmat, mert állítólag, nem kézbesítették Aleksandar Dimitrijevic, nyugalmazott tábornoknak, a katonai biztonsági osztály egykori vezetőjének a meghívót, hogy tanúskodjon a hágai bíróságon.
Erre azonnal reagált Rasim Ljaljic, a Hága-i Törvényszékkel Eggyüttműködő Szerb Nemzeti Tanács elnöke, aki szerint ez a levél újabb nyomásgyakorlás akkor, amikor újabb kiszolgáltatással a szerb hatalom azt próbálja bebizonyítani, hogy eggyüttműködik a törvényszékkel. Mindazt, amit ez a nemeztközi bíróság Szerbiától kért Aleksandar Dimitrijevic, nyugalmazott tábornok tanúskodásával kapcsolatban, a hatalom teljesítette. Szavai szerint, amennyiben a törvényszék ismét felszóllítja a tábornokot arra hogy tanúskodjon, a szerb hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tanúskodásra sorkerüljön.
Dusan Ignjatovic, a Szerbiai Kormány Hágai Törvényszékkel Való Eggyüttműködéssel Foglalkozó Irodájának az Igazgatója, nemzetközi rádiónknak elmondta, hogy a szerb állami intézmények teljes egésszében eggyüttműködnek a törvényszékkel, s teljesítik kötelezettségüket.
’Mindaz, amit a törvényszék kér az állami titok felfedéséről, hogy egyes személyek tanúskodhassanak, megkapnak, a tanúk védelmének programja pedig teljes egésszében a törvényszék szabályzata szerint történik.
Lehetővé tettük a törvényszék képviselőinek azt, hogy bizonyos körülmények között, melyekkel ők is eggyetértenek, betekintést kapjanak Szerbia állami arhívumába. Eddig még nem történt meg, hogy elutasítottuk volna őket amikor a szabályok szerint dolgoztak. Azonban senkinek, még a törvényszék képviselőinek sem engedhetjük meg azt, hogy akkor menjenek be az állami arhívumba amikor akarnak, ahogy akarnak, s azt tegyenek amit akarnak – mondta Ignjatovic. Ezen a téren jelentkezhetnek bizonyos technikai problémák, azonban nem pontos az az állítás, hogy problémák jelentkeznek akkor, amikor a törvényszék tisztviselői Szerbia állami arhívumába akarnak betekintést nyerni – fejezte be Ignjatovic.
A szombati hír után, hogy a ’Szerbiai Szocialista Párt’- a ’Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok Szövetsége’ valamint az ’Egységes Szerbia’elnevezésű párt kormányt alakít, Vojislav Kostunica, leköszönő kormányfő, ma a ’Vecernje Novosti’ napilapnak adott interjúban hallatta magát. Bővebben erről mai lapszemlénkben.
Négy évig tartó államvezetés után, Vojislav Kostunica kész arra, hogy ellenzékbe vonuljon. Nem hajlandó azonban lemondani saját elképzeléseiről, Kosovo és Metohia megvédéséről Szerbia keretében – írja a ’Vecernje Novosti’ belgrádi lap.
Kosovo önálóságának kikiálltásával kiéleződtek a dolgok: Hogyan folytassa tovább Szerbia európai integrációját: mint egységes állam Kosovo és Metohiával, vagy pedig nélküle. Megismétli, hogy Szerbia vádat emelt mindazon országok ellen, melyek elismerték Kosovo önálóságát.
Az olyan problémák mint pl. a ’liszaboni megállapodás’, azt mutatja, hogy egyes külső körülmények, melyekre Szerbia nem tud hatni, kikomplikálhatják az Únió további bővítését.
Ivan Vejvoda, a ’Balkáni Demokrácia Alapjának’ az igazgatója kijelentette: Azt várja, hogy a jövőbeni szerb kormány stabil lesz, s hogy Hága képezi prioritását – írja a ’Blic’ napilap. Kifejezte reményét, hogy a ’Szerbiai Szocialista Párt’ nem ellenzi majd a Hágával való eggyüttműködést, mert enélkül egy lépést sem lehet tenni előre az európai integrációk felé. Szerinte fontos Stojan Zupljanin Hágának való kiszolgáltatása, de gyorsan le kellen tartóztani Ratko Mladicot, Radovan Karadzicot és Goran Hadzicot is.
Nikola Tesla, nagy szerb tudós óráját az interneten keresztül árulják 1 millió euróért, illetve 80 millió dinár értékben – írja a ’Danas’ belgrádi napilap. Az újság tudni véli, hogy erről az eseményről nem tudott semmit a Szerbiai Művelődésügyi Minisztérium, sem pedig a Nikola Tesla nevét viselő belgrádi múzeum, azzal a megjegyzéssel, hogy az idei államkasszában már nincs is annyi pénz, hogy meg lehessen valamelyik Tesla-tárgyat vásárolni.