|
Konuzin: Oroszország továbbra is támogatja Szerbiát |
|
|
27. 8. 2.008. 14,30 Aleksandar Konuzin, Oroszország belgrádi nagykövete úgy véli, hogy az országa által elismert Dél-Oszetia és Aabházia önálósága, nem gyengíti majd le Szerbia pozícióját Koszovó megvédésében, kiemelve, hogy ilyen értelemben, Moszkva továbbra is erősen támogatja majd a szerb álláspontokat. Ami Koszovót illeti, hiszem, hogy ebben a kérdésben semmi sem változott. A rezolúció 1.244-es szakaszával összhangban ez Szerbia területe, s megengedhetetlen erőszakos leszakítása az anyaországtól – mondta Konuzin. Megismételte Moszkva véleményét, hogy a koszovói kérdés megoldásában nem használtak ki minden politikai eszközt, hogy Koszovót szinte az önálóságba lökték már akkor, amikor még megbeszélések folytak annak jövőbeni jogállásáról. Konuzin hozzátette, hogy az ilyen összetett kérdésekben elengedhetetlenül szükséges a politikai megoldás meglelése, s megengedhetelen kierőszakolni a megoldást a nemzetközi jog megsértése árán. |
|
|
Ivanović: A koszovói kormánynak el kell fogadnia Belgrád és az UMNIK döntését |
|
|
2008-08-26 Koszovó kormányának el kellene fogadnia mindazokat a döntéseket, amelyeket Belgrád és az UMNIK képviselői elfogadnak, jelentette ki Oliver Ivanović, a Koszovó kérdésre illetékes köztársasági minisztérium államtitkára. Véleménye szerint Prištinának is be kellene kapcsolódnia a tartomány jogállására vonatkozó tárgyalások folytatásába. Szerbia nem fog sem az EULEX-hez sem pedig az Unió prištinai székhelyű polgári missziójához fordulni, mivel úgy véli, hogy e két misszió jogtalan, továbbá az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül nem tevékenykedhet a tartomány területén, szögezte le Ivanović államtitkár. Hashim Thaci, az ideiglenes koszovói kormány elnöke azonban előzőleg úgy nyilatkozott, hogy elfogadná a Belgráddal való tárgyalásokat, azzal a feltétellel, ha Szerbia elismeri Koszovó függetlenségét. |
|
|
Európai Tanács:Oroszország megsértette a területi épség elvét |
|
|
2008-08-26 Az Orosz Föderáció döntése, hogy elismeri Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét, az Európai Tanács tagállamai területi épsége megsértését jelenti, jelentette ki Terry Davis, az ET főtitkára. Véleménye szerint, Oroszország ezzel a lépéssel saját nemzetközi hitelét ingatta meg. Az Európai Tanács Parlamenti Képviselőháza időközben bejelentette, hogy csütörtökön Brüsszelben ülést tart az ETPK elnöki bizottsága, valamint az Európai Parlament elnöki értekezletét is megrendezik. Mindkettőn a kaukázusi és a belorussziai helyzetről fognak tárgyalni, továbbá szó lesz a migráció és az integráció kérdéséről is. |
|
|
A NATO elveti Moszkva döntését |
|
|
2008-08-26 Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár elvetette Oroszország döntését, amellyel független államokként ismeri el Abházia és Dél-Oszétia grúz régiókat, úgy értékelve, hogy ez Grúzia területi épségének megsértést jelenti. Scheffer főtitkár szerint ez a döntés az ENSZ, Grúzia területi épségére vonatkozó és Oroszország által is támogatott számos határozatának közvetlen megszegését jelenti. Az utóbbi hetekben tanúsított orosz magatartás megkérdőjelezi Oroszországnak a kaukázusi béke és biztonság melletti elkötelezettségét. A NATO erőteljesen támogatja Grúzia szuverenitását és területi épségét, ezért felhívja Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben ezen elveket. |
|
|
Párizs nem tervez szakciókat Szerbia ellen az NIB-véleményezésének kikérése miatt |
|
|
2008-08-26 Eric Schevallier francia külügyi szóvivő elmondta, hogy Párizs nem tárgyal szankciók bevezetéséről Szerbia ellen, amiért az, az ENSZ Közgyűlésén a Nemzetközi Igazságügyi Bíróság véleményének kikérését kezdeményezte Koszovó egyoldalúan kihirdetett függetlensége törvényességéről. Elemezzük a helyzetet, ám nem tervezünk szankciókat, jelentette ki Chevallier szóvivő Párizsban. Álláspontunk szerint azonban egy kissé ellentmondásos, hogy Szerbia az uniós csatlakozás szándékát fejezi ki, egyidejűleg pedig megkérdőjelezi az európai országok többsége által hozott, Koszovó függetlenségének elismerésére vonatkozó döntést, nyilatkozta a francia külügyi szóvivő. |
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
| Eredmények 46 - 54 / 261 |