Rogozin: Oroszország felfüggesztette a NATO-val való együttműködése egyes területeit Nyomtatás

2008-08-26

Dmitríj Rogozin Oroszország állandó NATO-képviselője bejelentette, hogy Oroszország bizonyos területeken fel fogja függeszteni az Észak-atlanti Szövetséggel való együttműködését. Nem lesznek közös katonai gyakorlataink, emelte ki Rogozin úr moszkvai sajtótájékoztatóján, hozzáfűzve, hogy el kellene halasztani Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár októberre tervezett moszkvai látogatását is. Az orosz diplomata úgy értékelte továbbá, hogy legalább az elkövetkező fél évre fel kellene függeszteni a NATO-val való békemissziós együttműködést is, Oroszország azonban Afganisztánban továbbra is együtt fog működni a Szövetséggel.
Az Európai Bizottság ma Brüsszelben közzétette, Brüsszel továbbra is hisz annak lehetőségében, hogy Oroszország a Kereskedelmi Világszervezet tagjává válik.
Vlagyimir Putyin orosz kormányfő tegnap úgy nyilatkozott, hogy Moszkva ki kíván lépni bizonyos megállapodásokból, amelyeket a fenti szervezethez való csatlakozása érdekében kötött. Oroszország, a világ tizedik legnagyobb gazdasága, az egyetlen nagy ország, amely nem tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek. A csatlakozására irányuló tárgyalások 1995. óta folynak. 

 
Oroszország elismerte Dél-Oszétiát és Abháziát Nyomtatás

2008-08-26

Oroszország ma elismerte Dél-Oszétia és Abházia elszakadt grúz autonóm területeket, jelenti a Tanjug Hírügynökség. Dmitríj Medvegyev orosz elnök a Ruszija állami tévé-csatorna adásában megerősítette, hogy aláírta a két grúz autonóm terület elismerésére vonatkozó elnöki rendeleteket. Medvegyev elnök kijelentette, hogy a fenti elnöki rendeletek aláírása nem volt könnyű döntés, ám ez volt az egyedüli lehetőség az emberéletek megmentésére, hangsúlyozta, majd pedig felszólította a többi országot, hogy kövesse Oroszország példáját.
Az oszét és az abház nép szabad akarata kifejezésének méltánylásával, az ENSZ Alapokmánya, valamint az 1970-es, a nemzetközi jogrendszernek az államok közötti baráti kapcsolatok ápolására vonatkozó elveiről szóló Nyilatkozat rendelkezéseitől, valamint az 1975-ös Helsinki Záróokmánytól, továbbá más alapvető nemzetközi okmánytól vezérelve, aláírtam Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének az Orosz Föderáció részéről való elismerését, jelentette ki Medvegyev elnök az orosz néphez intézett beszédében.
Hangsúlyozta, hogy Oroszország ez ideig mérsékletes és türelmes magatartást tanúsított, több alkalommal is tárgyalásokra szólított fel, továbbá nem változtatott álláspontján Koszovó függetlenségének egyoldalú kihirdetését követően sem.
Tegnap az orosz parlament mindkét háza azzal a követeléssel fordult az államfőhöz, hogy ismerje el a Grúziától elszakadt Abháziát és Dél-Oszétiát.

 
Dalimunte: Szerbia sikerrel járhat az igazságügyi bíróság előtt Nyomtatás

2008-08-26

Muhammad Abduh Dalimunte, Indonézia belgrádi nagykövete, jogosnak ítélte Szerbia azon törekvéseit, hogy bebizonyítsa, Koszovó függetlenségének egyoldalú kihirdetése törvényellenes, kiemelve, hogy országa támogatja Belgrád ezen igyekezetét. Szerbia arra törekszik, hogy ez a folyamat sikeres legyen és ez egyengeti a szerb indítvány eredményességét a hágai Nemzetközi Igazságügyi Bíróság előtt, nyilatkozta a belgrádi Večernje novosti lapnak a nagykövet. A világ legnagyobb muzulmán országának diplomáciai képviselője kiemeli továbbá, hogy országa támogatja Szerbia azon törekvéseit, hogy bebizonyítsa törvényi jogosultságát Koszovó területére, mivel a nemzetközi jogrendszer megsértéséről van szó. Indonézia szilárdan kitart azon álláspont mellett, hogy a nemzetközi téren történő minden lépésnek a nemzetközi jogrendszeren kell alapulnia, ez pedig nem mondható el a koszovói függetlenség egyoldalú kihirdetéséről, hangsúlyozta az indonéz nagykövet. Hozzáfűzte még, hogy Indonézia álláspontja arra a tényre támaszkodik, hogy tiszteletben tartja Szerbia területi épségét.

 
TÖRTÉNÉSEK A SZERB PRAVOSZLÁV EGYHÁZBAN Nyomtatás

25. 8. 2.008. 

A közvéleményt, ezekben a napokban, meglepik a Raska-Prizreni Püspökségen történt események. Artemije, Raska-Prizreni püspök, leváltotta Teodisije lipljani püspököt, aki egyidőben a decsánban lévő szerb kolostor főnöke is. A médiák arról tudósítottak, hogy a hét végén fizikai leszámolásra került sor a decsáni kolostorban, a szerzetesek és Artemije püspök képviselője között. Az eseményeket, nemzetközi rádiónknak, prof. Ljubodrag Petrovic magyarázza.

Először Artemije, Raska-Prizreni püspök hozott olyan határozatot, hogy leváltja Teodosije püspököt, a decsáni kolostor főnökét azért, mert nem tartja magát a rendhez, s mert bevezette saját hatalmát a püspökségben. A ’Visoki Decsani’ elnevezésű kolostor szerzetesei főnökük megvédésére keltek, s kijelentették, hogy ez ’igazságtalan’ dolog. Szombaton hallatta szavát a szerb pravoszláv egyház Zsinata is, amely ebből az alkalomból rendkívüli ülést tartott, közleményében pedig leszögezi, hogy Artemije püspök döntése váratlan és meggondolatlan volt. Mindkét püspököt meghívta Belgrádba a Patriarsiára, hogy vegyenek részt a Zsinat rendszeres ülésén. A helyzet azonban nem csendesül, hanem egyre inkább fokozódik a feszültség.   Artemije püspök ugyanis, a decsáni kolostorba küldte közeli munkatársát, Simeon atyát, aki megpróbálta átadni a leváltásról szóló határozatot, a szerzetesek azonban kizavarták. Artemije püspök azt állítja, hogy Simeon atya megsérült. Mindent egybevetve, a helyzet egyre inkább komplikálódik.

’Mindaz ami most történik a pravoszláv egyházban,  tragikus és nagyon veszélyes, amely magával vonhat még sok nyitott kérdést.’ véli az egyik legtapasztaltabb szerzetes, prof. Ljubodrag Petrovic.

’Veszélyes és rossz tovább mélyíteni a problémát, hogy hadiárkot ássunk, s hogy egyesek az egyiket, mások pedig a másikat védjék. A szent Zsinat ezt valószínűleg megakadályozza majd, s elsímítja a helyzetet. Nem szabad politikai eszközökkel megoldani az előállt problémát,  hanem a pravoszláv szeretet, béke és megértés szellemében kell cselekedni’ – mondta a professzor.

 
Bogdanovic tárgyalt Hejsommal Nyomtatás

25. 8. 2.008.            17,20

Goran Bogdanovic, Koszovó és Metohiával Foglalkozó Miniszter ma Belgrádban megbeszélést folytatott Nikolas Hejsommal, a Polgári Misszió vezetőjének a helyettesével, az elkövetkező megbeszéléseik menetéről, melyeket a célból tartanak, hogy mindent átölelő megoldást találjanak a tartományban élő szerb lakosság problémáira. Mindkét fél elmondta elképzelését és állásfoglalását a szerbek életéről. Bogdanovic az elmult napokban kijelentette, hogy megbeszélésük témája a szerb rendőrök visszatérése lesz a koszovói rendőrszolgálatba a Polgári Misszió ellenőrzése alatt, valamint az igazságszolgáltató szervekben dolgozó szerb polgárok visszahelyezése munkahelyükre a tartomány északi részében.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 55 - 63 / 261