Tadić: Szerbia elő fogja terjeszteni a lényegi autonómiára vonatkozó javaslatot Nyomtatás

24. novembar 2007. 19:47 

Boris Tadić  szerb államfő ma kijelentette, hogy a koszovói jogállási tárgyalások zárószakaszában, a belgrádi küldöttség még egyszer megkíséreli egy olyan összevont javaslat kialakítását, amely Szerbia alapálláspontjából ered, ez pedig Koszovó lényegi autonómiája. A szerb államfő a Tanjug Hírügynökségnek adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a Bécs melletti Badenben hétfőn kezdődő háromnapos tárgyalásokra, a szerb küldöttség azzal a meggyőződéssel utazik, hogy lehetséges a koszovói jogállás kompromisszumos rendezése. Igazunk tudatában állunk hozzá a tárgyalásokhoz, és álláspontunkat szilárdan és igen figyelmesen fogjuk képviselni, hangsúlyozta Boris Tadić

 
Bocan  Harcsenko: Kétlem, hogy a felek kompromisszumra jutnak Nyomtatás

24. novembar 2007. 19:44

Alexandr Bocan – Harcsenko, az Összekötő Csoport közvetítő hármasának orosz tagja kételyét fejezte ki, hogy a következő forduló során Koszovó jogállására kompromisszumos megállapodásra sikerülne jutni. Bejelentette továbbá, hogy a hármas nem terjeszt be új javaslatot.
A legutóbbi forduló óta a helyzet nem sokat javult. Belgrád építő jellegű elképzelésekkel áll elő, a koszovói albánok álláspontja azonban igen szilárd. Őszintén szólva, nem látok lehetőséget arra, hogy a tárgyalások során a felek megállapodásra jussanak, nyilatkozta  Bocan - Harcsenko úr a Beta Hírügynökségnek. Arra a kérdésre, hogy december 10-ét követően várható-e a tárgyalások folytatása, az orosz közvetítő azt válaszolta, nem kíván találgatásokba bocsátkozni, ám meggyőződése, Oroszország arra fog törekedni, hogy a tárgyalások folytatódjanak.

 
BEPILLANTÁS A HAZAI POLITIKAI ÉLETBE Nyomtatás

24.11.2007.

Ezen a héten a hazai közvélemény figyelmét két téma kötötte le: a belgrádi és pristinai küldöttség közötti koszovói jogállási tárgyalások Brüsszelben megtartott ötödik fordulója, valamint a Szerb Képviselőház ülésszaka, amelyen szóba került a Cedomir Jovanovic, az ellenzéki Liberáldemokrata Párt vezetője és Miroslav Miskovic, egyik leggazdagabb szerb üzletember közötti vita is. A Képviselőház befejezte a Szerbia Alkotmánybíróságáról szóló törvény javaslatáról, valamint a Menedékjogról szóló törvényjavaslatról folytatott vitát. Mirjana Otsevic – Nikolic összeállítását közöljük.

Cedomir Jovanovic csütörtökön a vádemelési keresetet nyújtott be a szervezett bűnözés kérdésében illetékes ügyészségnél, bűntény elkövetése céljából való társulás miatt Miroslav Miškovic, a Delta Holding tulajdonosa, Vojislav Koštunica kormányfő, néhány miniszter és a vezető médiák néhány szerkesztője ellen. Íly módon magára bőszített minden vezető politikust és számos médiát. Jogi szakértők szerint a benyújtott vádemelési kereset nem tartalmaz elegendő elemet a bűnvádi eljárás megindításához, mivel az efféle vádakat igen nehéz bizonyítani még abban az esetben is, ha létezik is összeköttetés a Delta cég és a politikusok között. Egyes elemzők úgy vélik, hogy a Miškovic elleni támadással az LDP  vezetője tulajdonképpen megkezdte választási kampányát, amelytől azt várja, hogy a monolollal rendelkező cégek ellen indított kamányával a választópolgárok jelentős részét magához vonzza.
A legújabb közvélemény-kutatások szerint a polgárok 36%-a támogatja Koszovó Szerbiába való teljes integrációját, 29 százalékuk pedig Szerbián belüli autonómiájáért száll síkra. Emellett azonban csaknem ugyanennyien úgy vélik, hogy Koszovó vagy függetlenné válik, vagy pedig felosztásra kerül. A szakemberek úgy vélik, hogy még lehetőség van a kompromisszum elérésére, és a megoldás a területi szuverenitás és az önrendelkezésre való jog közötti egyensúly kialakítása lenne, amely az ENSZ aktusai szerint jogi normának számít. Szerbia és Oroszország Koszovóval kapcsolatos egységes álláspontja megerősítésre került Vuk Jeremić szerb és Szergej Lavrov orosz diplomáciai vezetők moszkvai találkozója alkalmával. Ez alkalommal Lavrov miniszter ismételten hangoztatta, hogy december 10-e nem számít a megállapodás elérése utolsó időpontjának. Koszovó jövőbeni  jogállására időközben még két másik nemhivatalos javaslat is felmerült. Az egyik az, hogy az oland-szigeteki modell kerüljön alkalmazásra, a mások pedig, hogy Belgrád és Pristina partnerségi megállapodéásra jusson. A bécsi komparatív gazdasági kutatásokat végző intézet jelentésében az áll, hogy a megoldatlamn koszovói jogáálás károsan hat a térség gazdasági fejlődésére, valamint uniós közeledésére. Gazdasági szempontból nézve, állítja a bécsi intézetben  Vlagyimir Gligorov, a legjobb megoldás az lenne, ha a felek partnerségben állapodnának meg, mert az hozzájárulna az erős gazdasági fejlődéshez és ösztönözné a térségbeli befektetéseket.
A Szerb Képviselőház megvitatta a Szerbia Alkotmánybíróságára vonatkozó türvény javaslatát, amely a bírósági eljárás módját és végleges, végrehajtandó és általános érvényű, a bírák többségi szavazat alapján hozott döntéseinek joghatályát szabályozza. Dusan Petrovic izazságügyi miniszter a képviselőkhöz szólva kiemelte, a javaslatot beterjesztőjét az a szándék vezérelte, hogy szabályozza azoknak a személyeknek az igen érzékeny helyzetét, akik bizonyos tevékenységet látnak el az államapparátusban, s akiknek tisztésük lejártát követő helyzetét meg kell határozni. A Tisztelt Ház a héten befejezte a menedékjogró szóló törvény módosítási javaslatairól folytatott vitát is, amelyről a képviselők a szavazásra előiréányzott napon fognak szavazni. A menedékjogról szóló törvény elfogadása egyik előfeltétele Szerbia uniós csatlakozásának, valamint a schengeni fehér listára való kerülésének. A törvény előirányozza, hogy a belügyminisztérium keretében menedékjog-ügyi hivatalt, valamint  a szerb kormány keretében működő, menedékjog megítésére illetékes bizottságot kell kialakítani, emellett pedig a Menekültügyi Főbiztosság keretében meneddékjogi központ kialakítást látja elő.

 
Djelic: Szerbiának fel kell készülnie a legsötétebb forgatókönyvre Nyomtatás
23. 11. 2.007.          17,55

Bozidar Djelic, szerb kormányalelnök kijelentette: Szerbia továbbra is a kompromisszumos megoldást sürgeti Kosovo jogállására, de mint felelős országnak, fel kell mérnie minden lehetőséget, ezért követeli a kormány valamennyi minisztériumától azt, hogy készítsen akciótervet, ha kikiálltják Kosovo egyoldalú önálóságát. Fel kell készülnönk a legsötétebb forgatókönyvre is – mondta Djelic újságíróknak a Szerbiai Képviselőházban. Hozzátette: a kormány mindent megtesz, hogy semmilyen rossz forgatókönyvre ne kerüljön sor, de készen kell állnia minden eshetőségre.
 
Kostunica az EU nagyköveteivel Nyomtatás

23. 11. 2.007.       17,45

Vojislav Kostunica, szerb kormányfő, ma megbeszélést folytatott a Szerbiában akreditált Európai Únió országainak a nagyköveteivel, akiknek kifejezte elvárását, hogy az Únió támogatja majd a kompromisszumos megoldást Kosovo jogállására, az ENSZ-Alapokmány, a szerb alkotmány, és a nemzetközi jog tiszteletbentartását. Kostunica elmondta, hogy országa számára most a szuverenitás és a területi integritás megőrzése a legfontosabb, illetve a nemeztközileg elismert államhatárok sérthetelensége. Aláhúzta, hogy a belgrádi tárgyalói csoport tényekkel bizonyította, hogy a lényegi autonómia a legjobb megoldás, amely működőképes és fenntartható, melyet Hong Kong és az Oland-szigetek példája is bizonyít. Szerbia továbbra is követeli majd a Dejtoni-megállapodás és a rezolúció 1.244-es szakaszának a maradéktalan alkalmazását.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 64 - 72 / 226