Brammertz későbbre halasztja Belgrád Hágával való együttműködésének értékelését Nyomtatás

24.04.2008.

Serge Brammertz hágai főügyész közölte, néhány héttel elhalasztja Szerbia hágai törvényszékkel való együttműködésére vonatkozó jelentése kidolgozását. Múlt heti belgrádi látogatását kommentálva Brammertz főügyész a Le Monde francia lapnak nyilatkozva elmondta, a szerb hatalom képviselői nyíltan bevallották, hogy a jelenlegi szerbiai politikai helyzetben számukra nem prioritás a törvényszék által keresett, még szökésben levő gyanúsítottak felkutatása. A főügyész kiemelte, a törvényszék követelni fogja a nemzetközi közösségtől, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel gyakoroljon nyomást azokra, akik hozzájárulhatnak a törvényszék mandátumának teljesítéséhez. Serge Brammertz elmondta továbbá, hogy Belgrád a Törvényszékhez ez ideig nem nyújtott be hivatalos keresetet a szerb és más nemzetiségű foglyok szerveivel való kereskedelemmel kapcsolatos vizsgálat megindítására.
Emlékeztetőül hozzáfűzzük, hogy Carla del Ponte előző főügyész Vadászat c. könyve szerint,  a szervkereskedelemhez köze volt a koszovói albánok legrangosabb képviselőinek, többek között Hashim Thacinak is.

 
Freed: Az ENSZ és az EU szavatolja Koszovó stabilitását Nyomtatás

24.04.2008.

Daniel Freed, Európa és Eurázsia területére illetékes amerikai helyettes államtitkár ma kijelentette, hogy a NATO folytatja koszovói misszióját, hiszen az kulcsfontosságú nemcsak a Szövetség, hanem az ENSZ és az Európai Unió szempontjából is. Freed úr az Amerikai Kongresszus Képviselőháza Európa kérdésével foglalkozó albizottságán folytatott vita során kiemelte, a KFOR folytatni szándékozik koszovói misszióját.

 
Az igazságügyi dolgozók tovább tiltakoznak Kosovska Mitrovicán Nyomtatás

24.04.2008.

A szerb nemzetiségű igazságügyi dolgozók ma reggel is folytatták tiltakozásukat a Kosovska Mitrovica északi részén levő körzeti és községi törvényszék épülete előtt. Azt követelik, hogy visszatérhessenek azokba az irodákba, amelyekből, 1999-ben, az UMNIK és a KFOR Koszovóba érkezését követően kitiltották őket. Milan  Bigović körzeti ügyész szerint a tiltakozás, az ünnepre való tekintettel, szünetel, folytatására április 29-én, kedden, kerül sor. A mai tiltakozó gyűlés békésen zajlott. A törvényszék bejáratát továbbra is szögesdrót védi, az épületet pedig a KFOR kötelékébe tartozó erők biztosítják.

 
A KFOR-nak és a KRSZ-nek nincsnek tervei a május 11-ei választások idejére Nyomtatás

23. april 2008. 20:40    

A KFOR és a Koszovói Rendőri Szolgálat közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozza, hogy nem dolgoz ki külön tervet a közbiztonság megőrzésére május 11-ére, a szerbiai parlamenti és helyhatósági választások megtartásának idejére. A KFOR szóvivője szerint a nemzetközi erők minden pillanatban készen állnak a biztonság szavatolására. Veton Eljshani, a KRSZ szóvivője pedig úgy nyilatkozott, hogy a rendőrség eddig sohasem foglalkozott a szerb választások koszovói biztosításával, ám, ha a választásokra május 11-én sor kerül, mint minden nap, minden szükséges intézkedést meg fog tenni annak érdekében, hogy ne kerüljön sor a közrend és béke megbontására.   

 
SAJTÓSZEMLE Nyomtatás

23.04.2008.

A napilapok a pártok választási kampányáról számolnak be, valamint Danuta Huabnernek, az Európai Bizottság regionális fejlesztési biztosának tegnapi belgrádi és mai kragujevaci látogatásával foglalkoznak behatóbban. Jelica Tapušković sajtószemléje következik.

Az Európai Bizottságban, valamint az Európai Unió szaktestületeiben azoknak az intézkedéseknek a kidolgozásán tevékenykednek, amelyek mentesítenék Szerbia lakosait a vízumkötelezettség alól. A BLIC értesülései szerint, az Unió  szlovén elnöklője és az Európai Bizottság úgy véli, hogy az intézkedéstervezetnek három hónap alatt el kellene készülnie. A vízummentesítés egyik fő feltétele az, hogy országunk megkezdje a biometrikus útlevelek kiadását.
Velimir Ilić infrastruktúra-fejlesztési miniszter úgy nyilatkozott, lehetséges, hogy Vojislav Koštunica kormányfő, a kormány következő ülésén visszavonja Boľidar Đelić kormányfő-helyettestől azt a meghatalmazást, amellyel az uniós közeledési és csatlakozási megállapodás aláírására ruházta fel. Ilić miniszter a VECERNJE NOVOSTI lapnak nyilatkozva elmondta, erre azért lenne szükség, mivel időközben megváltoztak a körülmények, a kormányról szóló törvény pedig lehetővé tesz ilyen lépést.
Tanja Miščević, az Európai Integrációs Iroda igazgatónője, úgy véli, hogy Boris Tadić köztársasági elnöknek, a Bécsi Egyezmény alapján, joga van az uniós közeledési és csatlakozási megállapodás aláírására. Hangsúlyozta ezenkívül, hogy a szerződés aláírására való felkérés bizonyosan megtörténik, mivel mindent, amit parafáltak, alá is kell írni. Azt azonban nem tudta megmondani, mikorra várható a felkérés, mivel az nagyban függ a hágai törvényszék Szerbia együttműködését értékelő véleményezésétől.
Nebojša Lemajić, a Transnafta Közvállalat igazgatója a DANAS lapnak nyilatkozva megerősítette, hogy Bukarestben kedden aláírásra került annak közös romániai, horvátországi és szerbiai vállalatnak az alapítására vonatkozó megállapodás, amely a páneurópai kőolajvezeték fejlesztési tervét fogja kidolgozni. A cég székhelye Londonban lesz. A vezeték a kőolajat a fekete-tengeren, Románián, Szerbián, Horvátországon és Szlovénián át az olaszországi Trieszt kikötőbe juttatná el, innen, Ausztrián keresztül jutna el a kőolaj a többi európai országba.
A lapok természetesen hírt adnak azokról a rendezvényekről is, amelyekre a Könyv Napja alkalmából kerül sor Belgrádban.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 64 - 72 / 299