72 ÉVE ÖNÖKKEL
23. 11. 2.007. 16,20
A macedón rendőrség, Tetovó közelében, néhány bunkerban, nagymennyiségű fegyvert talált – jelentik a szkópjei médiák. Prsce falu közelében fedték fel a legtöbb fegyvert, ahol néhány héttel ezelőtt megölték Dzsavit Morinát, a Kosovói Felszabadítási Hadsereg egykori parancsnokát, aki ez év augusztusában, megszökött a Kosovón lévő ’Dubrava’ börtönből. Ezen a térségen, két héttel ezelőtt, a macedón rendőrség akciót hajtott végre felfegyverzett albán csoportok ellen, melyben megölték Ramadan Sitit, aki úgyszintén megszökött a ’Dubrava’ börtönből, míg Ljirim Jakupinak sikerült megmenekülnie.
23. 11. 2.007. 15,55
Boris Tadic, szerb elnök kijelentette, hogy Belgrád javaslata Kosovo jogállására azt jelenti, hogy a lényegi autonómia modelljét fagyasszák be 20 évre, azzal a lehetőséggel, hogy ha ez a határidő lejár, akkor az a fél, amely elégedetlen ezzel a megoldással, a nemzetközi közvetítők segítségével más megoldást kereshet. Mi a lényegi autonómia modelljéből indulunk ki, s új ötletekkel is előállunk, amely Belgrád javaslatának a keretében van, s egy-két lépés előrehaladást jelent – mondta Tadic, a FoNet hírügynökségnek. Hozzátette, hogy Belgrád mindent elkövet annak érdekében, hogy megleljük a kompromisszumos megoldást. A szerb elnök megismételte, hogy Szerbia védi legitim érdekeit, nem eggyezik bele az államhatárok megváltoztatásába, s szuverenitásának elveszítésébe Kosovo felett. Nem fogad el semmilyen megoldást, amely a tartomány önálóságához vezetne. Amennyiben egyoldalú lépésekhez folyamodnak, Szerbia felhasznál minden jogi és politikai eszközt arra, hogy megváltoztassa ezt az egyoldalú döntést – mondta.
23. 11. 2.007. 15,25
Az athéni hatalom határozottan ellenzi az egyoldalú megoldásokat Kosovo és Metohia jogállását illetően, mert az ilyen lépések veszélyeztetnék a biztonságot a Balkánon és Európában – jelentette ki Dora Bakojani, Görögország diplomáciai vezetője. Elmondta, hogy Kosovo nemzetközi probléma, amely nemzetközi megoldást követel. Kosovo stabilitása, amely Európa szívében van, mindannyiunkat érint – mondta a görög külügyminiszter a ’Frans Press’ hírügynökségnek, s arra emlékeztetett, hogy országa, az európai Únión belül, Spanyolországgal, Ciprussal, Szlovákiával és Romániával ellenzi leginkább Kosovo és Metohia önálóságának egyoldalú elismerését.