72 ÉVE ÖNÖKKEL
23. april 2008. 19:02
Jean-Marie Guéhenno, az ENSZ békefenntartó misszióinak vezetője, a hónap végén Belgrádba és Prištinába látogat, ahol a koszovói helyzet alakulásáról, valamint az UMNIK sorsáról fog tárgyalni annak fényében, hogy Priština kihirdette Szerbiától való egyoldalú elszakadását, erősítették meg a Tanjug Hírügynökségnek az ENSZ New York-i székházában. Guéhenno úr Belgrádba érkezésének pontos dátumát még nem rögzítették, az ENSZ-békefenntartó misszióival foglalkozó főosztály illetékesei állítása szerint azonban, két hét múlva kezdi meg a belgrádi és a pristinai hatalommal való megbeszéléseit. Jean-Marie Guéhenno nem fog találkozni Boris Tadić köztársasági elnökkel, aki az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfői ülését követően kijelentette, hogy nincs szándékában tárgyalni vele. Guéhenno úr, akinek mandátuma júniusban jár le, az első magas rangú ENSZ-tisztségviselő, aki Koszovó függetlenségének egyoldalú kihirdetését követően Szerbiába látogat.
Vojislav Koštunica szerb kormányfő ismételten hangsúlyozta, hogy Szerbia, az uniós közeledési és csatlakozási megállapodás aláírásával, elismerné Koszovó függetlenségét. Leszögezte továbbá, hogy az említett dokumentum különben is tárgytalan, ha nem tartalmazza annak meghatározását, melyik határt tekinti államhatárnak. Koštunica kormányfő a Studio B tévécsatorna műsorának vendégeként kijelentette, hogy nem vitatható az európai integráció iránti elkötelezettsége, ám nem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy az Európai Unió 17 tagállama elismerte Koszovó egyoldalúan kihirdetett függetlenségét. Arra a tolmácsolásra reagálva, hogy a megállapodás 135. cikkelye szavatolja Szerbia területi épségét, Vojislav Koštunica megjegyezte, hogy az a 17 uniós ország, amely elismerte Koszovó függetlenségét, saját maga nyilvánította semmissé a fenti megállapodás alatti aláírását és semmisítette meg az említett 135-ös számú cikkelyt.
Ma kilenc éve, hogy NATO-találat érte a Szerb Rádió és Televízió belgrádi épületét. Akkor, hajnali két óra 6 perckor, a médiaház tizenhat munkatársa vesztette életét. Hozzátartozóik, munkatársaik, barátaik ma is, mint minden évben, éjfél után 2 óra 6 perckor összegyűltek a fővárosi Tašmajdan parkban állított, MIÉRT? feliratú emlékmű előtt, hogy emlékükre gyertyát gyújtsanak és elhelyezzék a kegyelet virágait.
Az Egyesült Államok ellenzi a május 11-ére meghirdetett szerbiai helyhatósági választások koszovóbeli megtartását, nyilatkozta Thom Casey, a State Department szóvivője. Elvárjuk, hogy a szerb kormány Szerbia Koszovón kívüli területére korlátozza választási tevékenységét, mivel úgy véljük, hogy a tartomány területén a választások kiírására és megszervezésére a koszovói hatalom illetékes, jelentette ki Casey szóvivő szokásos sajtótájékoztatóján.A Köztársasági Választási Bizottság döntése értelmében, Koszovó területén május 11-én, a parlamenti képviselők és a helyi tanácsnokok választására 279 szavazóhely nyílik.
22.04.08.
Boris Tadić köztársasági elnök New York-ban, az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén azt hangsúlyozta, hogy Koszovó kérdését vissza kell helyezni a nemzetközi jog korlátai közé. A mai sajtó közzéteszi továbbá, hogy Tadić elnök felhívta mindazokat az országokat, amelyek elismerték Koszovó függetlenségét, hogy vizsgálják felül döntésüket, azokat pedig, amelyek ez ideig nem ismerték el Koszovót, arra szólította fel, hogy ne ismerjék el. Habár a Biztonsági Tanács ülése zárt ajtók mögött zajlott, annyi bizonyos, hogy még egyszer felszínre kerültek azok az államok közötti ellentétek, amelyek Koszovó jogállásával kapcsolatosak. Mirjana Nikolić sajtószemléjét adjuk közre.A Politika, a Biztonsági Tanács ülését taglaló íráson kívül Olli Rehn uniós bővítési biztos nyilatkozatát is címoldalon hozza. eszerint az Európai Unión belül nincs egyetértés a Szerbiával aláírandó uniós közeledési és csatlakozási megállapodással kapcsolatban. Rehn biztos úgy véli, hogy országunk számára igen fontos lenne, ha a megállapodás aláírására még a május 11-ei választásokat megelőzően sor kerülne, az aláírás feltétele azonban továbbra is a hágai törvényszékkel való teljes együttműködés. A BLIC lapban a nap témája az, hogy ki kivel alkot koalíciót a választásokat követően. Alig három héttel a voksolás előtt a két legerősebb párt, a Demokrata Párt és a Szerb Radikális Párt, esélyei egyenlőnek mutatkoznak. Eléggé nagy azonban azok száma, 16%, akik még nem döntötték el, kire szavaznak. Az egymás elleni vádaskodás pedig olyan méreteket öltött, hogy gyakorlatilag lehetetlen megmondani, milyen választások utáni koalícióra lehet számítani, valamint, hogy ki kaphat kormányalakítási megbízást.A DANAS napilap, a Föld Napja alkalmából interjút közöl Saša Dragin környezetvédelmi miniszterrel, aki a szennyezőkkel szembeni határozott fellépésért száll síkra. Reményét fejezte ki továbbá, hogy az új kormány prioritásai között a környezetvédelmi törvény meghozatala is helyet fog kapni.A belgrádi EUROSONG Fesztiválon részt vevő országok küldöttségei már május 11-én megérkeznek a fővárosba, ez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy a rendezvény előkészületei már csaknem befejeződtek, írja a VEČERNJE NOVOSTI. A dalfesztiválnak köszönhetően, amelyről 2 500 újságíró fog helyszínről tudósítani, csaknem 18 000 vendég látogat Belgrádba Európából és a világ más tájairól. A lap megemlíti, hogy a fesztivál záró estjének vendége lesz Goran Bregović Európa-szerte ismert és kedvelt művész, valamint zenekara.