72 ÉVE ÖNÖKKEL
23. 5. 2.008. 16,50
Aleksandar Ivanko, a Polgári Misszió sajtószóvivője kijelentette: Még nem tudni, mikor és hogyan változik meg a Polgári Misszió tevékenysége Kosovo és Metohián. Ivanko hozzátette, hogy ez az ENSZ határozatától függ. ’Most a rezolúció 1.244-es szakasza értelmében dolgozunk, de világos számunkra az, hogy június 15-től, amikor életbe lép az új kosovói alkotmány, megváltozik a mi helyzetünk is a terepen’ – mondta Ivanko. Hozzátette, hogy a konzultációk a Polgári Misszió jövőbeni munkájáról folyamatban vannak, s amint befeződnek, megérkezik New Yorkból a végleges utasítás.
23. 5. 2.005. 16,25
A görög külügyminisztérium megerősítette, hogy Dora Bakojani, diplomáciai vezető, ezen a héten, Bulgáriában, a térség országainak eggyüttműködéséről szóló csúcsértekezleten, megbeszélést folytatott Szkender Hiszeni, kosovói külügyminiszterrel, akivel ismertette Görögország álláspontját a kosovói helyzetről. ’Ettől eltekintve, nincs semmilyen változás Athén kosovói politikáját illetően’ – jelentette ki Jorgos Kumucakos, a görög külügyminisztérium képviselője. Arra a kérdésre, miért nem közölték korábban azt, hogy találkozott Bakojani és Hiszeni, azt válaszolta, hogy a nemformális találkozások gyakoriak a nemzetközi értekezleteken, melyekről nem adnak ki minden alkalommal közleményt. Kumucakos pontosított: A találkozóra Hiszeni kezdeményezésére került sor, aki a Polgári Misszió küldöttségének tagjaként jött Bulgáriába. Megismételte, hogy Görögország a kosovói kérdésben akkor hoz végleges döntést, amikor figyelembe vesz minden tényezőt s az új körülményeket, melyek kihatással vannak a térség biztonságára. A legnagyobb görög ellenzéki párt, a ’Paszok’, előzőleg közölte, hogy Bakojani Bulgáriában titokban megbeszélést folytatott Hiszenivel, s felszóllította a görög kormányt arra, hogy ne ismerje el Kosovo és Metohia önálóságát.
23. 5. 2.008. 16,10
Az Európai Únió Miniszter-tanácsa hétfőn, Brüsszelben, megvitatja az EULEX küldetés kosovói elhelyezése körüli problémákat, valamint a szerbiai helyzetet, a május 11-ikén megtartott parlamenti választások tükrében. A tanács, várhatólag, határozatot fogad el, melyben kifejezi elégedettségét a szerbiai szabad és demokratikus választások lebonyolítása miatt, valamint megdícséri az európai beállítottságú politikusok erőfeszítéseit – közölte az Európai Únió szlovén elnöksége. Valószínűleg, a miniszterek megismétlik április 29-ikén, Luxemburgban hozott határozatukat, amikor aláírták Szerbiával a Stabilizációról és Társulásról szóló megállapodást, valamint szó lesz Szerbia gyorsabb európai integrációjáról is. Amikor az EULEX-ről van szó, róla megoszlanak a vélemények a terepen de nemzetközi szinten is, s ez megggátolja a küldetés gyorsabb munkáját – ismerte be az Únió szlovén elnöksége.
23. 5. 2.008. 15,50
’Szerbia jó házigazdának bizonyul az idei ’Euroszong’-on, s ez a rendezvény nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy reklámozza turizmusát Európában és a világon eggyaránt’- ez azon külföldi újságírók közös véleménye, akik az ’Európa dala’ elnevezésű rendezvényről tudósítanak. Stefanos Oden, a ciprusi rádió újságírója, aki az elmult években rendszeresen tudósított az ’Euroszongról’, jelentésében azt írta, hogy Szerbia kitűnő házigazda, az újságírók pedig rendkívül elégedettek a ’Pressz-központ’ munkájával, amely a verseny történelmében a legnagyobb. Eran Farbstejn, izraeli tudósító úgy véli, hogy Belgrád modern város, melynek bemutatásához, akárcsak egész Szerbia megismertetéséhez, nagyban hozzájárul az ’Európa-dala’ táncdalfesztivál.
23. 5. 2.008. 15,05
Tegnap este, a belgrádi ’Arénában’, megtartották az idei ’Európa dala’ elnevezésű táncdalfesztivál második elődöntőjét. 19 ország versenyzője közül 10 jutott tovább. A közönség és a zsűri szavazata alapján döntős lett Ukrajna, Horvátország, Albánia, Izland, Grúzia, Dánia, Svédország, Lettország, Törökország és Portugália képviselője. A két nappal korábban megtartott első elődöntőből Görögország, Románia, Bosznia-Hercegovina, Finnország, Oroszország, Izrael, Azerbajzsán, Örményország, Lengyelország és Norvégia versenyzője jutott tovább. Az este a versenyrész után, a szavazás kezdetét, Lys Assia, az ’Európa dala’ fesztivál első győztese jelentette be. Május 24-ikén, a döntőben, a szavazás kezdetét Marija Seriforvic, tavalyi győztes jelenti majd be. Egyébként, a dötőben 25 szerzeményt adnak elő, közöttük láthatjuk Jelena Tomasevic szerb énekesőt is, ’Oro’ című számával.