72 ÉVE ÖNÖKKEL
23.07.2008. Az új szerb kormány hatékony intézkedések bevezetését tervezi az eddigi mintegy 600 ezer munkanélküli számának csökkentésére. Annak ellenére, hogy számuk az utóbb évben 3,5 százalékkal csökkent, a munkaképes lakosság 18 százaléka még mindig munkanélküli, ez pedig nagyon sok, nyilatkozta Vladimir Ilić, a gazdasági és térségfejlesztési minisztérium foglalkoztatás-ügyi szakosztályának államtitkára. Jelena Milenković írását adjuk közre.
A köztársasági foglalkoztatási szolgálat adatai szerint, az aktívan munkát keresőknek egy harmada képesítés nélküli, ezért igen kevés a remény foglalkoztatásukra. A kormány ezért olyan intézkedés bevezetését tervezi, amely lehetővé tenné mintegy húszezer személy közmunka végzésére való alkalmazását, hangsúlyozza Ilić államtitkár. A rendelkezésre álló adatok szerint Szerbiában csaknem 2,5 millió foglalkoztatott van, közülük 1,5 millió bérért dolgozik, mintegy 500 ezren saját tevékenységet folytatnak, továbbá ugyanennyien tevékenykednek a mezőgazdaságban. Ez nem is számít rossz eredménynek, ha figyelembe vesszük, hogy a fejlett európai államokban a mezőgazdaság és a vállalkozások szférájában a munkaképes lakosság 7 százaléka tevékenykedik. Nálunk tehát ennél háromszor többen. A kormány kulcsfontosságú intézkedései között tervezik az új munkahelyek nyitására szolgáló vállalkozói támogatás folyósítását, továbbá a közvetlen külföldi tőke bevonását, annak érdekében, hogy 2012-ig a munkanélküliek száma csökkenhessen, hangsúlyozza Ilić államtitkár. A nagyobb foglalkoztatottság alapfeltétele a társadalmi össztermék legalább évi 7 százalékos növekedése, azzal, hogy ehhez évente 5-8 milliárd eurós közvetlen külföldi beruházás is szükséges. A gazdaság fent említett módon való fejlesztésével 2012. végére a munkanélküliek százalékaránya 12-re csökkenhetne. A cél, hogy a munkanélküliek száma a mostani 600 ezerről mintegy 150 ezerre csökkenjen, szögezte le Vladimir Ilić.
23.07.2008.A belgrádi sajtó címoldalon, sőt több belső oldalon is foglalkozik Radovan Karadľićnak, a legkeresettebb hágai szökevénynek őrizetbe vételével és furcsa történetével. Nem hagyja azonban figyelmen kívül az uniós miniszterek tegnapi találkozóján született záró határozatokat sem, mivel azok közvetlen következményét képezik a fent említett őrizetbe vételnek. Sajtószemlénk következik.
Az Európai Unió Minisztertanácsa üdvözölte Radovan Karadľić elfogását, úgy értékelve, hogy ez fontos szakasza Szerbia és az Unió egymáshoz való közeledésének. Olli Rehn uniós bővítési biztos kiemelte, hogy érvénybe kell léptetni az Unió és Szerbia közötti átmeneti kereskedelmi megállapodást, mivel a hétfői őrizetbe vétel fordulópontot jelent a szerb kormány hágai törvényszékkel való teljes együttműködésre vonatkozó tevékenységében. A keddi brüsszeli ülésről gratuláció érkezett, ám nem maradt el a figyelmeztetés sem, hogy még egy feltétel létezik, Ratko Mladić tábornok. Brüsszel a többi hágai szökevény elfogására buzdítja Belgrádot. Az ülés záró határozata leszögezi, hogy Radovan Karadľić elfogása azt mutatja, az új kormány feltett szándéka, hogy hozzájáruljon a térség békéjének és stabilitásának kialakításához. Emlékeztet továbbá az Európai Unió tanácsa június 19-én és 20-án hozott luxembourgi határozataira, amelyek szerint Szerbia felgyorsíthatja az integráció és a tagjelölti státusz eléréséhez vezető utat, mihelyt eleget tesz a szükséges feltételeknek. A tanács továbbá azt az ajánlást tette Szerbiának, hogy ápolja a jószomszédi kapcsolatokat, továbbá, hogy összpontosítson az ún. ütemterv alkalmazására, amely országunkat a vízummentesség felé viszi, írja a VEČERNJE NOVOSTI.Radovan Karadľić hágai szökevényt hétfőn este fogták el Belgrád közelében. Tizenhárom évi rejtőzködése során, Dragan David Dabić álnév alatt, alternatív gyógyászattal foglalkozott, orvosi magánrendelőben bioenergiával gyógyított, teszi közzé a DANAS lap. Albérleti lakása Új-Belgrádban volt, állítja a lap forrása. Karadľić sok időt töltött a lakás közelében levő kávéházban, amelynek falait Ratko Mladić és Radovan Karadľić képei díszítik. Néha az ott levő társasággal guszla-kísérettel saját magáról szóló dalokat énekelt. A közzétett fényképek alapján elmondható, hogy Radovan Karadľić személyleírása teljesen megváltozott, hosszú ősz haja és szakálla van, szemüveget visel és az Egészséges Életvitel c. folyóiratban bioenergiával foglalkozó cikkeket jelentetett meg. Saját világhálós honlappal rendelkezett, amelyen tanácsadással foglalkozott, továbbá e-mail címe is volt, sőt az alternatív gyógymódról szóló előadásokat is tartott. A lap közzé teszi Nikola Tomić újságíró Nyilvános és titkos hálózatok c. írását is, amelyben a szerző azt állítja, kevéssé hihető, hogy Radovan Karadľić 1996-tól a szerb fővárosban tartózkodott, még kevésbé hihető az, hogy mind ez idő alatt látnoki és homeopata tevékenységből tartotta fenn magát. Madeleine Albrightnak és Richard Holbooknak Karadľić azon döntésében játszott szerepére, hogy 1996-ban kilépjen a politikai életből, továbbá az általuk nyújtott garanciákra, még nem derül fény. Tény, hogy a Nyugat néhány évvel ezelőtt még kisujját sem mozdította, azután pedig a Szerbiára gyakorolt nyomásra összpontosított inkább, mint az operatív tevékenységre, emlékeztet a DANAS újságírója.
2008-07-23
Boris Tadić szerb köztársasági elnök ma fogadta Markos Kyprianou ciprusi külügyminisztert. A belgrádi eszmecsere során megerősítést nyert a két ország közös álláspontja, miszerint az EULEX-misszió koszovói tevékenységéről, Szerbia területi épségének és szuverenitásának tiszteletben tartásával, Belgráddal kell megállapodásra jutni, továbbá a döntésnek megerősítést kell nyernie az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Tadić elnök a koszovói nemzetközi jelenlét átalakítására irányuló ENSZ-szel való párbeszéd mellett szállt síkra, tette közzé az elnöki kabinet sajtószolgálata. A közlemény hangsúlyozza, Szerbia szándéka, hogy az ENSZ intézményei keretében, kikérje a Nemzetközi Igazságügyi Bíróság véleményezését Koszovó függetlenségének törvényességéről, hangsúlyozva, hogy ez világos útmutatást adna minden ország számára, amely még nem tudja hogyan döntsön, ám azon államoknak is, amelyek már elismerték a törvénytelen függetlenséget. Tadić elnök köszönetét fejezte ki Ciprusnak a nemzetközi jog tiszteletben tartása, különösen pedig a Szerbiának, területi épsége és szuverenitása megőrzéséért folytatott küzdeleméhez nyújtott támogatásáért, továbbá az ország európai integrációjának támogatásáért is. Szerbia elnöke továbbá úgy értékelte, hogy Radovan Karadľić hágai gyanúsított elfogása a belgrádi hatalom azon törekvését tükrözi, hogy tiszteletben tartsa a nemzetközi jogot és Szerbia törvényeit, továbbá alátámasztja a tényt, hogy a volt Jugoszlávia területén elkövetett bűntettekben meg kell állapítani az egyének felelősségét. A hágai törvényszéknek elfogulatlanul kell ítélkeznie a háborús bűntetteket elkövetők felett, nemzeti és vallási hovatartozásukra való tekintet nélkül, zárul az elnöki közlemény.