72 ÉVE ÖNÖKKEL
20.12.2007.
Oliver Dulić, a szerb képviselőház elnöke, 2008. január 20-ára kiírta az elnöki választásokat. A Köztársasági Választási Bizottságnak eddig Tomislav Nikolić, a Szerb Radikális Párt és Čedomir Jovanović, a Liberál-demokrata Párt elnökjelöltje nyújtotta be jelölését. Djuro Malobabic írása következik.
A Köztársasági Választási Bizottság megerősítette Tomislav Nikolić jelölését, amelyet a választók 13 083 aláírással támogattak, valamint Čedomir Jovanović jelölését is, amelyhez a szavazók 10 619 aláírását mellékelték. A Demokrata Párt bejelentette, pénteken fogja benyújtani a párt vezetőjének, Boris Tadićnak jelölési dokumentumát. A politikai pártok előzetesen bejelentették, hogy a három magyar nemzeti párt, valamint a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökjelöltje Pásztor István lesz, a Szerbiai Szocialista Párté pedig Milutin Mrkonjić.
Tomislav Nikolić a szerb képviselőházban újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a kampányt december 24-én kezdi meg szülővárosában, Kragujevacon, befejezni pedig Koszovón fogja. A Teljes szívvel! jelszót választotta kamányához, magyarázta a radikális vezető, mivel ez személyes jelszava is, és mert valóban teljes szívvel kívánja, hogy Szerbia polgárainak sorsa jobbra forduljon.
Szerbiának nem szabad a háborús bűnösök, maffiások és a múlt személyiségei menedékének lennie, azoké, akik tönkreteszik életünket, nyilatkozta Čedomir Jovanović, az LDP vezetője, hangsúlyozva, hogy az országnak a benne élő legszorgalmasabb, legokosabb és legtehetségesebb polgárok arculatát kell viselnie. Az LDP hatalmas derűlátással néz a választások elé, valamint azzal az ambícióval, hogy a legnehezebb kérdések megoldásában politikai fordulatot idézzen elő.
Oliver Dulić házelnök, a Demokrata Párt tagja, azon várakozásának adott hangot, hogy Vojislav Koštunica Szerbiai Demokrata Pártja is támogatni fogja Boris Tadićot a kormánykoalíció egységes jelöltjeként. Koštunica pártjából azonnal a választások kiírását követően közölték, hogy a párt elnökválasztással kapcsolatos álláspontját december 19-e, a Biztonsági Tanács Koszovó kérdését tárgyaló ülését követően fogják meghatározni. Az SZDP rámutatott továbbá, hogy az elnöki választások elsietett kiírásával a koalíciós partner megszegte az előzetes megállapodást. Oliver Dulić, a B 92 tévécsatorna vendégeként kijelentette, lehetőség lesz a megállapodásra, valamint a kormánykoalíció pártjainak találkozójára is, amely során egységes álláspontot alakíthatnak ki azokról a lépésekről, amelyeket Koszovó, az európai integrációk és a gazdasági reformok kérdésében kell tenni.