LAPSZEMLE Nyomtatás

23.01.2008.

A belgrádi napilapok beszámolnak az Oroszországgal kötendő enegretikai megállapodásról, melyet pénteken, Moszkvában írnak majd alá. Szólnak a két elnökjelölt: Boris Tadic és Tomislav Nikolic esélyeiről a második körben, s beszámolnak egy szomorú hírről is, arról, hogy Milenko Zablacanski, ismert belgrádi színész, tegnap, súlyos közlekedési szerencsétlenség, valamint több napig tartó élethalál harc után, meghalt a kórházban. A mai sajtószemlét Jelica Tapuskovic állította össze.
A soronkövetkező elnökválasztások második körében, sem a Szerb Radikális Párt, sem pedig a Demokrata Párt, nem folytat majd ’piszkos’ hadjáratot. Milorad Mircic, a radikálisok tisztségviselője elmondta, hogy semmit sem változtatnak majd, csak egy kicsit megerősítik a jelszót, amely így hangzik: ’Szerbia teljes szívvel’. A ’Novosti újság arról számol be, hogy a demokraták megváltoztatták jelszavukat, amely most így szól: ’Hódítsuk meg eggyütt Európát’.
Oliver Dulic, a Szerbiai Képviselőház elnöke, a ’Danas’ napilapnak kijelentette, hogy a szerb polgárok választóút előtt állnak: Vagy az európai jövőt választják, vagy pedig visszatérnek a ’sötét kilencvenes évekre’. Tekintettel arra, hogy a kormány az Európához való közeledésen dolgozik, Kostunica kormányfő, szinte biztos, hogy Boris Tadicot támogatja majd a második körben. Dulic elmondta, hogy a szerb parlamentnek, a közeljövőben, két nemzetközi megállapodást kell ratifikálnia: Szerbia és Oroszország eggyüttműködést az enrgetika terén, valamint a Stabilizációról és Társulásról szóló megállapodást.
Dragan Djilas, Nemzeti Befektetési Tervekkel megbízott miniszter, a ’Politika’ napilapnak elmondta, hogy a kormány írásos garanciát kapott arról, hogy Szerbián keresztül a fő gázvezeték halad majd, s biztos lesz Szebia polgárainak gázzal való ellátása. Ezáltal sok pénzt meg lehet takarítani, mert a mazuttal való fűtés jóval drágább, ezenkívül, Szerbia, tranzit címén, kb. 200 millió eurót gombol be évente. A megállapodás azonnal életbe lép, miután azt ratifikálja a szerb parlament, azonban nem tudni mikor fogják realizálni, mert a gázvezetéknek először Bulgáriához kell érnie, s csak ezután Szerbiához.
Slaven Zivic, a ’Knjaz Milos’ vezérigazgatója, a ’Blic’ belgrádi napilapnak elmondta, hogy három nagy társaság érdekelt e munkaszervezet megvételében. Szerinte, az új tulajdonosnak, több mint 100 millió eurót kellene fizetnie, mert ezzel nemcsak a brendet fizetné, hanem a technológiát és a piacot is. Zivic hozzátette, hogy a ’Knjaz’ működése óta, az elmult év volt a legeredményesebb, valamint, hogy növelték a dolgozók fizetését. A munkaszervzet fő tevékenysége víz pakolása bármilyen formában, az érdekelt társaságok pedig a ’Koka kola’, a ’Pepsi’ és a ’Danon’

 
Médiák a szerb teníszezők sikeréről Nyomtatás
23. 1. 2.008.         17,15

A 2.007-ben tartott Rolan Garos után, másodzsor fordult elő a gren-slem torna történelmében, hogy a szerb teníszezők ilyen kimagasló eredményeket érnek el. Novak Djokovic, Jelena Jankovic és Ana Ivanovic ugyanis, bejutott az ausztráliai nyilt teníszbajnokság elődöntőjébe, aminek a világ hírközlő szervei nagy teret szentelnek. Az olasz ’Gazeto delo Sport’ azt írja, hogy Melbörnben szerbül beszélnek, míg a spanyol ’Marka’ Djokovic vezetékneve elé odateszi azt, hogy ’Nagy’. Az ausztrál médiák szintén nagy terjedelemben számolnak be erről, s kiemelik, hogy az elődöntősöket tekintve, Szerbia a legsikeresebb ország az ausztráliai tornán. A francia sportújság, elemezve a történéseket leszögezi, hogy Djokovic, Rafael Nadal mellet az egyetlen, aki le tudja győzni az első számú játékost, a svájci Rozse Federrert.
 
Jeremic: Franciaország Szerbia gyorsabb európai integrációját sürgeti Nyomtatás
23. 1. 2.008.         17, 00

Franciaország erősen támogatja Szerbia gyorsított európai integrációját, valamint a Stabilizációról és Társulásról szóló megállapodás aláírását január 28-ikán, az Európai Únió külügyminisztereinek az értekezletén – jelentette ki Vuk Jeremic, Szerbia diplomáciai vezetője Párizsban. Francia hivatalbeli kollégájával folytatott megbeszélése után Jeremic elmondta: Lehetséges, hogy ezen a napon mégsem írjuk alá ezt a megállapodást, mert mint mondta, erről még nem jött létre konszenzus az Únióban. Ha ez nem történik meg január 28-ikán, akkor a következő ülésen lesz aláírva ez a megállapodás – mondta. Hozzátette: Amikor Kosovo és Metohiáról van szó, Kusnerrel közölte Szerbia hivatalos álláspontját, hogy nem fogad el semmilyen kierőszakolt megoldást, sem pedig olyat, amely ellentétben van a nemzetközi joggal. Szerbia kész arra, hogy meglelje a kompromisszumos megoldást a jogállásról szóló megbeszélések folytatása során. Szavai szerint, Kusner úgy értékelte, hogy rendkívül fontos megőrizni a térség politikai és biztonsági helyzetét, amely elősegíti Nyugat-Balkán teljes beépülését az Európai Únióba.
 
A KFOR-parancsnok garantálja a biztonságot Nyomtatás
23. 1. 2.008.         16,45

Gzavije Bo de Marnak, a KFOR parancsnoka, az Észak-Kosovóban lévő Zvecanban kijelentette, hogy a nemzetközi katonai küldetés kész arra, hogy minden polgár számára fenntartsa a békét és biztonságot a tartományban. De Marnak, a főleg szerbek lakta városban elmondta, hogy a jogállás meghatározása körüli huza-vonában, nem számít erőszakra Kosovo és Metohián. A nemzetközi erők felkészültek minden lehetőségre, s nem várok semmilyen problémát sem a tartományban, tehát itt, Kosovo északi részében sem – mondta.
 
Basesku: Kosovo jogállásának összhangban kell lennie a nemzetközi joggal Nyomtatás
23. 1. 2.008.         16,30

Románia támogatja Kosovo elfogadható jogállását, amely a Belgrád és Pristina közötti megállapodáson alapul majd – jelentette ki Trajan Basesku, román elnök. A Romániában akreditált nagyköveteknek elmondta, hogy a kosovói státusmegoldásnak összhangban kell lennie a nemzetközi joggal, amely garantálja Szerbia szuverenitását és területi integritását, valamint Szerbia határainak a sérthetetlenségét. Senki sem teheti félre könnyen a nemzetköz jogszabályokat – mondta Basesku, s kiemelte, hogy éppen e jogszabályoknak köszönhetőleg volt Európában békés időszak az elmult évtizedekben. A román elnök leszögezte, hogy országa nem akarja megsérteni e szabályokat, s reméli, hogy a kosovói proglémát megállapodással, konszenzus elérésével határozzák meg, melyet jóváhagy az ENSZ Biztonsági Tanácsa.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 82 - 90 / 305