72 ÉVE ÖNÖKKEL
22. 7. 2.008.
Ivica Dacic, a szerb kormány alelnöke, szerb belügyminiszter kijelentette: Radovan Karadzic letartóztatása a hatalom átadása Szerbiában, s az előző kormány hagyatéka. Zupljanin és Karadzic kiszolgáltatása a hatalom átadásának a része, ezért nem akarom hogy pártom, a Szerbiai Szocialist Párt politikai manipuláció tárgya legyen. Dacic kijelentette, hogy éppen azért, mert Karadzic letartóztatását összekötik a szocialisták belépésével a kormányba, kérni fogja a letartóztatás pontos leírását. Dacic véleménye szerint, fontos az, hogy a hazai közvélemény tudja, mióta volt Karadic a szerbiai titkosszolgálat szeme előtt. A belügyminisztérium egyetelen tagja sem vett rész a hágai vádlott tartózkodási helyének felfedésében, sem pedig letartóztatásában, ezt kizárólag a biztonsági szolgálat tette – mondta. Hozzátette, hogy a rendőrség az elkövetkező napokban arra törekszik, hogy megőrizze a biztonságot, hogy az ország békéje és biztonsága ne kerüljön veszélybe.
Luka Karadzic, Radovan Karadzic fivére kijelentette, hogy ma meglátogatta testvérét, s egy óra hosszáig beszélgetett vele a belgrádi Különleges Bíróság épületében, ahol az éjjel kihallgatták. ’Fivérem él és egészséges, eléggé lesoványodott, de normális. Elmondhatom, hogy tele van optimizmussal.Tudja, hogy mennyire bűnös és mennyire nem’ – mondta Luka Karadzic az újságíróknak. Szavai szerint, Radovan nem ismeri el a hágai törvényszéket, s nem hisz neki. Fedőnév alatt élt és dolgozott. Olyan emberekkel dolgozott, akik nem tudták ki, s ebből a munkából élt – mondta Luka, s hozzátette, hogy fivére nemcsak Belgrádban élt, hanem több helyen Szerbiában valamint Bosznia és Hercegovinában. Milan Dilparic vizsgálóbíró kijelentette, hogy megengedte a családtagoknak azt, hogy meglátogassák a hágai vádlottat.