Harcenko: Pristina gátolta a megbeszéléseket Nyomtatás

30. 11. 2.007.            16,55

A Kosovo jogállásáról szóló megbeszélések sikertelenségének fő oka az, hogy a nemzetközi közösség befolyásos tisztségviselői olyan kijelentéseket tettek, hogy Szerbia déli tartományának az önálósága elkerülhetetlen, amiért az albánok képviselői nem is akartak rugalmassaknak lenni. Ezt Aleksandar Bocan-Harcenko, a közvetítői ’hármas’ orosz tagja jelentette ki. Az albán küldöttség egyszerűen elhatározta, hogy megvárja amit ígértek nekik, és semmilyen kompromisszumos megoldást nem volt hajlandó elfogadni, míg Belgrád megpróbált megállapodásra jutni velük – mondta Harcenko. Hangsúlyozta: Moszkva nem áll el attól az állásfoglalásától, hogy a jogállást a rezolúció 1.244-es szakasza keretében kell meglelni, s hogy a nemzetközi közösségnek nem szabad egyoldalú lépésekhez folyamodnia, mert azok a végsőkig veszélyesek lehetnek. Harcenko, ebben az értelemben, rámutatott arra, hogy a kosovói probléma már megingatta Bosznia és Hercegovina biztonságát is.

 
Jeremic: Szerbia leblokkolta Nyomtatás

30. 11. 2.007.           17,20

Szerbia a madridi EBESZ miniszteri értekezleten leblokkolta a Kosovóról hozandó befejező deklarációt, mert a dokumntumtervezet kimondja, hogy e szervezet küldetését a következő évben is folytatni kell, attól függetlenül, milyen lesz a tartomány jogállása – mondta Vuk Jeremic, Szerbia diplomáciai vezetője. A Tanjug hírügynökségnek kiemelte, hogy Szerbia számára ez teljesen elfogadhatatlan, s hogy a szerb küldöttség azt javasolta, hogy a deklaráció szövegét bővítsék ki, mellyel egyes országok nem értettek eggyet, ezért Madridban nem fogadtak el közös nyilatkozatot Kosovóról. Szavai szerint, a Kosovóhoz való nemzetközi hozzáállás jövőjét csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatával lehet szabályozni.

 
Sheffer: A NÁTO nem fogja megengedni az erőszakot Nyomtatás

30. 11. 2.007.        17,30

Jap de Hop Sheffer, NÁTO-főtitkár, Pristinában kijelentette, hogy a tartomány jogállásának a meghatározása érzékeny szakaszban van, amikor érettségre és mértéktartásra van szükség, valamint, hogy a NÁTO nem engedi meg az erőszakot a tartományban. A katonai tömb továbbra is gondot visel a tartományban élő valamennyi közösség biztonságáról. A NÁTO-főtitkár kiemelte, hogy pillanatnyilag elég nemzetközi békeerő van Kosovón, azonban, ha szükség mutatkozik rá, további katonákat küldenek.

 
Aleksejev: Oroszország a megbeszélések folytatását akarja Nyomtatás
29. 11. 2.007.          16,00

Oroszország úgy véli, hogy fontos folytatni a megbeszéléseket Kosovo jogállásáról – jelentette ki Aleksandar Aleksejev, Oroszország belgrádi nagykövete. Véleménye szerint, december10-ike csak dátum, amikor a közvetítői ’hármas’ jelentésben számol be a megbeszélések eddigi eredményéről az ENSZ-főtitkárnak. Moszkva biztos abban, hogy lehetséges elérni a kompromisszumos megoldást. Megismételte azt, hogy országa hozzáállása elvszerű, s elvetette azt a vádat, hogy Oroszország Európa ellen tevékenykedik Kosovo esetében. ’Mi eggyütt vagyunk Európával, de úgy véljük, hogy a nemzetközi jog tiszteletbentartása Európa érdeke’ – emelte ki a nagykövet. Arra a kérdésre, hogyan fog Oroszország reagálni Kosovo önálóságának egyoldalú kikiálltása esetén, Aleksejev elmondta, hogy Moszkva arra törekszik, hogy ilyesmire ne kerüljön sor, mert az a legrosszabb megoldás.
 
Szerbiának 1 milliárd euró 2.007  2.011- ig Nyomtatás
29. 11. 2.007.        15,50
Bozidar Djelic, a szerb kormány alelnöke és Pjer Mirel, az Európa-bizottság Nyugat-Balkánnal Foglalkozó Igazgatója, Belgrádban megállapodást írtak alá az Európai Únió előalapja eszközésnek a használatáról, mely szerint, Szerbia a 2.007-2.011-ig terjedő időszakra 1 milliárd eurót kapott. A pénzt intézmények építésére, a társadalmi-gazdasági fejlődésre, az európai integráció gyorsabb folyamatára, valamint a térség országainak az eggyüttműködésére fordítja. Djelic kiemelte, hogy ezzel a megállapodással Szerbia az eddigi legnagyobb összeget kapta, s hogy Szerbia társulása az Únióhoz reális. Mirel hangsúlyozta, hogy az Európai Únió segíteni szeretne Szerbiának e nagy családhoz való társulásában.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 10 - 18 / 226