|
Jeremic felszóllította az EBESZ-t |
|
19. 2. 2.008. 17,50 Vuk Jeremic, Szerbia deiplomáciai vezetője, Bécsben arra kérte az Európai Biztonsági és Eggyüttműködési Szervezetet, hogy ítélje el Kosovo és Metohia önálóságának egyoldalú kikiálltását, s ezzel erősítse meg e nemzetközi szervezet elveit és értékeit. Válaszolni kell erre a komoly fenyegetésre, amely Európa biztonságára irányul, mert az EBESZ elveit sárba tiporták – mondta Jeremic, s hozzátette, hogy még van idő arra, hogy megakadályozzuk az újonnan előállt helyzetet. A szerb külügyminiszter azt kérte az egybegyültektől, hogy ez a szervezet erősítse meg elveit és értékeit, mint ahogyan az a helszinki záróokmányban, a párizsi alapokmányban, valamint az Európa biztonságáról szóló alapokmányban áll. |
|
|
Szerbiában tiltakozások vannak |
|
19. 2. 2.008. 17,45
Ma Szerbia több városában, beleértve Kosovo és Metohiát valamint Podgoricát is, tiltakozó gyűléseket tartottak a szerb polgárok, az egyetemisták, középiskolások, Kosovo és Metohai önálóságának egyoldalú kikiálltása miatt. Kosovska Mitrovicán többezer egyetemista tiltakozott. |
|
|
Szerbia tiltakozó levele |
|
19. 2. 2.008. 17,35
A Szerbiai Külügyminisztérium közölte, hogy tiltakozó levelet küldött mindazon országba, amely egyoldalúan elismerte Kosovo és Metohia önálóságát. Vuk Jeremic, külügyminiszter, sürgősen hazahívta Milivoje Glisicet, Szerbia ausztráliai nagykövetét is, amely összhangban van a szerb kormány akciótervével. A nagykövetekenek, megbeszélés céljából, sürgősen haza kell utazniuk. |
|
|
A Szerbiai Képviselőház megsemmisítette |
|
19. 2. 2.008. 17,20
A Szerbiai Képviselőház az este megerősítette a szerb kormány határozatát, s megsemmisítette a kosovói parlament deklarációját, mellyel Szerbia déli tartományában kikiálltották Kosovo és Metohia önálóságát. A kormányjavaslat elfogadására 225 képviselő szavazott, ellenszavazat, valamint tartózkodó nem volt. A Szerb parlament leszögezte, hogy Kosovo és Metohia Szerbia elszakíthatalan alkotmányos-jogi része, a szerb köztársaság alkotmánya, valamint az ENSZ-Alapokmánya alapján. A szerb képviselőház, határozatával hatályon kívül helyezte az ideiglenes kosovói szervezet aktusát az egyoldalú önálóságról, mert sérti Szerbia szuverenitását és területi integritását. Ez az aktus ellentétben áll Szerbia alkotmányával, az ENSZ-Alapokmánnyal, a rezolúció 1.244-es szakaszával, a helszinki záróokmánnyal, valamint más nemzetközi jogszabállyal, ezért érvénytelen és semmis – hangúlyozzák az elfogadott dokumentumban. |
|
|
Pridnjestrovlja: A precedens megtörtént |
|
19. 2. 2.008. 17,10 A Moldáviától elszakadt s el nem ismert Pridnjestrovlja külügyminisztériuma azt kérte, hogy a legrövidebb időn belül ismerjék el ezt az önálóságot is, kiemelve, hogy Kosovo önálósulásával megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy hasonló módon oldják meg a többi összetűzést is. Kosovo önálóságának az elismerése új módozatot nyújt az összetűzések megoldásában, melynek alapja az, hogy a népek jogot kapnak az önrendelkezésre – áll a közleményben. Pridnjestrovljében meg vannak győződve arról, hogy ezt a modelt kell alkalmazni minden összetűzésre, ahol hasonló politkai, jogi és gazdasági problémák vannak. |
|
|
|
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>
|
| Eredmények 91 - 99 / 304 |