Kosacov: Új megbeszéléseket akarunk Nyomtatás
22. 3. 2.008.           14,45
Konstantin Kosacov, az Orosz Duma Külpolitikai Bizottságának az elnöke kijelentette: A hivatalos Moszkva külpolitikai tevékenységének célja, Kosovo és Metohiát illetően az, hogy kihasználja azt a tényt, hogy kevés ország ismerte el Kosovo önálóságát, s amennyiben ez így marad a következő hónapokban is, akkor ismét felveti a Kosovo jogállásáról szóló megbeszélések folytatását. Oroszország folytatja majd bilaterális erőfeszítéseit, hogy azok az országok, melyek még haboznak, elismerjék-e a déli szerb tartomány önálóságát, ezt ne tegyék meg – jelentette ki Kosacov, a belgrádi ’Vecernje Novosti’ napilapnak adott interjújában.
 
DAlema: Európa várja Szerbiát Nyomtatás
22. 3. 2.008.       14,30
Massimo D’Alema, Olaszország diplomáciai vezetője, kifejezte elvárását, hogy Szerbia hamarosan folytatja útját az Európai Únió felé, s kiemelte, hogy Európa várja Szerbiát. A belgrádi ’Vecernje Novosti’ napilapban megjelent saját írásában D’Alema hangsúlyozza: Mindig annak a szószóllója volt, hogy Szerbiát fel kell bátorítani arra, hogy folytassa és fejezze be társulását az Európai Únióban. Remélem, hamarosan folytatjuk ott, ahol abbahagytuk, a Stabilizációról és Társulásról szóló megállapodás aláírásától, amire már elérkezett az idő, utánna pedig tárgyalunk a vízum megszüntetéséről – írja D’Alema. Leszögezi: Tisztában van azzal, hogy a szerb nép elkeseredett Kosovo elveszítése miatt, azonban úgy véli, hogy Kosovón a helyzet különleges és dramatikus volt, s olyan megoldás eredményezett, melyet Európa elkerülhetelennek tartott.
 
Cavic ma este Belgrádba érkezik Nyomtatás
22. 3. 2.008.             14,20

Milorad Cavic, legjobb szerb úszó, aki az Ajndhoverben tartandó Európa-bajnokságon, 50 méteres delfinúszásban aranyérmet  szerzett, ma este Belgrádba érkezik. Az Európai Úszószövetség tegnap megtiltotta további versenyzését, mert tegnapelőtt, az aranyérem átvételekor, amikor a dobogóra állt, maicáján a ’Kosovo – Szerbia’ felirat volt olvasható, kezében pedig Szerbia nemzeti zászlaját tartotta. Petar Popovic edző bejelentette, hogy Cavic a belgrádi repülőtéren sajtóértekezletet tart. A szerb úszó az egyik legnagyobb várományosa volt az aranyéremnek 100 méteres szabadúszásban, valamint 100 méteres delfinúszásban, az Úszószövetség azonban megtiltotta további fellépését Ajndhoverben.
 
Pál Patriárka jókívánsága Nyomtatás

21. 3. 2.008.          17,45

Pál szerb Patriárka üdvözlőtávíratot küldött Stanislav Hocevar belgrádi érseknek, valamint minden hívőnek a katolikus Húsvét alaklmából. Az Úr feltámadása megerősítette a legörömteljesebb igazságot az örök életről, a mi fájdalmunk és halálunk részese lett, hogy mi is részesüljünk Feltámadásában, s hogy örök életünk legyen – olvasható Pál Patriárka táviratában.

 
Aleksejev: Veszélyes döntés Nyomtatás

21. 3. 2.008.           18,05

Aleksandar Aleksejev, Oroszország belgrádi nagykövete kijelentette: Országa rendkívül aggódik Amerika azon határozata miatt, hogy fegyvert szállít Kosovóba, amiben annak a folytatását látja, hogy megerősítse a szerb tartomány törvényellenes önálóságát. Kosovo önálósága törvényellenes – mondta, s hozzátette, hogy Vashington legújabb határozata után Moszkvának még nagyobbak az okai arra, hogy folytassa elvszerű politikáját Kosovóval szemben. Kosovo a fegyer és kábítószer, valamint az emberkereskedelem fészke – mondta Aleksejev, s ahelyett hogy a világ megoldaná ezeket a problémákat, még fegyvert küld a térségbe.

 
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

Eredmények 91 - 99 / 284