Dodik: Karadzic letartóztatása Nyomtatás

22. 7. 2.008.         

Milorad Dodik, a Szerb Köztársaság kormányfője, Banja Lukán kijelentette, hogy Radovan Karadzic belgrádi letartóztatása tehermentesíti a Szerb Köztársaságot, illetve, hogy abbamaradnak a nyomásgyakorlások, melyeknek a Bosznia és Hercegovina-i szerb entitás az utóbbi években volt kitéve. Dodik elmondta: a Szerb Köztársaság hivatalos álláspontja az, hogy mindazok akiket háborús bűnökkel terhelnek, felelniük kell bűneikért. Ez a letartóztatás megmutatta, hogy Karadzic nem tartózkodott a Szerb Köztársaságban. Dodik szavai szerint, Szerbia a legjobb módon teljesítette kötelezettségét a hágai bíróság iránt, kinyitva ezzel maga előtt az ajtót az európai integrációk előtt.

 
Karadzic életrajza Nyomtatás

22. 7. 2.008.        

Radovan Karadzic 1.944. június 19-ikén született Crna Goraban a Durmitoron, a Savnik közelében lévő Petnica faluban. 1.960-ban Szarajevóba jött, ahol elvégezte az egészségügyi középiskolát, 1.971-ben pedig lediplomált az orvosi egyetem pszihológiai szakán. Tanulmányainak egy részét az Amerikai Egyesült Államokban végezte. 1.977. márciusáig Szarajevóban dolgozott orvosként, 1.983 végén és 1.984 elején pedig Belgrádban. Hivatalosan 1.989-ben kezdett politikával foglalkozni, amikor megalakította a Szerb Demokrata Pártot. Bosznia és Hercegovina Elnökségének a tagja volt. 1.992. január 9-ike óta, amióta kikiálltották a szerb nép önáló köztársaságát Bosznia és Hercegovinában, amely később a Szerb Köztársaság elnevezést kapta, Karadzic lett az első elnöke. A hágai törvényszék 1.995-ben emelt vádat ellene és Ratko Mladic, a Szerb Köztársaság Katonaságának parancsnoka ellen. A vádirat 16 pontból áll, közülük az egyik genicídium, három pedig az emberiség ellen elkövetett háborús bűnökkel vádolja. A másik vádíratot, amely a szerbrenicia vérengzést foglalja magában, 1.995. november 16-án emelte, amely 20 pontból áll. Ebből egy genocídiummal, 9 pedig az emberiség ellen elkövetett bűntetekkel vádolja. A nemzetközi közösség nyomására, valamint Slobodan Milosevic tanácsára, 1996. június 30-ikán elnöki tisztségét átadta Biljana Plavsic akkori alelnöknek, s visszavonult a nyilvános életből. Azóta bújkált, mert nemzetközi körözőlevet írtak ki ellene. Nős, felesége Ljiljana Zelen. Egy Sasa nevű fiuk és egy Sonja nevű lányuk van.  

 
Kihallgatták Karadzicot Nyomtatás

22. 7. 2.008.         

Milan Dilparic, a Belgrád-i Körzeti Bíróság Háborús Bűnökkel Foglalkozó Kivizsgáló Bírája megerősítette, hogy az elmult éjszaka, a Különleges Bíróság épületében, kihallgatta Radovan Karadzicot. Dilparic kijelentette, hogy a kihallgatás másfél óra hosszáig tartott, azonban részleteket nam akart nyilvánosságra hozni. Csak annyit mondott: Rendeletet hozott Karazic Hágának való kiszolgáltatásáról. Nemhivatalos értesülések szerint, Karadzic a kihallgatáson nem tagadta identitását.

 
Letartóztatták Radovan Karadzicot Nyomtatás

22. 7. 2.008.           

A Szerb Köztársaság Nemzetbiztonsági Tanácsa közölte, hogy az este a a biztonsági szolgálat tagjai felfedték, majd letartóztatták Radovan Karadzic, hágai vádlottat. A szerbiai Belügyminisztérium valamivel később közölte, hogy ebben a szerb rendőrség nem vett részt. A rendőrség az éjjel, erő alkalmazása nélkül, eltávolította a ’Becsület’ elnevezésű ultranacionalista mozgalom aktivistáit a belgrádi Különleges Bíróság épülete elől, akik Karadzicot és Ratko Mladicot éltették, s a szerb nemzeti himnuszt énekelték. A bíróság épülete előtt volt Radovan Karadzic fivére Luka is, aki elmondta, hogy a letartóztatásról a médiákból értesült. Ugyanakkor felesége, Ljiljana Zelen Karadzic, a Szarajevó melleti Palén lévő családi házukban kijelentette, hogy  megdöbbentette férje letartóztatása, most azonban tudja, hogy él – közölték az elketromos médiák. Kisebb csoportosulások voltak Belgrád néhány pontján, azonban incidensre sehol sem került sor. A belgrádi Különleges Bíróság épületét fokozott rendőrcsoportok védik, ahol az elmult éjszaka kihallgatták Karadzicot.

 
Karadzic védőügyvéde Nyomtatás

22. 7. 2.008.        

Svetozar Vujacic ügyvéd, Radovan Karadzic jogi képviselője kijelentette, hogy Karadzicot pénteken, július 18-ikán, este 21 óra 30 perckor tartóztatták le az Új-Belgrád Batajnica között közlekedő autóbuszban. Elmondta, hogy a letartóztatás pillanatában betakarták szemét, így nem láthatta ki tartóztatja le, valamint, hogy letartóztatása után ismeretlen helyre szállították. A védőügyvéd úgy véli, törvényellenes az, hogy Karadzicot csak hétfőn vezették a kivizsgáló bíró elé, s hozzétette, hogy védence hallgatással védekezik.

 
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

Eredmények 91 - 99 / 261