Radio live

Jeremic: Spanyolország tudatában van a veszélynek Nyomtatás
30. 11. 2.007.         14,30

Vuk Jeremic, Szerbia diplomáciai vezetője, arra figyelmeztette a nemzetközi közösséget, különösen Amerikát és az Európai Úniót, hogy Kosovo kierőszakolt önálósága a nemzetközi jog goromba megsértését jelenti. A madridi ’Pais’ újságnak elmondta, hogy az Európai Úniónak tisztelnie kell a konszenzussal való döntést, s szem előtt kell tartania a következményeket, melyeket Kosovo esetleges önálósága váltana ki Európában. Jeremic, aki ma fejezi be kétnapos, hivatalos madridi  látogatását, úgyszintén elmondta, hogy Spanyolország érzi azt a problémát, amely a szerb tartomány státusmegoldása rejteget. A spanyol újságíró kérdésére, mit tesz Belgrád abban az esetben, ha Pristina egyoldalúan kikiálltja a tartomány önálóságát, Jeremic azt válaszolta, hogy Szerbia, az erőszak alkalmazásán kívül, felhasznál minden rendelkezésére álló eszközt – politikait, gazdaságit és diplomáciait – hogy Kosovotól való elvállására ne kerüljön sor.
 
Kosovóval foglalkozó minisztérium Nyomtatás
30. 11. 2.007.           14,55

A Kosovo és Metohiával Foglalkozó Minisztérium csodálkozását és elégedetlenségét fejezte ki Volfgang Isinger, az Európai Únió képviselőjének kijelentése miatt, aki azt állítja, hogy a Kosovo jogállásáról szóló megbeszéléseken tettek néhány javaslotat, melyet a szerb fél nem fogadott el. A Minisztérium, közleményében kiemeli, hogy Isinger kijelentése nem felel meg az igazságnak. Az összes javaslat közül, melyet a nemzetközi ’hármas’ tett Belgrádnak, egyedül a 14 pontból álló dokumentum az, amely közös javaslatuk, a többi javaslat pedig egyedi volt, amit utólag nem lehet úgy bemutatni, mint a közvetítők közös javaslatát – olvasható a közleményben. A Minisztérium felteszi a kérdést: vajon Isinger kijelentését az váltotta-e ki, hogy a Kontakt Csoport egyes tagjainak nem felel meg a Belgrád és Pristina közötti kompromisszum elérése, saját érdekeik miatt?
 
Nagy Britannia sürgős státusmegoldást akar Nyomtatás
30. 11. 2.007.        15,10

A Nagy Britannia-i Külügyminisztérium közölte, hogy halogatás nélkül meg kell találni az elfogadható megoldást Kosovo jogállására, s úgy véli, hogy ennek hiányában, Marti Ahtisari terve nyújt legjobb kilátásokat a stabil multietnikus Kosovo és Metohia számára. London eggyezik az ENSZ-főtitkár azon meglátásával, hogy a status kvo Kosovón fenntarthatalan – olvasható a közleményben. Egyúttal bejelenti, hogy Nagy Britannia, szükség esetén, kész tartalékos erőket küldeni a tartományba 2.008. január 1-től.
 
Kostunica: Amerikától függ a Balkán stabilitása Nyomtatás
30. 11. 2.007.         15,20

Vojislav Kostunica, szerb kormányfő kijelentette, hogy az egész térség békéje és biztonsága most Amerika döntésétől függ, tiszteletben tartja-e a rezolúció 1.244-es szakaszát, s kulcsfontosságú rendeleit Szerbia szuverenitásáról és területi integritásáról, valamint, hogy lényegi autonómiát lát-e elő Kosovo jogállására, s az albán nemzeti kisebbség számára. Ebben az estben, egészen biztosan, megtalálnánk a kompromisszumos megoldást, amely kielégítené Szerbia, de a kosovói albánok érdekeit is – mondta Kostunica a Tanjug hírügynökségnek. Ekkor nem lenne bábország, s nem elégülne ki Amerika katonai-biztonsági érdeke. A szerb kormányfő hozzátette: szemmellátható, hogy ebben a pillanatban, minden felelőség Amerika döntésén áll, hogy a jog és biztonság, vagy pedig a törvényellenesség és a tartós bizonytalanság mellett dönt-e? Politikai erőszakkal, jogi erőszakkal és törvényelleneséggel nem lehet békét és biztonságot építeni a Balkánon. Kostunica kijelentette, hogy Szerbia mindent megtesz azért, hogy a Biztonsági Tanácson keresztül, az ENSZ-Alapokmányával valamint a szerb alkotmánnyal összhangban, megtalálja a megállapodásos megoldást, s ezáltal megőrizze a térség békéjét is biztonságát. Ez mindenképpen azt jelenti, hogy nem lehet szó, ellentétben a rezolúció 1.244-es szakaszával, felállítani az Európai Únió küldetését a Polgári Misszió helyett – mondta Kostunica.
 
A szerb lelki örökség Nyomtatás
 30. 11. 2.007.        15,40

Radomir Naumov, Szerbiai Vallásügyi Miniszter kijelentette: a Kosovo és Metohián lévő szerb szellemi örökség a szerb nemzeti identitás része, amely összeköt bennünket az európai hagyományokkal. Reméljük, hogy a szerb szellemi örökségeket, melyek európaiak is, megőrzik, a státusmegoldástól függetlenül – mondta Naumov, a belgrádi Száva-Központban megtartott értekezleten. Szerinte, az értekezlet még egy alkalom arra, hogy felhívjuk a figyelmet a Kosovo és Metohián lévő szerb kultúrörökségek jelentőségére és gazdagságára, mellyel Szerbia és a szerb nép beírta magát Európa történelmébe. Az értekezlet folytatásában bemutatták a ’Csend őrzői’ elnevezésű filmet, amely a Visoki Decani kolostor szerzeteseinek az életéről szól, akikre a KFOR-katonák vigyáznak. Az értekezleten történészek, külföldi vendégek, valamint egyházi elöljárók vesznek részt.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 1 - 9 / 226
 

A VILÁG ESEMÉNYEI CSÜTÖRTÖKTŐL CSÜTÖRTÖKIG

AZ ÉCSKAI KASTÉLY

  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY

TOPČIDER

A BRESTOVACI GYÓGYFÜRDŐ