Radio live

Kostunica: Sok ország követi majd Nyomtatás
30. 12. 2.007.

Vojislav Kostunica, szerb kormányfő, kifejezte azon meggyőződését, hogy sok ország követi majd Oroszország politikáját abban az esetben, ha egyoldalúan kikiálltják Kosovo és Metohia önálóságát, amely Szerbiát akkor is, a mostani, nemzetközileg elismert határai között ismer el. Szerbia régi európai ország, amely már akkor ország volt, amikor sok mostani Európai Úniós tagország még nem is létezett. ’Ténylegesen mi mindig is európai ország voltunk, s az is maradunk’ – mondta Kostunica, a ’Press’ belgrádi napilap ünnepi számának. Kiemelte, hogy Szerbia értékeli és nem felejti el Oroszország támogatását, s annak elvszerű ragaszkodását a nemzetközi jog tiszteletbentartásában Kosovo jogállásának a meghatározásakor. ’Legfontosabb dolognak azt tartom, hogy Oroszország határozottan kimondta: az önálóság egyoldalú elismerése törvénytelen tett, s világos, hogy Oroszország abban az esetben Szerbiát mostani, nemzetközi határai között ismeri el, Moszkva állásfoglalását pedig sok ország fogja követni’ – hangsúlyozta Vojislav Kostunica, szerb kormányfő.
 
Szerbiai hegymászó Nyomtatás
30. 12. 2.007. 

Basar Csarovac, a ’Szandzsák’ nevű Novi Pazar-i hegymászó társulat tagja, meghódította a Vinson csúcsot, s az első szerb hegymászó lett, aki feljutott a Déli Sark legmagasabb pontjára. Csarovac a 4.897 méteres magasságra amerikai és dél-koreai társával ért  fel. Csarovac már eddig is több csúcsot hódított meg, mint pl: az afrikai Kilimandzsárót, a délamerikai Akonkagvut, az ázsiai Mont Everesztet és az európai Elbruszt. A szerb hegymászó jövőre Észak-Amerika és Ausztrália legmagasabb csúcsára szeretne feljutni.
 
Tadic: Harc Szerbiáért és Kosovóért Nyomtatás
30. 12. 2.007.

Boris Tadic, szerb elnök kijelentette: Amennyiben a szerb polgárok még egy elnöki mandátumra bizalmat szavaznak neki, tőle az erős és stabil Szerbiáért, valamint Kosovóval, mint az ország szerves részével, Szerbia európai csatlakozásáért folytatott harcot várhatják. Az elnök a kosovói ’Jedinstvo’ nevű lapnak adott interjújában megismételte, hogy Belgrád nem fogadja el a kierőszakolt megoldást Kosovo jogállására, illetve a tartomány önálóságát. Szerbia a nemzetközi jogra, mostani elismert határainak sérthetelenségére támaszkodik, nem akarja annak megváltoztatását, s Kosovo felosztását- mondta Tadic. Szavai szerint, Szerbia felerősítette pozícióját a jogállásról szóló megbeszélések alatt. Ez abból is látszik, hogy továbbra is a tárgyalások folytatását latolgatják, s hogy nem ragaszkodnak túlságosan az olyan megoldáshoz, melyet Szerbia nem fogad el. Hozzátette: az állam határozottan végrehajt minden rendelkezésére álló intézkedést, annak érddekében, hogy megvédje a kosovói szerbeket, ha erre sor kerül. A szerb elnök azonban kifejezte reményét, hogy erre nem kerül sor, s hogy a nemzetközi erők felelőségteljesen betöltik majd kosovói küldetésüket.
 
Kljakic: Kosovói rendeletekkel Nyomtatás
30. 12. 2.007.

Ljobomir Kljakic, Kosovo és Metohiával Foglalkozó szerb segédminiszter kijelentette: Európa vezető országai, Kosovo egyoldalú megoldásának a sürgetésével,  aláássák az Európai Únió egész belső szerkezetét. Ez egy elég kedvezőtlen helyzet az Európai Únióban, mert Kosovo önálósága elismerésének a sürgetése, tulajdonképpen magának az Únió felépítményének a lerombolása – mondta Kljakic a Tanjug hírügynökségnek. Véleménye szerint, az ilyen viszony nagyon komoly problémához vezet majd. Kljakic emlékeztetett arra, hogy Szerbia pozíciója Kosovo jövőbeni jogállását illetően, illetve a Szerb Köztársaságot illetően, ismét világosan meg van fogalmazva, s megerősítve a Szerbiai Képviselőház legújabb rezolúciójával.
 
Markac elutazott Hágába Nyomtatás
30. 12. 2.007.

Mladen Markac, horvát tábornok, hágai vádlott, ma a ’Kroacija Erlajns’ rendes repülőjáraton, az Interpol két tisztségviselőjének a kíséretében, elutazott Hágába. Markac eddig házi őrizetben várta perét, a hágai törvényszék azonban, december 22-ikén megszüntette házi fogságát, mert a vádlott ezen a napon, Ivica Kirin horvát belügyminiszterrel, a Vinkovac melletti Bilogorán, vadászaton vett részt. Ezt követően, Zágrábba megérkezett a rendelet, hogy Markacot vigyék vissza a shevenningeni börtönbe. A közös vadászat miatt, Kirin belügyminiszter, benyújtotta lemondását. Markacot a ’Vihar’ elnevezésű katonai akcióban, szerbek és foglyok ellen elkövetett háborús bűnökkel vádolják.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 1 - 9 / 297
 

A VILÁG ESEMÉNYEI CSÜTÖRTÖKTŐL CSÜTÖRTÖKIG

AZ ÉCSKAI KASTÉLY

  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY

TOPČIDER

A BRESTOVACI GYÓGYFÜRDŐ