74 ÉVE ÖNÖKKEL
29.02.2008.
Kosovo és Metohia önálóságának egyoldalú kikiálltása továbbra is a szerbiai újságok középpontjában van. A ’Politika’ interjút közöl Tim Guldmannal, az EBESZ kosovói vezetőjével. A ’Vecernje Novosti’ napilapnak, Kosovóra vonatkozó álláspontját fejti ki Jelena Guskova, ismert orosz politikai elemző. A’Danas’ napilap tudni véli, hogy március elején, folytatják a megbeszéléseket Belgrád és az Európai Únió között a ’fehér sengenlistáról’. A mai sajtóösszefoglalót Dusica Maticki állította össze.
A ’Politika’ napilap arról számol be, hogy az EBESZ Állandó Tanácsának döntése alapján, melyet tavaly decemberben hozott, a kosovói küldetést havonta hosszabítja meg, nem pedig évente, valamint azt, hogy az 56 tagországból álló szervezetet megsemmisítheti egyetlen egy tag, amennyiben ellenvetése van. Tim Guldman nagykövet úgy véli, hogy a köldetést nem hívják vissza Kosovóból, tekintettel arra, hogy február 19-ikén, az EBESZ Állandó Tanácsának az ülésén, Vuk Jeremic, szerb külügyminiszter, nem említette ezt a küldetést. A nagykövet hozzáteszi: Tekintettel arra, hogy az EBESZ-küldetés a rezolúció 1.244-es szakasza értelmében jött létre, s amíg ezt minden fél tiszteletben tartja, nem kell attól félni, hogy megszűnik a küldetés. Kosovo jogállását illetően nekünk semleges az állásfoglalásunk, korábban és most is, hogy az albánok kikiálltották az önálóságot – mondta Guldman a ’Politika’ belgrádi napilapnak.
Jelena Guskova, a ’Vecernje Novosti’ napilapban megjelentetett írásáben kiemeli, hogy Kosovo önálósága nehéz feltételek között történt, mindenek előtt az albánok részéről. Szerinte, Amerika és az albánok nem számítottak akadályokra. Az amerikaiak még 2.006-ban készek voltak Kosovónak önálóságot adni, azonban Oroszország történelmi ’neme’ elodázta ezt a folyamatot. A fennmaradt egy évet, Szerbia és Oroszország, diplomáciai tevékenységre használta fel. Kosovo önálóságának most nincs támogatója a Biztonsági Tanácsban, az ENSZ-ben és Európa egy részében, s az önálóság elismerése nem lesz olyan könnyű, mint ahogyan azt a szeparatisták tervezték. Szerbia és Oroszország erre jól felkészült, s számtalan diplomáciai ellenlépést tesz.
Vladimir Todorovic, a szerb kormány ’fehér sengenlistával’ foglalkozó munkacsoportjának a tagja, a ’Danas’ napilapnak kijelentette, hogy a technikai megbeszélés zavartalanul folyik. Szavai szerint, március elején, Bécsben összeül a szerbiai és az európai bizottság, melyen el kellene készíteni Szerbia térképét, melyet a Miniszter-tanács elé terjesztenek, s melyet az EU valamennyi tagországának el kell fogadnia. Drazen Maravic, a munkacsoport vezetője kifejezte reményét, hogy a szóbanforgó térképet a tagállamok elfogadják még Szlovénia Úniós-beli elnökösködése idején - írja a ’Danas’ újság.
29. 2. 2.008. 16,40
Vuk Jeremic, Szerbia diplomáciai vezetője, Szerbia tiltakozását fejezte ki Ban Ki-moon, ENSZ-főtitkárnak, a Nemzetközi Igazgatói Csoport meglakítása miatt, mely Kosovo és Metohián igazgat majd, s melynek elsődleges feladata az lesz, hogy ügyeljen Marti Ahtisari tervének a valóraváltására, melyet, egyébként, Szerbia és a Biztonsági Tanács elvetett. Jeremic rámutatott arra, hogy tegnap, Bécsben, törvényellenesen alakították meg ezt a csoportot, megkerülve a Biztonsági Tanácsot, s hozzátette, hogy Szerbia számára ez teljesen elfogadhatalan. Szemmellátható célja, hogy megkerülje az ENSZ legmagasabb testületét, valamint a rezolúció 1.244-es szakaszát. A szerb külügyminiszter megismételte, hogy Szerbia sohasem adta beleggyezését az Európai Únió küldetésének Kosovóba való indítására, s Belgrád határozottan ellenzi a Polgári Misszió hatáskörének átruházását az EULEX-re.
29. 2. 2.008. 16,15
Vojislav Kostunica, szerb kormányfő kijelentette: Szerbia harcát Kosovo visszaállításáért alkotmányos rendszerébe, a továbbiakban békés úton folytatja, mert minden erőszak ebben a harcban árt Szerbiának, s csak az ellenségnek használ abban, hogy könnyebben elvegye a szerb tartományt. Kostunica ma, Belgrád központjában, pártjának, a Szerbiai Demokrata Párt legfiatalabb tagjaival, jelvényeket osztogatott a járókelőknek, melyen ez volt olvasható: ’Kosovo- Szerbia’. Elmondta: Ez az üzenet, az elkövetkező években, megsemmisíti a szerb népet ért igazságtalanságot. Hogy Kosovo –Szerbia, ez elvitathatatlan igazság, s állami politikánk fő mondanivalója. Nagy türelemmel kell felfegyverkeznünk ahhoz, hogy Kosovót ismét Szerbia alkotmányos keretébe tegyük – hangsúlyozta a kormányfő. Hozzátette: Szerbia Kosovón csak a Polgári Misszió küldetését ismeri el, az EULEX pedig törvényellenes. A mult heti belgrádi rendbontásról szólva, Kostunica elmondta, hogy egyes erőszakot, azon a napon, nem lehetett megfékezni, a rendőrség megfelelő intézkedéseinek ellenére sem.
29. 2. 2.008. 16,10
A pristinai egyetem hallgatói, akiknek székhelyét ideiglenesen Kosovska Mitrovicába helyezték, ma is, 12 nap egymás után, tiltakoztak a városban Kosovo és Metohia önálóságának egyoldalú kihirdetése miatt. A tüntetés incidens nélkül ért véget. Az egyetemisták ma is a szerb nemzeti zászlót, s azon országok zászlait vitták, melyek nem ismerték el Kosovo önálóságát, a feliratok közül pedig ez volt túlsúlyban: ’Ez Szerbia’, ’Kosovo Szerbia szíve.’
29. 2. 2.008. 16,00
Brendan Varma, az ENSZ-főtitkár sajtószóvivője, megcáfolta Piter Fejt, az Európai Únió különleges képviselőjének az állítását, aki szerint elkezdődött a Világszervezet adminisztrációja illetékességének az átvitele az EULEX küldetésre. ’Az ENSZ-küldetés folytatja munkáját a rezolúció 1.244-es szakaszával összhangban, midaddig, amíg a Biztonsági Tanács nem dönt másképpen’ – jelentette ki Varma. Az ENSZ-tisztségviselő rámutatott arra, hogy kizárólag a Biztonsági Tanács illetékes döntést hozni a Polgári Misszió mandátumának esetleges megszüntetéséről. Hozzátette, hogy ebben a kérdésben mély megosztottság van a Tanácsban, s hogy Ban Ki-moon, ENSZ-főtitkár álláspontja az, hogy a Polgári Misszió minaddig Kosovón tevékenykedik, amíg az ENSZ legmagasabb testülete nem hoz döntést mandátumának megszüntetéséről.