74 ÉVE ÖNÖKKEL
31.07.2008.Szerbia nem léphet be az Európai Únióba, s ugyanakkor katonailag semleges marad, mert az Únió fejleszti saját közös kül és biztonsági politikáját, amely kizárja a katonai semlegességet tagjai számára – hangzott el azon a nyilvános vitán, melyet a ’Vajon Szerbiának katonailag semlegesnek kell e lennie’ elnevezéssel tartottak a civil és katonai viszonyokkal foglalkozó központ szervezésében Belgrádban. Bővebben Sandra Pekic írásából.
Mitar Kovac, a véderőminisztérium tagja kiemelte: Annak ellenére, hogy nem léteznek formális feltételek ahhoz, hogy Szerbia legyen a NÁTO tagja ahhoz, hogy csatlakozhasson az Európai Únióhoz, a gyakorlat azt mutatja, hogy az egykori kommunista országok számára az euroatlanti integráció csábító hatású. Hozzátette, hogy a nyugati országok döntését, hogy Szerbia katonailag semleges maradhat-e, csak a Brüsszelhez való közeledésekor látjuk. Szavai szerint, az a katonai semlegesség, melyet a szerbiai képviselőházban fogadtak el, kierőszakolt reagálás volt Koszovó és Metohia egyoldalúan kikiálltott önálósága miatt.
Zoran Dragisic professzor úgy véli, hogy Szerbia, mint kis ország, katonailag nem lehet semleges. Szerinte a semlegesség szorgalmazásának nincs semmi értelme, márcsak azért sem, mert Szerbia 2,006 óta a ’Békepartnerség’ tagja. Bármilyen elszigeteltség káros lenne az ország számára, mert reális biztonsági veszély fenyeget bennünket a nemzetközi bűnözéstől, a terrorizmustól, az emberekkel való kereskedéstől, melyet nem lehet megoldani együttműködés nélkül. Dragisic szerint téves az a hit, hogy a NÁTO-tagság azt jelenti, hogy Szerbiának harcolnia kell más országok ellen. Szerbiának nem kell katonákat küldenie háborúkba, azonban részt vehet békeküldetésekben – mondta.
31.07.2008.A szerbiai napilapok címoldalakon írnak Radovan Karadzic, hágai vádlott első megjelenéséről a hágai törvényszék előtt, akit belgrádi letartóztatása után, szerdán hajnalban vittek Hágába. Az újságok közlik a szerb közvádlóság bejelentését, hogy bírósági eljárást indít azok ellen, akik a Szerb Radikális Párt szervezésében tartott tüntetésen, melyet Karadzic letartóztatása miatt szevezett, megtámadták a rendőröket, és rendbontást idéztek elő, melyben 58 rendőr, 24 tüntető és két újságíró megsérült, az anyagi kárt pedig több mint három millió dinárra becsülik. A mai sajtószemlét Jelica Tapuskovic állította össze.
Svetozar Vujacic, Radovan Karadzic védőügyvéde kijelentette, hogy Karadzic nem fog nyilatkozni bűnösségéről első megjelenése során, valamint, hogy saját maga védi majd magát. A ’Vecernje Novosti’ belgrádi napilapnak elmondta, hogy valószínűleg két hét mulva utazik Shevenningenbe, hogy Karadzic-tyal megbeszélje védelmének részleteit. Aláhúzta, hogy Karadzic jogi csoportja az eljárási dolgokban fog tanácsokat adni, míg Karadzic saját maga védekezik, amikor tényekről és eseményekről van szó, melyeknek közvetlen résztvevője volt.
Ugyanennek a napilapnak Dusan Spasojevic, a véderőminisztérium államtitkára kijelentette, hogy az információ biztonságáról szóló megállapodás, melyet a szerb kormánynak hamarosan alá kell írnia a NÁTO-val, nem képez majd kötelezettséget Szerbia számára, hogy adatokat küldjön ennek a katonai tömbnek. A megállapodás szabályozza az információk őrzésének módját, használatát és cseréjét, s ez Szerbia számára azért jelentős, mert ezáltal bizalmas adatokat is kaphat. Szerinte a megállapodás azért is jelentős, mert növeli a nemzeti biztonság fokát, de fokozza az együttműködést is a ’Békepartnerség’ keretében.
A legújabb egészségvédelemről szóló törvény értelmében, azok az orvosok, akik állami intézményekben dolgoznak, decembertől nem dolgozhatnak magánrendelőkben. Az orvosok munkaidejük egy részét, amennyiben ezt a munkaadó megengedi, ledolgozhatják magán egészségvédelmi intézményekben is, ha ehhez előzőleg szerződést kötnek a nem teljes munkaidőről. Szavai szerint, ehhez a jelentkezés július végéig tart, december 10-ike után pedig munkaidejük felét vagy kétharmadát magánrendelőkben dolgozzák le – mondta Ivana Misic, egészségvédelmi segédminiszter a ’Blic’ napilapnak. Szavai szerint, ezzel a törvénnyel nagyobb ellenőrzést vezetnek be az orvosok munkájába, a betegek pedig jobban meg lesznek védve, mert pontosan tudni fogjuk melyik orvos mennyit és hol dolgozik.
Dragan Velikic író, aki Szerbia nagykövete Ausztriában, Közép-Európai díjat kapott össz irodalmi munkájáért. Ezt a díjat minden évben Ausztria ítéli oda egyes intézményekkel karöltve. Velikic a ’Danas’ napilapnak kijelentette, hogy a díjat mindenekelőtt azért kapta, mert regényeinek hősei középeurópai környezetben vannak, valamint, hogy könyveit lefordították Közép-Európa országaiban. Velikic a díjat, november 24-ikén, Bécsben veszi át.