74 ÉVE ÖNÖKKEL
30. 11. 2.009.
A Szerbiai Képviselőházban ma elfogadták Vajdaság Statútumát. Rá az uralkodó koalíció és az ellenzékben lévő Liberális Demokrata Párt 137 képviselője szavazott. Ellene 24 képviselő voksolt. A Statútum előlátja azt, hogy Vajdaság Autonóm Tartomány azon polgárok tartománya, akik benne élnek, s amely Szerbia szerves része. A tartomány polgárainak népszavazaton kinyilvánított akarata nélkül, határát nem lehet megváltoztatni. Vajdaságban minden nemzeti közösség egyenrangú jogaik megvalósításában. Az Alapszabályzat meghatározza, hogy Vajdaságnak lesz zászlaja és címere, amely összhangban lesz a Szerbiai Alkotmánnyal. Vajdaság Autonóm Tartomány fő és adminisztratív központja Újvidék, s térségek közötti megállapodásokat köthet illetékességének megfelelően. Tagja lehet európai és világtársulásoknak, valamint, a szerb kormány jóváhagyásával, képviseleteket nyithat Európa térségeiben és Brüsszelben. A Vajdasági Képviselőház alapítja meg a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémiát.
Boris Tadic szerb elnök kijelentette, hogy Szerbia fehér schengen-listára való tétele, első lépés az Európai Unióba való integrálódásának. A vízum megszüntetése nem lesz az unió tagságáról szóló megbeszélések témája, de a vízum liberalizálása nélkül, nem is lehetünk az Európai Unió teljesjogú tagjai – mondta Tadic azon a közös brüsszeli sajtóértekezleten, melyet Zsak Baro és Oli Ren európai biztosokkal tartott. Tadic megismételte, hogy az Európai Unióba való tagságról szóló megbeszéléseket Szerbia a lehető legrövidebb időn belül megkezdi, s ebben az értelemben, nagy sikereket vár. A vízum liberalizálásával, Szerbia gyakorlatilag, visszakerül a 20 évvel ezelőtti szintre, amikor polgárai számára nem volt kötelező a vízum európai utazásokhoz. Elégedettségét fejezte ki amiatt, hogy a szerb kormány, nagyon rövid időn belül, megfeszített munkával, teljesítette a vízum eltörléséhez szükséges feltételeket, s külön kiemelte Ivica Dacic belügyminiszter, Snezana Malovic igazságügyminiszter és Bozidar Djelic kormányalelnök, európai integrációval foglalkozó miniszter, és Milica Delevic, az európai integrációkkal megbízott iroda vezetőjének munkáját. A szerb elnök kifejezte elvárását, hogy hamarosan liberalizálják a vízumot egész Nyugat-Balkán számára, mert ez a politikai feltétele az egész térség Európai Uniós-beli csatlakozásának. Kommentálva azt a tényt, hogy a vízum liberalizálása nem vonatkozik Koszovó és Metóhia polgáraira, Tadic elmondta, hogy Koszovó Szerbia déli tartománya, amiért Belgrád támogatja majd azt a megoldást, hogy a tartomány valamennyi polgára menetesüljön a vízum alól. Zsak Baro kijelentette, hogy a vízum megszüntetése jó alkalom a jóbb viszony megteremtésére Szerbia, Crna Gora és Macedónia polgárai, valamint az Európai Unió között. A mai nap nagyon jó nap három ország számára – mondta Baro. Oli Ren hangsúlyozta, hogy a vízum eltörlése jelentős lépést képez a szóbanforgó országok európai integrációs folyamatában. Olyan lépés, mellyel kinyíllik az ajtó a polgári társadalom fejlődése előtt ezekben az országokban, az Európai Unió tagságába vezető úton.
A szerb kormány úgy véli: a Miniszter-tanács mai döntése, mely értelmében december 19-ikétől megszünteti a vízumkötelezettséget a szerb polgárok számára, világos politikai jeladás, mellyel igazolja a Szerb Köztársaság európai perspektíváját. A határozat hosszantartó munka, valamint az ’útirányból’ eredő kötelezettségek teljesítésének az eredménye, s elismerést jelent Szerbia számára a szervzett bűnözés és a korrupció megszüntetére tett harcában, a határigazgatásban, a dokumentumok biztonságára tett előrehaladásában, valamint az emberi jogok tiszteletbentartásában tett eredményeiért. A szerb kormány mai ülésén hangsúlyozta, hogy a döntés ugyanakkor bátorítást és támogatást is jelent az ország számára a további lépések megtételéhez, melyet meg kell tennie ahhoz, hogy a nagy európai család tagja legyen.
Szerbia, Crna Gora és Macedónia polgárainak vízumeltörlése december 19-ikétől, a legjobb garancia ezeknek az országoknak, hogy az Európai Unió ajtaja nyitva áll előttük – jelentette ki Tanja Fajon, az Európa-parlament tudósítója, aki Nyugat-Balkán vízumliberalizálásával van megbízva. Kommentálva a mai hírt, Fajon kiemelte, hogy ez fantasztikus Nyugat-Balkán és az Európai Unió számára, különösen pedig a fiatal nemzedéknek, amely túl sokáig élt a mesterségesen teremtett ’vízum-falak’ között.Jelko Kacin, az Európa-parlament tudósítója, üdvözölte az Európai Unió Tanácsának döntését a vízummentesítésről, s kiemelte: ez annak bizonyítéka, hogy az unió, s azok az országok melyek még nem tagok, közös erővel előrehaladást tudnak elérni.
Milorad Pavic akadémikus és író, ma, 81 éves korában, szívbántalmak következtében elhunyt – erősítette meg az irodalmár családja. Pavic az egyik legtöbbet idegen nyelvre fordított írónak számított, ’Hazár szótár’ nevű regényének köszöntetően, melyet 25 évvel ezelőtt jelentetett meg. Nyugdíjáig Újvidéken a filozófiai egyetem professzora volt. Műveit több mint 80 nyelvre fordították le világszerte. Európai, amerikai és brazil szakemberek Pavicot irodalmi Nobel-díjra jelölték. Temetésének időpontját utólag közlik.