Hírek
Van Rompej: Ratifikáció Nyomtatás

5. 3. 2.010.                17,40

Mirko Cvetkovic szerb kormányfő, Herman van Rompejjel, az Európa-tanács elnökével folytatott megbeszélésén azt üzente Brüsszelnek: Szerbia, 2.010-ben, szeretné felgyorsított ütemben folytatni az Európai Unióba vezető utat, s hangsúlyozta, hogy ez a belgrádi kormány legfontosabb feladata. Cvetkovic kifejezte elvárását, hogy hamarosan ratifikálják a Stabilizációról és Társulásról szóló megállapodást, s hogy folytatódnak a megbeszélések Szerbia felvételéről az Európai Unióba. Kiemelte: Szerbia határozott abban, hogy befejezi az együttműködést a hágai törvényszékkel. Rompej elmondta: az EU teljes támogatást nyújt Nyugat-Balkán európai távlataihoz, s üdvözölte azt a tényt, hogy Szerbia és az EU most alkalmazhatja az Átmeneti kereskedelmi megállapodást. Leszögezte: az Európa-tanács úgy döntött, hogy a Stabilizációról és Társulásról szóló megállapodásról júniuban tárgyal. Van Rompej kiemelte, hogy tegnap megbeszélést folytatott Serge Brammertz hágai főközvádlóval, aki mint mondta, legutóbbi jelentésében kifejezte elégedettségét a Szerbiával való együttműködés fokával. Leszögezte: meg kell őrizni Bosznia és Hercegovina területi egységét, s üdvözölte Boris Tadic szerb elnök azon kezdeményezését, hogy a Szerbiai Képviselőházban szavazzanak egy Szrebrenicára vonatkozó rezolúcióról. 

 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

Eredmények 31 - 31 / 31
 

Audio News

       Mikrofon---Svet.jpg

GÚNÁRVIADAL HOMOKRÉVEN

  • GÚNÁRVIADAL HOMOKRÉVEN
  • GÚNÁRVIADAL HOMOKRÉVEN
  • GÚNÁRVIADAL HOMOKRÉVEN
  • GÚNÁRVIADAL HOMOKRÉVEN
  • GÚNÁRVIADAL HOMOKRÉVEN
  • GÚNÁRVIADAL HOMOKRÉVEN

A SZERBIA NEMZETKÖZI RÁDIÓ ÉVFORDULÓJA

A BRESTOVACI GYÓGYFÜRDŐ

Radio live

Szerbia Kormánya

                    Zgrada Vlade Republike Srbije