Hírek

Radio live

Audio News

      

Szerbia Kormánya

Zgrada Vlade Republike Srbije
Bradić: Veszélyben a koszovói szerb műemlékek Nyomtatás

2010-08-25

ImageSzerbia követelni fogja a nemzetközi közösségtől, hogy vizsgálja felül azon döntését, amellyel a Gračanica-kolostor, valamint egyéb szerb vallási és műemlékek őrzését a koszovói rendőrségnek engedi át, jelentette ki Nebojša Bradić. A szerb művelődési miniszter a VEČERNJE NOVOSTI belgrádi lapnak adott interjúban hangsúlyozta, hogy veszélybe kerülnek a szerb műemlékek, ha őrzésüket azokra bízzák, akik rombolták őket.

 
Dodik: A BH az ENSZ-ben nem szavazhat Szerbia határozati javaslata ellen Nyomtatás

2010-08-25

ImageBosznia-Hercegovina nem ismerte el Koszovó egyoldalúan kihirdetett függetlenségét, jelentette ki Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke, éppen ezért, folytatta, az ENSZ-közgyűlés szeptemberi ülésszakán nem szavazhat a belgrádi hatalom által beterjesztett Koszovó-javaslat ellen. Ha a bosnyák politikusok ezt mégis megkísérelnék, az problémákhoz vezetne Bosznia-Hercegovinában, üzente Dodik miniszterelnök.
Szerbia ez év július 28-án terjesztett határozati javaslatot az ENSZ elé, amelyben kiemeli, hogy az egyoldalú szecesszió nem lehet elfogadható mód a területi kérdések megoldására, ezért a párbeszéden alapuló megoldáskeresésre szólít fel.

 
State Department: Nincs USA-határozat Nyomtatás

2010-08-25

ImageA State Department cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint az Egyesült Államok határozati javaslatot készít elő az ENSZ azon Közgyűlésére, amelynek témája a Nemzetközi Bíróság Koszovó egyoldalúan kihirdetett függetlenségének jogszerűségével kapcsolatos tanácsadói véleménye lesz. Nem létezik ilyen határozati javaslat, áll az amerikai közigazgatás által kiadott közleményben.
Tegnap a belgrádi BLIC napilap közzétette, hogy az Egyesült Államok határozati javaslatot készít elő, amelyben Belgrád és Prishtina közötti tárgyalásokat sürget, valamint leszögezi, hogy Koszovó jogállása megmásíthatatlan.

 
Starčević: A szerb diplomácia élénk tevékenységet fejt ki az ENSZ-ben Nyomtatás

2010-08-25

ImageA szerb diplomácia maximális erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a szeptember 9-ére tervezett ENSZ-közgyűlésen elfogadásra kerüljön az a határozati javaslat, amelyet Belgrád terjesztett be a Nemzetközi Bíróság Koszovó egyoldalúan kihirdetett függetlensége törvényességéről alkotott tanácsadói véleménye kapcsán, jelentette ki Feodor Starčević. Szerbia állandó ENSZ-képviseletének vezetője a Tanjug Hírügynökségnek nyilatkozva elmondta még, hogy a világszervezeten belül a szerb diplomaták számos találkozón fejtik ki érveiket, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztosítsák a határozati javaslat elfogadását. Az, egyébként, kiemeli, hogy az egyoldalú szecesszió nem lehet elfogadható mód a területi kérdések megoldásának, és azt javasolja a Közgyűlésnek, szólítsa fel a két felet arra, hogy a nyitott kérdésekre párbeszéd útján, a térség békéjének, biztonságának és együttműködésének érdekében, kutassanak kölcsönösen elfogadható megoldás után.

 
Berlin: Szükségesek a stabil feltételek Nyomtatás

24. 8. 2.010.                

Bernd Pfafenbah a német gazdasági és tehnológiai minisztérium államtikára Berlinben, a német-szerb gazdasági tanács ülése után, az elsőn négy év elteltével, elmondta, hogy az értekezlet résztvevői megegyeztek abban: Szerbia európai perspektívájának nincs alternatívája, s hogy csakis az ország politikai és gazdasági közeledése az EU-hoz mozdíthatja előbbre Szerbiát. Mladjan Dinkic kormányalelnök és gazdasági miniszter, aki a szerb küldöttséget vezeti, bátorítónak tartja a német gazdaság felépülését. Mivel Németország egyik fő kiszóllítói piacunk, a gyors német gazdasági felépülés hozzájhárul a szerb kivitel és ipar talpraállásához – mondta Dinkic. Megerősítette, hogy 10 új német beruházóvak folynak a megbeszélések, akik Szerbiában szándékoznak befektetni.

 
Nkolo: Az ENSZ-ben eddig csak szerb javaslat van Nyomtatás

24. 8. 2.010.                 

Az ENSZ Közgyűlése eddig csak Szerbiától kapott Rezolúciót, melynek elfogadásához egyszerű többség szükséges – mondták az ENSZ székhelyén a Beta Hírügynökségnek. Jean Viktor Nkolo a közgyűlés elnökségének sajtószóvivője megerősítette, hogy a Koszovóról szóló vitát szeptember 9-ikére tervezték, de hozzátette, hogy ezt a dátumot meg lehet változtatni. Szerbia, július 28-ikán, Rezolúció-tervezetet küldött a Közgyűléshez, amelyben határozatokat javasol a Nemzetközi Igazságszolgáltató Bíróság Koszovóra vonatkozó döntésére. A tervezet kiemeli, hogy az egyoldalú szecesszió nem elfogadható mód a területi kérdések megoldásában, s arra szóllít fel, hogy dialógus útján találjanak megoldást a mindkét felet kielégítő nyitott kérdésekre.

 
Ismét ledöntötték a ház falát Nyomtatás

24. 8. 2.010.                 

Nebojsa Drljevic, a koszovói Zsacs faluba visszatérő szerb menekültek képviselője kijelentette, hogy az albánok ismét ledöntötték Dragan Zulevic visszaköltözni szándékozó szerb polgár falának egy részét. Drljevic emlékeztetett arra, hogy a falat először a mult héten rombolták le, amiért a visszatérő szerbek nyugtalanok. Néhány tömegszálláson lakó polgár kijelentette, hogy elhadja az UNHCR táborait, ahol már öt hónapja él, mert nem látja a koszovói hatalom szándékát, hogy meggátolja a visszatérő emberekre és vagyonaikra való támadást. A koszovói rendőrség közölte, hogy letartóztatott két személyt, akik beismerték hogy ledöntötték a falat.

 
Ivanovic: Szerbiának nincs bizalma a koszovói rendőrségben Nyomtatás

24. 8. 2.010.                  

Image Oliver Ivanovic a Koszovó és Metóhiával foglalkozó minisztérium államtitkára kijelentette, hogy Szerbiának nem lehet bizalma a koszovói rendőrségben azért, mert a szerb kolostorok lerombolóit még mindig nem fedte fel. Ivanovic hangsúlyozta, hogy Szerbia elvszerűen az ellen van, hogy a koszovói rendőrség őrizze Gracsanicát és a többi szerb templomot és kolostort, mindaddig, ameddig szabadlábon vannak azok, akik korábban felgyújtották a szerb szenthelyeket, mert ezáltal bátorítást kapnak arra, hogy ezt újból megtegyék. Ivanovic a Szerbiai Rádió-Televízióban rámutatott arra, hogy ezért nem kell csökkenteni a KFOR létszámát, különösen pedig nem kell kivonni őket az érzékeny helyekről. Ivanovic leszögezte, hogy a NATO döntését, hogy kivonja a KFOR-katonákat Koszovó és Metóhiából, politikai okból tette, mert nagyobb szükség mutakozik most rájuk Avganisztánban és Irakban. A koszovói rendőrség tegnap átvette a KFOR-tól a Gracsanica kolostor őrzését.

 
Azerbejdzsán támogatja Szerbia Rezolúcióját Nyomtatás

24. 8. 2.010.                 

Image A hivatalos Baku támogatja Belgrád állásfoglalását, és Szerbia Koszovóra vonatkozó Rezolúciójára több iszlám ország szavaz majd – jelentette ki Eldar Hasanov, Azerbejdzsán szerbiai nagykövete. Szavai szerint, Azerbejdzsán támogatja Szerbia állásfoglalását az ENSZ keretében és a többi nemzetközi szervezetben, akárcsak a Nemzetközi Igazságszolgáltató Bíróságon. ’Úgy véljük, Szerbia álláspontja, hogy Koszovó egyoldalúan kihirdetett önálósága nem legitim és ellentétben áll a nemzetközi joggal’ - teljesen helyes – emelte ki Hasanov a belgrádi DANAS napilapnak adott interjúban. Véleménye szerint, Koszovó és Nagorno-Karabah között párhuzamot lehet vonni, mert Szerbiának és Azerbejdzsánnak is megsértették területi integritását.

 
Dejanovic: Nincs ok arra, hogy ne támogassák Szerbia Rezolúcióját Nyomtatás

23. 8. 2.010.                16,15

Image Slavica Djukic Dejanovic a Szerbiai Képviselőház elnöke kijelentette: nincs ok arra, hogy azok, akik kikérték a Nemzetközi Igazságszolgáltató Bíróság véleményét Koszovó egyoldalúan kihirdetett önálóságáról, ne támogassák a szerb Rezolúciót az ENSZ Közgyűlésén. Djukic Dejanovic véleménye szerint, ez nehéz politikai harc lesz, melynek eredménye csak ezek után lesz látható. Sokat tettünk annak érdekében, hogy a szöveg mindenkinek elfogadható legyen, ezért azt várjuk, hogy mindenki, aki kikérte a bíróság véleményét, most támogassa ezt a Rezolúciót – mondta Dejanovic. Szerbia Rezolúciója, egyébként, szeptember 9-ikén kerül megvitatásra az ENSZ Közgyűlésén.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 61 - 75 / 196
 

A VILÁG ESEMÉNYEI CSÜTÖRTÖKTŐL CSÜTÖRTÖKIG

AZ ÉCSKAI KASTÉLY

  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY
  • AZ ÉCSKAI KASTÉLY

TOPČIDER

A BRESTOVACI GYÓGYFÜRDŐ