|
2008-12-01 „Belgrád bejelenti, a NATO nem cáfolja, Koszovó pedig nem kommentálja” címmel a Danas belgrádi napilap címoldalán jelenteti meg Zdravko Ponoš a szerb vezérkari főnöknek a kumanovói katonai-műszaki megállapodás lehetséges megváltoztatására vonatkozó szavait. A Danas, nem hivatalos forrásokból tudni véli, hogy a megbeszélésekbe a szerb védelmi minisztérium és a külügyminisztérium is bekapcsolódott, valamint a Koszovó kérdésére illetékes tárca is be fog kapcsolódni, ha erről megegyezés születik a Koszovón jelen levő nemzetközi tényezőkkel. A többi téma közül az AIDS-elleni harcot, a művelődést és az ökológiát emeljük ki. Lapszemlénket Mirjana Nikolić állította össze. Zdravko Ponoš szerb vezérkari főnök a hét végén megerősítette, Brüsszelben Craddock tábornokkal, a NATO főparancsnokával, Nápolyban pedig Fitzgerald tengernaggyal, olyan elvi megállapodást ért el, hogy a következő két hét során szakértői szintű megbeszélések kezdődnek, a macedóniai Kumanovóban kötött megállapodás megváltoztatásának a módozatairól. Ezt a megállapodást 1999-ben, a NATO Jugoszlávia-elleni bombázásának a befejezése után kötötték. Ponoš tábornok bejelentette, hogy Szerbia, a kumanovói megállapodás módosítása során, kérni fogja a szárazföldi és légi biztonsági övezet megszüntetését, a NATO-tól pedig azt várja el, hogy olyan lépést tegyen, amellyel gyakorlatilag is bizonyítaná, hogy Szerbiát partnerének tekinti. Boris Tadić szerb elnök kijelentette, hogy államfőként támogatja a javaslatot, mert jelenleg egyetlen egy ok sincs arra, - amikor Szerbia megmutatta, hogy a biztonság tényezője a térségben - hogy ne módosítsuk a kumanovói megállapodást – közli a Danas.
A Politika napilap címoldalát az AIDS-elleni harc világnapjának szentelték. Ez a nap alkalom arra, hogy megemlékezzünk arról a több, mint 30 millió emberről, akit HIV-vírus fertőzött meg. Csak az elmúlt év során 2,7 millióan kapták meg, és 2 millióan haltak bele a szövődményekbe. Idén, az első félévben, Szerbiában 55 újonnan fertőzött személyt vettek nyilvántartásba. Háromszor több férfi kapja meg a betegséget, mint nő. Az idén kiszűrt betegek közül már nyolc elhalálozott. 1985 óta - amióta a betegség nálunk is felütötte a fejét - a múlt év végéig, Szerbiában 2193 személy fertőződött meg HIV-vírussal, többségük 15 és 39 év közötti volt – írja a Politika. „A művelődés nem kiadás, hanem a jövőbe való befektetés” – mondta a Novosti újságírójának Nebojša Bradić művelődésügyi miniszter. Véleménye szerint, a pénzhiánynak hosszú távú következményei lehetnek, majd kiemelte, hogy a peći pátriárkaság szakszerűtlen felújítása, több mint figyelmeztetés. Gyakran, a különböző forrásokból érkező pénzt, személyes elhatározás vagy ízlés szerint költik” – mondta Bradić miniszter. „Az elkövetkező időben, a pénzhiány ellenére is, folytatnunk kell a művelődés decentralizálását, világszerte be kell mutatnunk a szerb kultúrát, valamint, fejleszteni kell a művelődési intézmények tevékenységét, a könyvvásárlást, ösztönözni kell a könyvkiadást – mondta a művelődésügyi miniszter. Hamarosan hatályba lép hazánkban is a környezetszennyezés elleni törvény, jelentette be Aleksandar Vesić környezetvédelmi segédminiszter, hangsúlyozva, hogy nem tiltható meg ugyan teljesen a szennyezéshez nagymértékben hozzájáruló műanyag szatyrok gyártása, mivel ez ellentétben állna a szabadpiac megteremtésére irányuló törekvésekkel, ám használatukat a lehető legkisebb mennyiségre szándékoznak csökkenteni. Helyettük hulladékpapírból papírszatyrokat kellene készíteni, mondta Vesić úr. Országunknak is ki kell vennie a részét a környezetvédelemből, fűzte még hozzá. |