Hírek arrow Lapszemle
SAJTÓSZEMLE Nyomtatás

2008-12-19

A médiák figyelmét leginkább a szerb parlament csütörtöki ülése vonta magára, amelyen a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány került megvitatásra. Az indítványt 86 képviselő terjesztette be a Szerbiai Demokrata Párt, az Új Szerbia és a Szerb Radikális Párt soraiból. Az ülésen részt vett a kormány minden tagja, szavazásra azonban, létszámhiány miatt, nem került sor. A sajtó beszámol a Szerbiába is begyűrűzött gazdasági válságról, amelynek következményeként számos vállalatban takarékossági intézkedéseket foganatosítanak. Jelica Tapušković sajtószemléjét közöljük.

ImageAz Európai Unió már a következő év derekán, az európai parlamenti választásokat követően, politikai döntést hozhat arról, hogy Szerbia 2010. január 1-jétől a schengeni fehér listán szerepeljen, írja a DANAS. A szerb kormány e témáról Unióval tárgyaló csoportjához közel álló forrásra hivatkozva, a lap arról tájékoztat, hogy a fenti döntés legnagyobb ellenzője Németország, amely olyan kritérium bevezetését kezdeményezte, hogy Szerbiában évente nem kellene ezernél több vízumigénylést elvetni. A lap kiemeli, habár hazánk aláírta a visszatoloncolásról szóló szerződést, a németek leginkább attól tartanak, hogy, ha Szerbiában esetleg összetűzésekre kerül sor, a legtöbben éppen Németországba menekülnének.
Alekszandar Medvegyev, a Gaszprom vezérigazgató-helyettese a VEČERNJE NOVOSTI lapnak nyilatkozva elmondta,  hogy az év végéig bizonyosan aláírásra kerülnek a Szerbia és Oroszország közötti energetikai együttműködésre vonatkozó államközi dokumentumok, hangsúlyozva, hogy ez az egyetlen időszak, amely megfelel az orosz és a szerb elnöknek is. Elmondta, hogy már egyeztetésre került a Déli Áramlat gázvezetékre és a Banatski Dvor-i gáztárolóra vonatkozó szerződések szövege, emellett hamarosan elkészül a Szerb Kőolajipari Vállalat eladási szerződésének szövege is. Dušan Bajatović, a Srbijagas vezérigazgatója, valamint a tárgyalócsoport tagja, elmondta, hogy már csak a kőolajipari cég irányítására vonatkozó részletek egyeztetése maradt hátra. Hozzáfűzte, a szerződés aláírására valószínűleg december 23-án vagy 24-én kerül sor. Bejelentette továbbá, hogy a jelek szerint januárban kezdődnek meg a Magyarország területén át történő gázszállítás díjának meghatározására irányuló tárgyalások az ottani MOL céggel.
A múlt évhez viszonyítva, idén kétszer több gépkocsit adnak vissza az ún. leasing-forgalmazóknak. A POLITIKA teszi közzé, hogy a fenti forgalmazók személygépkocsin kívül autóbusz, teherautó és mezőgazdasági gép vásárlására is biztosítanak hitelt. Míg az előző évben havonta tíz járművet szolgáltattak vissza az használók, idén naponta hármat, sőt, négyet is. Igor Pejović, a fenti járművek biztosításával foglalkozó VIP Security Cég igazgatója elmondta, hogy sokan elszámítják magukat, mivel meggyőződésük, hogy a kötelező részesedéssel kifizették a járművet, és megfeledkeznek a részletekről és kamatokról, valamint arról, hogy a törlesztés általában öt évre szól. Hozzáfűzte még, hogy leginkább a luxusautók kerülnek vissza a forgalmazóhoz.
A Szabadka városhoz közeli Zobnatica mezőgazdasági birtokba az elkövetkező néhány évben tízmillió eurót fognak beruházni. A BLIC cikke szerint, az új tulajdonos, a belgrádi New Company cég szerb-görög konzorciuma, elsősorban a komplexum idegenforgalmi kapacitásaiba tervez beruházásokat. A konzorcium képviselői bejelentették, hogy korszerű szálloda építését tervezik, emellett lovaglóiskolát kívánnak működtetni, hozzáfűzve, hogy Zobnaticát a „különleges turizmus” központjává kívánják alakítani. Mivel a birtok területén tó is van, a horgászat felfejlesztését is tervbe vették. A birtok tulajdonában van a lóversenypálya is.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 7 - 7 / 84
 

Szerbia Kormánya

                    Zgrada Vlade Republike Srbije

Audio News

       Mikrofon---Svet.jpg