|
2008-12-18 A mai sajtó arról tájékoztat, hogy a szerb parlament napirendjén ma egyetlen pont szerepel, a kormány elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása. Az indítványt az ellenzéki képviselők csoportja nyújtotta be. A lapok arról is beszámolnak, mennyi időt vett igénybe a képviselőházi üléseken a napirenden kívüli témákra vonatkozó vita. Hírt adnak az ország európai integrációjának folytatásáról, valamint az EULEX tartománybeli telepítéséről. Mirjana Nikolić sajtószemléje következik. Egyetlen parlamenti pártnak sem felelne meg jelenleg a kormányátalakítás vagy új választások kiírása. Az új választásokkal maga az ország veszítenie sokat, hiszen a hozzánk is begyűrűzött gazdasági válság mélypontját kormány nélkül várná be. A politikai helyzet ismerői ennek okából a BLIC lapnak nyilatkozva elmondták, hogy Mirko Cvetković kabinetje, talán eléggé ingatagon, valamint a kormányzó koalíciót alkotó pártok állandó súrlódásai közepette, még legalább egy évig működni fog. Az elemzők úgy vélik, hogy a választások most a kormánykoalíció egyetlen pártjának sem felelnének meg, mivel nem tudnák megismételni az előző voksolás alkalmával elért eredményeket. A nemrégiben alakult Szerb Haladó Pártnak sem felelnének meg, mivel még időre van szüksége ahhoz, hogy Vojislav Šešelj egykori támogatóinak még egy csoportját sikerüljön magának megnyernie. A szerb parlament képviselői a jelenlegi ülésszak megalakítása, vagyis 2008. június 11-e óta, összesen 425 órát töltöttek a képviselőházi padokban. Ebből több mint 117 órát a ház ügyrendjének állítólagos megsértésének reklamálásával töltöttek. Az ügyrend immár híressé vált 225-ös és 226-os szakasza, miszerint „ a képviselőnek joga van tájékoztatást kérni a tevékenységéhez szükséges kérdésekről”, lehetővé teszi ugyanis a képviselők számára, hogy bármikor szót kérjenek és kapjanak. A képviselőházi szolgálatok által összeállított és a POLITIKA által közölt adatok szerint, az eltelt időszakban a fenti joggal a parlamenti képviselők összesen 1560 alkalommal éltek. Goran Bogdanović, a Koszovó kérdésére illetékes köztársasági tárca vezetője a DANAS lapnak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi közösségnek Koszovóban sikerül koordinálnia minden képviselője tevékenységét, mivel, állítja, az esetleges mulasztásokért azoknak kell felelniük, akik ezt a szerepet magukra vállalták. A miniszter úgy véli, hogy az EULEX-nek, terepen folytatott tevékenységével kell bizonyítania, hogy az Európai Unió missziója jól átgondolt, és indokolja az európai közösség országainak nélkülözhetetlen koszovói jelenlétét. Rejtőzködésükkel a hágai gyanúsítottak csak kárt okoznak az országnak, nyilatkozta a NOVOSTI lapnak Hans Ola Urstad, az EBESZ belgrádi nagykövete. Hozzáfűzte továbbá, hogy Ratko Mladićnak és Goran Hadľićnak az igazságszolgáltatás színe elé kell kerülnie. Szerbia uniós közeledéséről szólva, a nagykövet kiemelte, hogy a hágai törvényszékkel való együttműködésen kívül, hazánkkal kapcsolatban nagy gondnak számít a magas korrupciós indexszám, ez azt jelenti, hogy nem léteznek elfogadható ellenőrzési mechanizmusok, ez pedig igen rossz a külföldi, ám a hazai beruházások szempontjából is. Felvetette még, hogy a gazdaságnak nyitottabbá kell válnia. A törvényeink uniós törvényekkel való harmonizálása tekintetében Ola Urstad nagykövet elmondta, hogy a kormányváltások nyolc évvel lelassították a fenti folyamatot, Szerbia azonban megfelelő kapacitásokkal rendelkezik a törvények gyorsabb módosításához, írja a NOVOSTI. |