|
2008-12-17 A mai belgrádi napilapok a Horgos-Pozega autóút kiépítéséről szóló megállapodás megszakításáról írnak. A szerződés megszakításának jogi eljárását az ’Alpina’ és ’Por’ társaság indította meg, amely felszóllította a szerb kormányt arra, hogy a dokumentumból eredő vitás kérdéseket, bíróságon kívüli megállapodással oldják meg, annak ellenére, hogy a szerződés realizálására sohasem került sor. Az újságok fő témáját az uralkodó koalícióban lévő történések is képezik, a kormányülésen történt túlszavazás miatt, amikor is eldöntötték, hogy aláírják a gázmegállapodást Oroszországgal. Bővebben erről mai sajtószemlénkben szóllunk, Jelica Tapuskovic válogatásából. Szerbia jogi csoportja ellenvádat készít Horvátország ellen genocídium miatt, melyben bizonyító anyagként sok olyan adatot és dokumentumot használ, amely már szerepelt a hágai törvényszék előtt, de felhasználják a nemhatalmi szervezetek adatait is, melyek az emberiség ellen elkövetett bűntettekre vonatkoznak. A ’Vecernje Novosti’ napilap közlése szerint, az ellenvád előkészítésében történészek is részt vesznek, mert a figyelem kiterjed a II. világháború eseményeire is, s mint elsőszámű bűntettet, a jaszenováci haláltáborban elkövetett kegyetlenségeket említik majd, ahol többszáz szerb, roma és zsidó polgárt végeztek ki. Részletesen beszámolnak a kilencvenes évek háborús eseményeiről is, különösen a ’Vihar’ elnevezésű hadműveletről, melyben több mint 200.000 szerb polgár volt kénytelen elhagyni otthonát. Annak ellenére, hogy Belgrádnak az ellenvád elkészítéséhez nem kell sok idő, valószínűleg egy éves határidőt kap erre a Hága-i Igazságszolgáltató Bíróságtól, amennyi idő állt Horvátország rendelkezésére is saját vádjának a megírásához.
Milivoje Milosevic, a Kosovska Mitrovica-i rendőrszolgálat parancsnoka, a ’Politika’ belgrádi napilapnak elmondta, hogy Rajner Kun, az EULEX rendőrbiztosa, az Észak Koszovó-i rendőrállomásokon tett látogatása alkalmából azt kérte a Koszovói Rendőrszolgálattól, hogy számoljanak be neki az általános biztonsági helyzetről, s felvetette a logisztika kérdését. Leposavicban a rendőrállomás parancsnokával elbeszélgetett az ottani gépjárműszükségletről, de szó volt a rossz állapotban lévő telefon és internet vonalról is. Kosovska Mitrovica és Leposavic mellett, Kun ellátogatott a Zvecanban és Zubin Potokban lévő rendőrállomásokra is. Tomica Milosavljevic, egészségügyi miniszter, a ’Danas’ napilapnak elmondta, hogy az általános szigorítás miatt, ennek a minisztériumnak is takarékoskodnia kell 5-15 százalékban mindenhol, ahol csak lehet, ami azonban nem hat ki a tervezett tevékenységekre. Szavai szerint, az év végéig, sürgősen rendbehoznak 20 kórházat, 2.009. február végéig pedig négy kórházban átszervezik a kapacitásokat. Maja Obradovic és Marko Markovic, a belgrádi festőművészeti egyetem hallgatói, elsőként részesültek elismerésben, melynek alapítója Vladimir Velickovic, neves szerb festő, aki több évtizedig Párizsban élt. A ’Blic’ belgrádi napilap írása szerint, az elismerést december 20-ikán nyújtják át nekik. A ’Vladimir Velickovic’ elnevezésű első díjra 248 alkotó jelentkezett, a pályázat alapítói pedig azt tervezik, hogy a jövőben kibővítik a pályázatot más technikájú munkákra is. A zsűritagok, Velickovic mellett, Irina Subotic, Mrdjan Bajic és Dusan Otasevic voltak. |