Hírek arrow Lapszemle
SAJTÓSZEMLE Nyomtatás

2008-12-16

A napi sajtó figyelme az útlevelekre vonatkozó törvénymódosításokra összpontosul, amelyekről a napokban kellene véleményt nyilvánítania a szerb képviselőháznak. A módosítások lehetővé tennék a jelenleg használatos útlevelek érvényének 2009. végéig történő meghosszabbítását. A lapok a szerb kőolajipari vállalatra vonatkozó adásvételi szerződésről is tájékoztatnak, amelynek aláírására az elkövetkező időszakban kerül sor. Jelica Tapušković sajtószemléjét adjuk közre.

ImageIvica Dačić belügyminiszter, a Szerbiai Szocialista Párt vezetője elmondta, hogy, ha a kormányzó koalíción belül nézeteltérésekre kerülne sor, az első lépés egy módosított parlamenti többség kialakítása lenne. A VEČERNJE NOVOSTI lapnak nyilatkozva a miniszter kijelentette, hogy véleménye szerint Mlađan Dinkić, a G17 Plusz párt vezetője, nem törekszik a kormány megdöntésére, annak ellenére, hogy a nyilvánosság előtt   többször nem a kormányzó koalíció, hanem saját politikai álláspontját fejtette ki. Dačić miniszter hangsúlyozza, annak ellenére, hogy a nyilvánosságban ilyen hírek kaptak szárnyra, a kormányzó koalíción belül nincs törés. Elmondta továbbá, hogy a szerb kőolajipari vállalat átadására vonatkozó, oroszokkal kötött megállapodás felmondása, negatív külpolitikai következményekkel járna, mivel nem egyszerű kereskedelmi megállapodásról van szó. Elmondta még, hogy a bejelentések szerint az orosz Gaszprom cég nemcsak a kőolajipari vállalat átvételére fog garanciát nyújtani, hanem a gázvezeték, valamint a Banatski Dvor-i gáztároló építésére is.

Goran Bogdanović Koszovó kérdésére illetékes szerb miniszter elmondta, nem lepte meg Victor Reuter EULEX-szóvivő kijelentése, miszerint az ENSZ hatpontos terve politikai kérdésnek tekintendő, amelyről a belgrádi és prištinai hatalomnak, valamint Lamberto Zannier UMNIK-vezetőnek kell tárgyalnia. Bogdanović miniszter a POLITIKA lapnak adott interjúban elmondta, hogy a fenti kijelentésre valószínűleg annak a nyomásnak a következtében került sor, amelyet a koszovói albánok gyakorolnak az EULEX-re. Hozzáfűzte, hogy a szerb kormány nem fogadja el az ENSZ-szel való világos megállapodás különféle tolmácsolásait. Bejelentette továbbá, hogy az elkövetkező napokban megbeszélést folytat az EULEX képviselőivel a fenti hatpontos tervről is. Leszögezte, hogy ha a szerb fél világos feltételekkel ismerte el a békemissziót, semmi oka arra, hogy kerülje azoknak az intézkedéseknek a bevezetését, amelyek nemcsak a szerbek és nem albán népesség, hanem az albánok érdekében is történnek. Bogdanović miniszter az EULEX-től elvárja, hogy jogállás tekintetében semleges legyen, ne az Ahtisaari-tervet érvényesítse, továbbá, hogy szavatolja a tartományban élők biztonságát.

Yves de Kermabon, az EULEX vezetője azt hangsúlyozta, hogy a misszió egységes parancsnoklási vonallal rendelkezik, ezért tevékenységéről fél év múlva Javier Solana uniós külpolitikai és biztonsági képviselő útján fogja tájékoztatni a tagállamokat,  valamint Solana úr ugyanazt a jelentést fogja az ENSZ főtitkára elé is terjeszteni. A DANAS lapnak nyilatkozva Kermabon úr elmondta, hogy a helyi politikai kérdésekben az Európai Unió különleges koszovói kiküldöttével konzultál, a tartomány jogállásának kérdésébe azonban nem avatkozik bele, mivel az a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik. Hangsúlyozta, hogy az EULEX nem törvényhozói minőségben tartózkodik a tartományban, hanem, hogy, a tartomány minden polgárának javára, segítsen a joguralom érvényesítésében. Leszögezte, a misszió fő feladata, hogy segítsen azoknak a struktúráknak és rendszereknek a kialakításában, amelyek összhangban állnak az Európai Unió által alkalmazott mércékkel.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 10 - 10 / 84
 

Szerbia Kormánya

                    Zgrada Vlade Republike Srbije

Audio News

       Mikrofon---Svet.jpg