20.februar 08.

Koszovó függetlenségének egyoldalú kihirdetése olyan precedens, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek, olyan, amely számos szeparatizmusra törekvő mozgalmat bátoríthat arra, hogy az elismert államok határain belül, saját állam kialakítására törekedjen. Arra, hogy Koszovó esete megingathatja a kialakult nemzetközi társadalmi rendet és felnyithatja Pandora szelencéjét, vagyis elindíthatja a jelenlegi államok széthullási folyamatát, nemcsak a szerb vezetők figyelmeztetnek, hiszen ezekben a napokban az ENSZ Biztonsági Tanácsának és az Európai Uniónak számos tagja is erre hívta fel a figyelmet.
Az elszakadás koszovói képletét jelen pillanatban még legalább kétszáz szeparatista törekvésű mozgalom alkalmazhatná a világ minden táján és földrészén. Koszovó függetlenségének egyoldalú kihirdetése rájuk kétségkívül ösztönző hatással lesz, mivel ez az eset is megerősíti, hogy a terror alkalmazása kifizetődő, annak ellenére, hogy az USA, valamint Koszovó függetlenségének leghangosabb nyugat-európai támogatói azt állítják, hogy szó sincs precedensről, hiszen Koszovó a világon egyedi esetnek számít.
Az első reagálások azonban ennek ellenkezőjéről tanúskodnak: Abháziában és Dél-Oszétiában már azt fontolgatják, milyen lépéseket kellene tenniük függetlenségük elérésére, most a koszovói precedenst követően. Hallatták hangjukat a spanyolországi baszk és katalán szeparatista mozgalmak is, hasonló reagálásokra lehet számítani a világ más részein is.
A láncreakció veszélyének tudatában, Washingtonban és Brüsszelben kitartóan ismételgetik, hogy ez az eset nem precedens értékű, annak ellenére, hogy a nemzetközi jog jó ismerői szerint igenis annak számít. Számos elemző hívja fel a figyelmet arra, hogy azok a szeparatista mozgalmak, amelyek az utóbbi években csillapodtak, a koszovói precedenst követően ismét felélénkülhetnek és több állam és térség stabilitását ingathatnák meg, annál inkább, mivel a koszovói recept a világ több részében is alkalmazható lehetne.
A ciprusi törökök már több évtizeddel ezelőtt kikiáltották saját, mindeddig el nem ismert államukat. Hasonló a helyzet Grúziával is, ahol Abháziáról és Dél-Oszétiáról lenne szó, megemlíthetjük az azerbajdzsáni Nagorno-Karabach esetét, vagy a Dnyeszternentét. Belgiumban a flamandok és a vallonok jutnak mind nehezebben közös nevezőre. Észak-Írország már száz éve küzd a függetlenségért, ám senkinek sem jut eszébe független állammá elismernie, mint Koszovót. Törökországban a kurdok 1984. óta harcolnak a függetlenségért, ám a több évtizede tartó küzdelem végkifejlethez közeledhetne például Korzika esetében is.
Függetlenségi mozgalmak léteznek Latin-Amerikában, különösen pedig az ázsiai földrészen is. India már évek óta küzdelmet folytat a kasmíri muzulmán szeparatizmus ellen. Kína a második világháború vége óta harcol Tajvan és Tibet függetlensége ellen.
Koszovó önkényesen kihirdetett függetlenségét követően, a világ politikai színterét a nyers erőpolitika uralja, értékelik világszerte az elemzők. Ezt erősíti meg a tény, hogy ez alkalommal is megkerülték az ENSZ Biztonsági Tanácsát.