SZERBIAI POLITIKAI SZÍNTÉR Nyomtatás

23.02.2008.

Vasárnap, február 17-ikén, a Kosovói Képviselőház elfogadta a Szerbia déli tartománya önálóságáról szóló deklarációt, mely után élesen reagált a szerb elnök és kormányfő, kiemelve, hogy Kosovo mindig is szerb volt és marad, amiről a szerb nép sohasem fog lemondani. Egy nappal később, a Szerbiai Képviselőház Alapokmányt fogadott el, mellyel minden aktust Kosovo önálóságáról megsemmisített, Tadic elnök pedig beszédet mondott az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli értekezletén, melyet a kosovói válságnak szenteltek. Csütörtökön Belgrádban nagy tiltakozó naggyülést tartottak ’Kosovo – Szerbia’ elnevezéssel, melyen a szerb kormányfő, a politikai pártok vezetői és tekintélyes szerb polgárok mondtak beszédet. Bővebben Jelica Tapuskovic írásából.

A kosovói képviselőház, február 17-ikén megtartott ülésén, szerb képviselők jelenléte nélkül, elfogadta a Kosovo önálóságáról szóló deklarációt. Egyfelől ez a tett kiváltotta a kosovói albánok lelkesedését, másfelől pedig a szerbek elkeseredését, mert az önálóságra Amerika és a nyugati országok támogatásával került sor. Rögtön a kikiálltás után reagált Boris Tadic, szerb elnök, és Vojislav Kostunica, kormányfő. Tadic elmondta, hogy Szerbia sohasem fogja elismerni Kosovo önálóságát, de Kostunica kormányfő is azt hangoztatta, hogy Szerbia számára sohasem létezik a hazug kosovói állam, s hogy minden politikai eszközzel harcolni fogunk azért, hogy Kosovo és Metohiát visszahelyezzük oda, ahol megvan a helye – Szerbiába. Belgrádban, a felbőszült fiaalok megtámadták az amerikai, francia és osztrák nagykövetség épületét.

Másnap, február 18-ikán, a Szerbiai Képviselőház rendkívüli értekezletet tartott, melyen határozatot fogadott el arról, hogy megsemmisít minden aktust, amely Kosovo önálóságára vonatkozik. Kostunica kormányfő megismételte, hogy Kosovo mindig is Szerbia szerves, elszakíthatalan része lesz, a képviselői csoportok vezetői pedig elmondták meglátásaikat a kosovói válságról. Ugyanazon az estén, Tadic elnök felszóllalt az ENSZ Biztonsági Tanácsának az értekezletén, melyen kiemelte, hogy az önálóság kikiálltása gorombán sérti a rezolúció 1.244-es szakaszát, ami azt jelenti, hogy a Világszervezet veszít tekintélyéből. Megismételte, hogy Szerbia nem folyamodik erőszakhoz, hanem megpróbálja minden politikai és jogi eszközzel megsemmisíteni ezt a törvényellenes döntést.

Csütörtökön nagy népgyülést tartottak ’Kosovo – Szerbia ’ elnevezéssel, melyet a szerb kormány szervezett. A többszázezres tömeg utánna a Szent Száva templom elé ment, ahol Amfilohije Radovic, Crnagorai és Tengermelléki érsek tartott Istentiszteletet a kosovói szerb nép megsegítéséért.
 
A hét folyamán, Vuk Jeremic, szerb külügyminiszter, tiltakozó levelet írt azon országok kormányaihoz, melyek egyoldalúan elismerték Kosovo önálóságát, s hazahívta ezekből az országokból Szerbia nagyköveteit.

 
< Előző   Következő >