Jeremic: Szégyen Nyomtatás
28. 2. 2.008.           16,10

Vuk Jeremic, Szerbia diplomáciai vezetője, Szófiában kijelentette: Szégyen, hogy egyes szomszédos országok, Kosovo önálóságának az elismerésével, támogatják azokat a térségen kívüli országokat, mekyek kiegyenlítik az erőszakot és az igazságot, ahelyett, hogy a térségi szolidaritást választották volna. Ennek eredménye most az, hogy vitát kezdjünk a nemzetközileg elismert határok legitimitásáról, melynek következményét már világszerete érzik – mondta Jeremic, a Délkelet-Európa Eggyüttműködési Folyamatának Miniszteri Értekezletén. Szavai szerint, ahhoz, hogy létrehozzák az illegális kosovói önáló államot, nagy nyomást mértek a térség, Európa, de a világ országaira is. Egyes országok engedtek a nyomásnak, de vannak olyanok is, melyek sohasem ismerik el ezt a törvényellenes aktust. A szerb külügyminiszter megismételte, hogy Kosovo és Metohia sohasem lesz sem az ENSZ, sem pedig az EBESZ tagja, s ezen az összejövetelen is Kosovo képviselője csak vendég, nem pedig résztvevő – mondta. Megismételte: Szerbia soha nem áll el azon elvárásától, hogy Kosovo jogállását megbeszélésekkel, kompromisszummal oldják meg.
 
< Előző   Következő >