|
Belgrádban megnyílt a nemzetközi idegenforgalmi vásár |
|
28. 2. 2.008. 16,25
Mladjan Dinkic, Gazdasági és Térségi Fejlődéssel Foglalkozó Miniszter, ma Belgrádban megnyitotta a 30-ik nemzetközi idegenforgalmi vásárt, melyen 40 országból több mint 850 kiállító vesz részt. A kormány jelentős pénzt szándékozik befektetni az idegenforgalom fejlesztésébe – emelte ki Dinkic, s hangsúlyozta, hogy már márciusban kiírják a pályázatot objektumok kiépítésére a Stara Planinán. A terv szerint, a külföldi befektetők itt 220 millió eurót fektetnek be, az ország pedig, az elkövetkező három évben, 50 millió euróval serekenti az infrastruktúra kiépítését. Dinkic kiemelte, hogy Szerbia képét meg kell változtatni, amire az alkalom már májusban megmutatkozik, amikor Belgrád házigazdája lesz a médiumok világkongresszusának, valamint az ’Európa dala’ elnevezésű fesztiválnak. Az idegenforgalmi vásár május 2-ikán zárul.
|